Jó bornak, jó embernek eredetét ne keresd

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A régi mondás a Tokaji bor esetében mégsem állja meg a helyét maradéktalanul. Méghozzá azon jó emberek vitája miatt, akik a Tokaji bort mind saját országuk termékeként kívánják feltüntetni és értékesíteni. A vitában öt ország is érdekelt: Ausztrália Tokay, Franciaország Tokay d’Alsace, Olaszország Tocai Friulano, Szlovákia pedig a Tokajer Somorodner megjelölésű borával. És végül, de nem utolsósorban hazánk, és a szívünknek oly kedves Tokaji bor.

Igyál bort, de ne sokfélét!

Franciaországgal sikerült megegyeznünk, hogy a Cognac és Médoc megjelölések használatától való tartózkodás fejében a Tokay d’Alsace – amely egyébként 100%-ig a Pinot Gris szőlőfajtából készül – 2007. április elsejétől meglepő módon a Pinot Gris névre hallgat. 2007. április 1-je óta Olaszország sem forgalmazhatja Tocai Friulano néven a Friulano borvidéken honos, aprószemű szőlőfajtából készült borát. Mi több, a Tokay jelölés használatától már az ausztrálok is tartózkodnak, akik korábban egy a WTO keretében kelt TRIPS-egyezményre hivatkozva – szőlőfajtával való bárminemű kapcsolat megléte nélkül – jólcsengő védjegyként használták. Szlovákiával azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

Jó bornak nem kell cégér?

A tokaji bort most mégis eredetjelzője kell, hogy megmentse. Az eredetjelző – a földrajzi árujelzők egyik fajtájaként – megkívánja, hogy a termék előállításának minden lépése a meghatározott földrajzi területen, az ott meghatározott szabványok szerint történjék. Noha a Tokaj-ügy már régóta jószomszédi civakodás tárgya, a kérdés napjainkban éleződött ki igazán. A zárt borvidék – Európai Unió által is támogatott – elvét sérti a szlovákok által 2009-ben elfogadott bortörvény, melynek értelmében Szlovákia egész területe egységes borvidék, ami azt jelenti, hogy az ország bármely területén elő lehet ezután állítani a tokaji bort, ha a szőlő a tokaji borvidékről származik.

Oda a borbarátság

Ráadásul Szlovákia kezdeményezte az Európai Bizottságnál a „Vinohradnícka oblast' Tokaj” (Tokaj borászati térség) eredetmegjelölés, valamint a Tokajská/Tokajské/Tokajsky vinohradnícka oblast földrajzi árujelző jogi oltalmának megszerzését. A kezdeményezést Brüsszel kedvezően bírálta el, és az eredményt 2009. augusztus 1-jén közzétette. Noha az engedély szlovák részről nem a Tokaj szó használatára, hanem a „Vinohradnícka oblast' Tokaj” kifejezésre vonatkozik, arra, hogy ebből a palackokon melyik szó milyen betűmérettel jelenik meg, már nincs előírás. Ez pedig az új közösségi borrendelet – 479/2008/EK tanácsi rendelet – 42. cikkét ugyancsak sértheti, ugyanis az olyan azonos alakú elnevezés, amely a fogyasztókat megtévesztve azt a gondolatot ébreszti, hogy a termékek egy másik területről származnak, még akkor sem jegyezhető be, ha az adott termékek származása szerinti terület, régió vagy helység vonatkozásában az elnevezés pontos.

