Itt tart és ide tart a magánegészségügy


Elkészült a magyar magánegészségügy legfontosabb személyiségeinek és cégeinek listája. Top30-as kiadvány mutatja be a legbefolyásosabbakat, a szakértőktől pedig jövőképet is kaphatunk.

A magyar magánegészségügy piaca, nagysága, profizmusa, versenyhelyzete megérett arra, hogy mind a szakma, mind a páciensek megismerjék az ágazat legbefolyásosabb vezetőit, akik egyben a jövő magánegészségügyét is alakítani fogják. Így látja Lengyel Lívia közgazdász, egészségügyi menedzser, aki másfél évtizede dolgozik a magánegészségügyben, és úgy gondolta, érdemes főszerkesztőként és egyben lapigazgatóként megalkotnia egy, Magyarországon eddig nem létező nyomtatott kiadványt. Ez pedig a presztizsértékűnek számító Top30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című olvasmányos magazin, mely nem csupán név- és cégfelsorolásokból áll, hanem elemző összeállításokból is. Ezekből, illetve szakemberek megszólaltatásából képet kaphatunk arról, milyen változásokon ment át e magánszektor az elmúlt öt évben, hogyan és miért alakultak ki a mai állapotok, és melyek a trendek, mit várhatunk a közel- s a távolabbi jövőtől. Emellett, példaként, körképet kaphatunk a magyar magánszülészet helyzetéről, mely az egyik legérdekesebb és legjelentősebb magánszolgáltatás az egészségügyben. Elég csak arra gondolnunk, hogy 2022 első félévében Magyarországon kétezer csecsemő született valamelyik magánklinikán, Budapesten már minden ötödik baba.

Magánegészségügy - FO-kiadvány, Nagy Magánpraxisnap 2022. november 11.

 Felmérés a magánegészségügyet választók szempontjairól

Fejlődés rohamléptekben

Rohamléptekben fejlődött az elmúlt öt évben Magyarországon a magánegészségügy. 2017 körül a megvizsgált tizenegy legnagyobb szolgáltató évente összesen 5–6 milliárd forint közötti árbevételt ért el, ebbe az elit körbe évi 700 millió forinttal lehetett bekerülni. Az akkori Top10 magánegészségügyi vállalkozás bevétele nem érte el a 25 milliárdot. Az akkori Top10 szolgáltató összbevétele nagyjából a mai Top 10 első helyen álló cégének bevételével lenne egyenlő. Ma pedig a 700 millió forintos bevétel talán a 40–50. helyre lenne elég. E számokat Karli Péter közgazdász osztotta meg a hallgatósággal a Magyar Tudományos Akadémia székházában 2022. november 11-én rendezett Nagy Magánpraxisnapon, ahol a kiadványt hivatalosan bemutatták. (A Heal Partners ügyvezető-tulajdonosa különben tagja volt annak a szakmai zsűrinek, mely közreműködött a lista összeállításában.)

Számos oka van annak, hogy az egészségügyi magánszektor ekkorát tudott fejlődni az elmúlt fél évtizedben. Az egyik legfontosabb, hogy az állami egészségügy színvonalában nem tud megfelelni a lakosság elvárásának. A Covid–19 csak felerősítette az igényeket a magánszektor iránt, mert a koronavírus-járvány sok esetben elvágta a betegeket az állami egészségügyi szolgáltatásoktól, tovább növelte a várólistákat is, miközben a magánszektor sokkal rugalmasabban tudta fogadni a hozzájuk fordulókat.  A hálapénz eltörlése is hozzájárult a magánpraxisok további fejlődéséhez, mert így sok esetben az emberek zsebében maradt az a pénz, melyet korábban amúgy is az egészségükre fordítottak, hogy a számukra megfelelő állami szolgáltatásokhoz jussanak.

