Jog és retorika különös tekintettel a perbeszédek szerepére

Dr. Szitás Benedek
1945-ben született. Az általános és középiskolai tanulmányait Miskolcon fejezte be, majd 1968-ban, Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerezte meg a jogi diplomát. Az egyetem befejezése előtti évben megnyerte az országos perbeszédversenyt. Szakmai pályafutását Miskolcon kezdte. Először ügyvédjelöltként, majd 1971-től munkaközösség tagjaként tevékenykedett. Lassan 20 éve egyéni ügyvéd. Emellett a Miskolci Egyetem ÁJK címzetes egyetemi docense, retorikát oktató tanára. Az egyik pályázatra írt tanulmányát az Országos Ügyvédi Tanács 1977-ben, „A védőbeszéd” címmel könyv formában megjelentette. Tanítványai rendszeresen részt vesznek az egyetemi hallgatók és ügyvédjelöltek részére rendezett helyi és országos szónok versenyeken. A Miskolc Város Ifjú Szónoka rendezvénynek is ő a szervezője. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja. Több retorikai tanulmány szerzője, és tudományos előadóként is számon tartják. 1995. óta „A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje” kitüntetés birtokosa. Nős, két gyermeke és négy unokája van. Hobbyja a klasszikus zene és a kertészkedés.

A 2009 novemberében, a Debreceni Egyetem ÁJK által megrendezett büntetőeljárási perbeszédversenyen a miskolciak jól szerepeltek. Az egyetemistákat kísérő oktatók között volt dr. Szitás Benedek ügyvéd, aki nemcsak jelenlétével bátorította az országos versenyre továbbjutó hallgatókat, hanem szakmai tudásával is segítette őket a felkészülésben, hiszen címzetes egyetemi docensként retorikát oktat Miskolcon. Az eredményhirdetés után a jog és retorika kapcsolatáról kérdeztük őt. Ha meg akarjuk határozni, akkor lényegét tekintve mit jelent a perbeszéd?

Szitás Benedek: A szűkebb értelemben vett perbeszéd jogi természetét tekintve egységes a szakirodalmi megítélés abban, hogy azt a felvett bizonyítás és a meghozandó ítélet között egyfajta hídnak, az adott ügyben az ügyész és a védő által elképzelt ítélet tervezetének tekinthetjük. Természetesen megengedhetetlen, hogy a perbeszéd valaminő formális ítélethirdetés-szerű eljárási cselekmény legyen. Az ítélethirdetés joga ugyanis csak és kizárólag a bíróságot illeti.

A perbeszéd a hatályos joghoz kötődik, mivel az aktuális törvény ruházza fel az igazságszolgáltatás résztvevőit a megfelelő jogosítványokkal, és éppen ez adja meg az ügyész és az ügyvéd számára a retorikai kereteket, a mozgási lehetőségeket. Mindemellett természetesen az elhangzó bírósági beszédet tartalmilag az adott ügy jellege is meghatározza.

Gyakran nevezik a perbeszédet – főleg az ügyvédek – törvényszéki szónoklatnak, Ön viszont a „bírósági beszéd” kifejezést használja.

Valóban, a retorikai szakirodalom következetesen törvényszéki szónoklat elnevezéssel illeti a bíróság előtt elhangzó beszédeket. Annak dacára, hogy ez a gyakorlat eléggé megcsontosodottnak tekinthető, az a véleményem, hogy az elnevezés sem a múltban, sem a jelenben nem tekinthető helyesnek. A törvényszék mindig is csak egyfajta bíróságot jelentett, jóllehet számos más bírói fórum előtt is hangoztak el szónoklatok. Ugyanakkor éppen 60 éve annak, hogy a jogalkotás a törvényszékeket megszüntette, így a terminus technikus ma már anakronizmusnak tekinthető. Mindezek miatt, véleményem szerint helyesebb a „bírósági beszéd” elnevezés, mert ez minden olyan fórumot felölel, ahol egyáltalán igazságszolgáltatási szónoklatok elhangozhatnak.