Jogos kifogás

Vajon az megoldás lenne, ha továbbra is megvennénk Szlovákia egész évi tokaji szőlőtermését? Esetleg a szlovák–magyar tokaji borok közös termelése és értékesítése egy közös vállalat keretében lenne üdvözítő? Vagy egyszerűen csak álljunk a sarkunkra, és kifogásoljuk a szlovákok bejelentését, rámutatva a magától értetődőre: hogy miénk a borvidék 9/10-ed része, névadó települése, mi több, a genfi Nemzetközi Szellemi Tulajdon Védelmi Hivatalban a magyar tokaji bor eredetét szavatoló 1970 szeptemberében bejegyeztetett Tokaj, Tokay, Tokayer védjegy…

A kölni lehet párizsi, a tokaji mégis tokaji marad

Senkit nem lep meg, hogy Budapest utcáin ráakadhatunk bécsi szeletet kínáló étteremre, bármely hazai illatszerbolt polcain tucatnyi különböző márkájú kölnit találunk, sőt egy hamburgerért csupán a sarki gyorsétterembe kell elugranunk. Akkor miért a tokaji eredetmegjelölés kizárólagos használatáért vívott évtizedes, több ország között dúló harc? Mi gyárthatunk párizsi felvágottat, de a franciák nem gyárthatnak tokaji bort?

A gordiuszi csomó nyitja mégsem a svájci bicskában vagy a damaszkuszi pengében, hanem az 1958. évi, az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajtromozására vonatkozó Lisszaboni Megállapodás, valamint az ennek nyomán született hazai (1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról) és közösségi (2081/92 EGK, valamint 510/2006/EK rendelet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról) szabályozásban keresendő. Akinek mindezek ellenére mégis bitorolni támad kedve, az a földrajzi árujelzőkről szóló törvényben (110. §) kilátásba helyezett általános (27. §), valamint a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben a generális versenysértő magatartás (2. §), valamint a jellegbitorlás (6. §) esetére támasztott versenyjogi szankciókkal találhatja magát szemben. No meg természetesen a bírósággal.

A minőség oltalma

Földrajzi árujelzőként oltalomban részesülhet a kereskedelmi forgalomban a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés. Ilyenkor a különleges minőség az adott helyre jellemző természeti feltételekkel lazább kapcsolatban van, és az előállításnak csak valamely szakaszát kell az adott területen végezni, pl.: belga csokoládé. Másik eset az eredetmegjelölés, amikor a különleges minőség a természeti és emberi tényezők (művelésmód, technológia stb.) együttes függvénye, továbbá az előállítás minden szakaszát az adott területen kell végezni (pl.: tokaji bor).

De mégis miért lehet bármely magyar vendéglőben magyar sertés húsából bécsi szeletet készíteni? A földrajzi árujelzőkről szóló magyar törvény 105. § (1) bekezdése szerint a földrajzi árujelző nem részesülhet oltalomban, ha a termék szokásos elnevezésévé vált a kereskedelmi forgalomban, függetlenül attól, hogy a termék a földrajzi árujelző által megjelölt helyről származik. A fajtaneveket egyébként a fentebb említett Közösségi rendelet hatálybalépését megelőzően az Európai Közösség hivatalos lapjában közzétették és ezzel európai dimenzióban is kizárták az oltalomból. Így tehát a bécsi szelet, a párizsi felvágott, a prágai sonka, valamint a hamburger szendvics mindannyiunké.

A görögök visszakapták

Vannak olyanok is, akik időben észbe kaptak, és nemzeti terméküket még azelőtt maguknak vindikálták, mielőtt annak megnevezése visszafordíthatatlanul fajtanévvé vált volna. Az Európai Bizottság 2002-ben ítélte Görögországnak a feta sajt névhasználatát, a származási hely elve alapján, utalva arra, hogy a termék a görög szárazföld és Leszbosz sziget specifikus klimatikus és vegetációs körülményei között tartott juhok és kecskék tejéből állítható elő, és ez a különleges klíma, flóra és a speciális tenyészet, gyártási technológia adja a feta sajtnak azt az utánozhatatlan ízét, aromáját, amivel nemzetközi hírnevet, elismerést szerzett. Németország és Dánia (Franciaország és az Egyesült Királyság támogatása mellett) hiába fordult az Európai Bírósághoz, hogy az semmisítse meg a Bizottság döntését. Így tehát a feta a görögöké, a tokaji a miénk, a kölni pedig marad párizsi.

---