Ezeket az indokokat már dr. Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász sorolta a Nagy Magánpraxisnap nyitó kerekasztalbeszélgetésén. (Ő egyébként egyike azoknak, akiket a legbefolyásosabb szereplők között jelöltek meg.) A szakember ugyanakkor őszintén megjegyezte: más kérdés, hogy a jelenlegi magánegészségügy mennyire szolgálja a társadalom érdekét, valós megoldást nyújt-e a betegek valós gondjaira. Amíg felszínes betegigényekről van szó, s a betegek megnyugtatásáról, addig a magánszektor tökéletes, mert egyre több olyan szolgáltatást képes nyújtani, mely ténylegesen meg tudja oldani a betegek problémáját, de már nem nyújt megoldást a krónikus beteggondozásra, nem képes a daganatos betegek ellátására, s a hosszútávú betegkezelésre sem. Szakembertársaival vallja, hogy a magánegészségügy további fejlődése, tartós jövője attól is függ, hogy áll-e majd mögötte idővel állami társadalombiztosítási, magán-egészségbiztosítási háttér.

Magánegészségügy - orvos - Nagy Magánpraxisnap 2022. november 11.

Orvos és beteg kapcsolata a magánszolgáltatóknál – más minőség

Megérkeztek a nagybefektetők

Míg tíz-húsz évvel ezelőtt Magyarországon még az volt a jellemző, hogy orvosok álltak össze vállalkozásban magánegészségügyi szolgáltatást nyújtani, addig 2017-től ez a piac gyökeresen megváltozott. A szektor vonzóvá vált a nagybefektetők számára, s a felvásárlások révén az egykori alapító orvosokból igazgatók lettek. Csak az IT-szektor tudott ilyen dinamikusan nőni – fogalmazott a kerekasztalbeszélgetésen dr. Végh Attila egészségügyi szakember, a Blocks Group nemzetközi egészségügyi lánc társ-vezérigazgatója, aki szintén a Top30 legbefolyásosabb szereplőinek listáján található. Némi éllel jegyezte meg: mára egy egészségügyi vállalkozás hasonlóvá vált, mint a borászat, mert némi túlzással, egy magára valamit is adó magánbefektetőnek ma már kell egy magánkórház is…

Amikor 2017-ben Csányi Sándor 60 százalékos részesedést szerzett a Budai Egészségközpontban, valóságos vásárlási láz kezdődött a szektorban. Intézményi befektetők, magánszemélyek vásároltak be, és megindult a tőkekoncentráció is. A Róbert Károly Magánkórházból TritonLife lett, s a magyar magántulajdonosi háttérrel rendelkező csoport felvásárolta többek között a debreceni Apollo Medical Centert, a Budaörsi Egészségközpontot, a kaposvári Medicalt. A Doktor24 csoport – mely befektetési alapok és magyar magánszemélyek tulajdonában áll – megszerezte egyebek mellett a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet, a tatai Kastélypark Klinikát. Beszállt a piacra az Union Biztosító is, mely a Doktor24-gyel közösen, megvett három vidéki egészségközpontot.

A szakértők szerint ez a jövő útja, mert a magánegészségügyben további koncentráció várható. Újabb öt év múlva már ezermilliárd forintosra bővülhet e piac, olyan szereplőkkel, melyek egyenként akár már az összforgalom 10 százalékát is ki tudják majd hasítani. Ehhez azonban feltehetően az is kellene, hogy a kormányzat államilag finanszírozott ellátást bízzon a magánegészségügyre, vagyis szolgáltatásokat vásárolna tőle, ahogy az Szlovákiában vagy Lengyelországban már ma is történik, és emellett a magán egészségbiztosításnak is nagymértékben kellene fejlődnie.