Hogyan készítette fel a perbeszédversenyre a Miskolci Egyetemről érkező versenyzőket? Ügyvéd létére az ügyészi pozícióban indulónak is tudott instrukciót adni?

Remélem, hogy igen. A felkészülés során természetesen a törvény követelményeiből indultunk ki. A vádbeszédről, annak tartalmi követelményeiről a jogi szabályozás mindig is viszonylag részletes rendelkezéseket tartalmazott. A törvény most is meghatározza a vádbeszéd kötelező és minimális tartalmi elemeit, és ezeknek minden egyes vádbeszédben benne kell lenniük. Ha az ügyész a vádlott bűnösségét megállapíthatónak tartja, indítványt tesz arra vonatkozóan, hogy a bíróság a vádlottat milyen tények alapján és milyen bűncselekmény elkövetésében mondja ki bűnösnek, és ezért vele szemben milyen büntetést alkalmazzon, de az ügyész a hatályos Be. értelmében a büntetés konkrét mértékére, nagyságára nem tehet indítványt. A vád tárgyává tett tények pontos megfogalmazásának azért van igen nagy jelentősége, mert a bíróság csak olyan tények alapján állapíthat meg bűnösséget, amelyeket az ügyész vád tárgyává tett.

Az említett kötelező tartalmi elemeket meghaladóan természetesen az ügyészt is nagyfokú retorikai szabadság illeti meg a vádbeszéd elmondásával kapcsolatosan, vagyis retorikailag nagyon szegényes az a vádbeszéd, amely csupán a kötelező tartalmi elemekre szorítkozik.

A vádbeszéddel szemben követelmény a direkt, szintetizáló jelleg. Ez alatt azt értjük, hogy a vádbeszédben kizárt az alternatívitás, vagyis az ügyész csak egyféle indítványt tehet. Arra tehát nincs lehetősége, hogy másodlagos indítványt terjesszen elő arra az esetre, ha a kifejtett álláspontját a bíróság mégsem fogadná el.

A vádbeszéd egyik lényeges nehézségi eleme, hogy annak a védőbeszéd előtt kell elhangoznia, ugyanakkor mégis egyfajta cáfolatát kell adnia a még el nem hangzott védőbeszédnek, illetve a vádlott védekezésének. A vádbeszéd tehát stilisztikailag klasszikus anticipáció. A bizonyítási anyagból, a védő indítványaiból, kérdéseiből, a vádlott védekezésének lényegéből az ügyész számára sokszor kikövetkeztethető a védőbeszéd, ezen belül is a védő koncepciója.

A védőbeszéddel kapcsolatosan milyen tanácsokat adott „leendő kollégájának”?

A védőbeszédről, amióta az a törvényi szabályozás része, a büntetőeljárási törvény érdemi részletszabályokat gyakorlatilag sohasem fogalmazott meg. Ez kétségtelenül alapvetően a védekezés, a védelem szabadságával függ össze, annak törvényi megfelelője. Ismert olyan szakirodalmi álláspont, amely szerint a védőbeszédet tartalmilag nehezebbnek lehet minősíteni, mint a vádbeszédet. Ez feltehetően Quintilianus értékeléséhez nyúlik vissza, aki úgy vélekedett, hogy „a vádló feladatát középszerű szónokok is elláthatják, jó védőügyvéd azonban csak a legkiválóbb lehet. Hiszen (…) vádolni annyival könnyebb, mint védeni, amennyivel könnyebb sebet ejteni, mint gyógyítani”.