A Top30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben – 2022 (név, cég, pozíció)

Almássy Gabriella, UNION Biztosító, elnök-vezérigazgató

Bartók János, UNION-Érted Ellátásszervező, ügyvezető

Dr. Babai László, Prima Medica Egészségközpontok, alapító, igazgató

Dr. Börzsei-Knoll Veronika, Emineo Magánkórház, tulajdonos ügyvezető

Dr. Csermely Gyula, RMC Clinics, intézetalapító

Dr. Csernavölgyi István, Budai Egészségközpont, vezérigazgató

Fábián Gergely, TritonLife Csoport, operatív igazgató

Dr. Fábián Lajos, TritonLife Csoport, igazgatósági elnök

Gurney Anita, Duna Medical Center, ügyvezető igazgató

Haraszti Péter, TritonLife Csoport, vezérigazgató

Horváth Ágnes, Affidea Magyarország, ügyvezető igazgató

Dr. Hupuczi Petronella, Maternity Magánklinika, ügyvezető

Dr. Karai Gábor, Teladoc, ügyvezető igazgató

Dr. Kirschner András, Swiss Medical Services, ügyvezető

Dr. Kollár Mihály, Istenhegyi Magánklinika, ügyvezető

Kovács Antal, Doktor24 Csoport Da Vinci Magánklinika, ügyvezető igazgató

Kovács Tamás Attila, OTP Egészségpénztár, ügyvezető igazgató

Lancz Róbert, Doktor24 Csoport, vezérigazgató

Leitner György, RMC Clinics, vezérigazgató

Lévai Richárd, SYNLAB Hungary, ügyvezető igazgató

Dr. Mári Róbert, Wáberer Medical Center, ügyvezető

Dr. Papik Kornél, Dr. Rose Magánkórház, ügyvezető igazgató

Dr. Rékassy Balázs, egészségszakpolitikai szakértő

Dr. Romány Anna, Doktor24 Csoport, vezérigazgató-helyettes, operatív igazgató

Dr. Sinkó Eszter, Semmelweis Egyetem EKK, egészségügyi közgazdász

Dr. Skorán Ottó, Doktor24 Csoport, társtulajdonos

Straub Fanni, FoglaljOrvost.hu, ügyvezető igazgató

Dr. Szócska Miklós, Semmelweis Egyetem EKK, dékán, egyetemi tanár

Dr. Váradi Péter, Prémium Pénztárcsoport, ügyvezető

Dr. Végh Attila, egészségügyi szakember

A Top30 járó- és fekvőbetegellátást nyújtó intézmény (2021-ben, az árbevétel alapján)

  1. Medicover
  2. Budai Egészségközpont
  3. TritonLife Csoport
  4. Doktor24 Csoport
  5. Affidea
  6. Swiss Clinic
  7. Dr. Rose Csoport
  8. Duna Medical Center
  9. Wáberer Medical Center
  10. Maternity Magánklinika
  11. K-MED & Focus Med
  12. Istenhegyi Géndiagnosztika
  13. Emineo Magánkórház
  14. Prima Mecica Egészségközpontok
  15. Szent Magdolna magánkórház
  16. Kardirex Egészségügyi Központ
  17. RMC Clinics
  18. Czeizel Intézet
  19. Hungária Med-M
  20. G1 Intézet
  21. Ezüstfény Klinika
  22. HT Medical Center
  23. FirstMed
  24. Budai Szemészeti Központ
  25. MediTeam
  26. MacroKlinika
  27. Endomedix
  28. Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum

29. Istenhegyi Magánklinika

  1. Ars Medica Magánkórház

Magánegészségügy - Top30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben c. magazin - Nagy Magánpraxisnap 2022. november 11.

Magazinborító

A kiadványt az Egészség & Üzlet Kiadó jelentette meg 2022 novemberében, s a Foglaljorvost Online Kft. terjeszti.


Kapcsolódó cikkek

2023. február 3.

A veszélyes hármas

Tridémiának hívják a Covid–19, az influenza vírusainak, valamint az RSV-nek az együttes jelenlétét, mely egyre fenyegetőbb egészségünkre.

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.