Álláspontom szerint nem helyeselhető, ha a vádbeszéd és a védőbeszéd között a nehézségi fokaikat illetően rangsort állítunk fel. Mindkettő sajátos eljárásjogi funkcióval, egyedi feladatokkal bír. Fogalmazhatunk úgy is, hogy másért nehéz az egyik, és másért nehéz a másik. A vádbeszéd alapvető nehézsége a szintetizáló jelleg, az alternatív indítvány kizártsága és az – mint ahogy azt már említettem –, hogy az a védőbeszéd előtt hangzik el. A védőbeszédben vitathatatlanul több rögtönzési elem kívántatik meg, hiszen a vádbeszéd után hangzik el. A védőbeszéd vonatkozásában kétségtelenül tartalmi követelmény, hogy bár a védő saját álláspontját fejti ki, az előtte elhangzott vádbeszédre is érdemi választ kell adnia: az ügyészi álláspontot kell vitatnia, hiszen logikai értelemben a védői álláspont bizonyítása csak akkor teljes, ha egyben az ellentétes álláspont cáfolatát is tartalmazza. Éppen ebben rejlik a védőbeszéd fokozott rögtönzési jellege, bár az is feltétlenül igaz, hogy az igazán jó rögtönzésre a szónoknak alaposan fel kell készülnie.

A védőbeszéd tartalmának és szerkezetének törvényi szabályozatlansága nagyfokú szónoki szabadságot biztosit tehát a védőnek. A védőbeszéd felépítésére és szerkezetére, mint ahogyan azt mondtam, nincsenek merev szabályok.

A védőnek a perbeszédében lényegében mindazzal a kérdéssel – természetesen a maga jelentőségének megfelelően – foglalkoznia kell, amely az ügyészi vádbeszéd része volt, hiszen a védőbeszéd egyfajta válaszadás is az ügyészi perbeszédre. Nem helyeselhető, sőt talán felesleges is, ha a védő mélyrehatóan és hosszasan taglalja azokat az elemeket, amelyek vonatkozásában egyébként egyetért az ügyésszel.

A védőbeszédben – szemben a vádbeszéddel – mind a tényállás megállapítása, mind a cselekmény jogi minősítése, mind pedig az alkalmazandó joghátrány vonatkozásában, megengedett az alternatív indítvány előterjesztése. Ez nem tekinthető „védői gyengeségnek”. A védőnek természetesen józan mértékkel kell ítélnie, hiszen hitelét veszti a mondanivaló meggyőző ereje, ha az alternativitás kettőnél több elemet is tartalmaz. Ennek parttalan sorjázása ugyanis többet árt, mint a vagylagosság hiánya.

Amíg a vádbeszéd felépítése progresszív jellegű, végkifejletében a bűnösség kimondására vonatkozó indítvány, addig a védőbeszéd induktív és deduktív módon is indítható, felépíthető. A védő természetesen megteheti, hogy már a perbeszéde elején kimondja a végkövetkeztetést, pl. azt, hogy a vádlott ártatlan, a vád teljesen alaptalan stb. Egy ilyen indítvány, a jól felépített, bűnösség megállapítására irányuló vádbeszéd után egyfajta feszültséget is teremthet. Ugyanilyen feszültséget, hangulatot teremthet az „ártatlanság”, a „felmentés” szavak kimondása. Amennyiben az ügy ennek a lehetőségét megadja, mindig el kell hangoznia a védő szájából. Hiba, súlyos hiba ezeket a szavakat csak körülírni. Ezzel szemben az ügyvéd a védőbeszédben ne hangoztassa, netán többszörösen, hogy a vádlott bűnös, hiszen ez az ügyész dolga. Amíg az ügyész nem lehet a sértett javára, pláne a vádlott terhére elfogult, addig a védő lehet. Sőt! Legyen is elfogult védence javára, de ez nem jelenthet elvtelenséget, hiszen a védőbeszédnek nemcsak a vádlott, hanem a pártatlan és elfogulatlan bíróság is a hallgatósága. Sőt: a bíróság az elsődleges címzett.

A perbeszédversenyen a versenyző joghallgatóknak nemcsak arra volt lehetőségük, hogy vád-, illetve védőbeszédet mondjanak, hanem arra is, hogy viszonválasszal éljenek a másik oldalon elhangzottakkal kapcsolatban.

Igen, ez nemcsak a „valódi” tárgyalóteremben van így, hanem ezen a perbeszédversenyen is éltek ezzel a lehetőséggel az egyetemisták. A vádlói talárt magára öltő joghallgató csakúgy, mint a valódi vádló, reagálhat a védőbeszédben elhangzottakra; ezt követően a védőnek is lehetősége van arra, hogy az ügyészi replikára nyilatkozzon. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy az ügyész és a védő között egyfajta új párbeszéd alakuljon ki.

A viszonválaszra tehát további viszonválasz adható azzal, hogy utoljára – természetesen, ha élni kíván vele – a védő szólalhat fel. A törvény a viszonválaszok számát, illetve terjedelmét nem szabályozza, így a viszonválasz lényegében része annak a retorikai perbeli vitának, amely az adott bűncselekmény bírósági elbírálása során az ügyész és védő között lezajlik. A viszonválasz egyébként nem arra való, hogy abban az ügyész vagy a védő saját nyilatkozatának fogyatékosságait kiküszöbölje, s ennek keretében egy újabb kis perbeszédet mondjon. A viszonválaszra kötelező érvényű szabály a rövidség, tömörség, az ötletes és csattanós válasz. Amint Quintilianus is figyelmeztet: „itt elsősorban gyors és rugalmas gondolkodásra, nagy lélekjelenlétre s éles elmére van szükség.” A viszonválasz, miként nevében is van, elsődlegesen az előtte elhangzott beszédre adott válasz, így legfeljebb kiegészítheti, de semmiképpen sem helyettesítheti a perbeszédet. Azt mondhatjuk egyébként, hogyha egy ügyben több viszonválasz is elhangzik, úgy az idő előrehaladásával egyre rövidülnie kell azoknak.

Az utolsó szó joga viszont a vádlotté.

Igen, ez a szabály, de nemcsak a modern jogrendszerekben van ez így, hiszen a jogintézmény gyökerei messze nyúlnak. A vádlott utolsó szó jogán tett nyilatkozata történetileg abból alakult ki, hogy a halálraítéltnek teljesítették utolsó kívánságát. Intézményesen ez először a forradalmi Francia Nemzetgyűlés egyik első törvényeként került be a jogrendszerbe, s azóta is minden modern büntetőeljárási rendszer tartalmazza ezt.

Az utolsó szó jogán tett nyilatkozat a terheltnek joga, de nem kötelessége. Megteheti, hogy adott esetben egyetlen szót sem szól, vagy csak annyit mond, hogy „csatlakozom a védőm által elmondottakhoz”. Amennyiben a vádlott él az utolsó szó jogán őt megillető lehetőséggel, úgy ezzel kapcsolatosan őt sem időbeli, sem tartalmi vonatkozásban, lényegében semmi sem korlátozza. A terhelt felszólalása lehet egyetlen mondat, vagy egyetlen szó, de lehet hosszúra nyúlt monológ is. Biztosan sokan emlékeznek Soós Lajos vádlottra, aki az utolsó szó jogán 2 órás beszédet tartott. A tartalmi, s természetesen a szerkezeti korlátlanság okán nagyon változatos formát mutatnak az utolsó szó jogán elhangzott nyilatkozatok. Amennyiben ügyvéd nem vett részt az eljárásban, úgy az utolsó szó jogán elhangzott nyilatkozat egyben védőbeszéd is. Ezt a szakirodalom önvédőbeszédnek is nevezi. Ebben az esetben a vádlott nyilatkozatára is irányadóak azok a „szabályok”, amelyeket a védőbeszéd kapcsán elmondtam, feltéve természetesen, hogy a vádlott, személyes kvalitásai alapján, annak meg tud felelni.

Dr. Kiss Anna

A 2009. november 5-i Országos Büntetőeljárásjogi Perbeszédverseny helyezettjei

I. helyezés
Vád: Gál Katalin (Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc ÁJK, Győr)
Védő: Köles Márk (Debreceni Egyetem ÁJK)

II. helyezés
Vád: Kőmíves Péter (Debreceni Egyetem ÁJK)
Védő: Némedi Márk (Szegedi Tudományegyetem ÁJK)

III. helyezés
Vád: Drávecz Péter (Pécsi Tudományegyetem ÁJK)
Védő: Bánházy Péter (Miskolci Egyetem ÁJK)