Jól kifőzték!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A második Országos Háztartástan verseny döntőjét rendezték március közepén a budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában. A megmérettetés résztvevői azok a 18–19 éves középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok voltak, akik az egységes írásbeli elődöntőn a legjobb eredményt érték el. Tíz város 13 intézményéből 72 tanuló jelentkezett, közülük 26 jutott a döntőbe, ahol elméleti és gyakorlati feladatokban is össze kellett mérniük tudásukat, ügyességüket. A verseny egyenrangú az ép tanulók számára évente rendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Versennyel (OKTV). A…

A második Országos Háztartástan verseny döntőjét rendezték március közepén a budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában. A megmérettetés résztvevői azok a 18–19 éves középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok voltak, akik az egységes írásbeli elődöntőn a legjobb eredményt érték el. Tíz város 13 intézményéből 72 tanuló jelentkezett, közülük 26 jutott a döntőbe, ahol elméleti és gyakorlati feladatokban is össze kellett mérniük tudásukat, ügyességüket. A verseny egyenrangú az ép tanulók számára évente rendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Versennyel (OKTV). A megnyitón Benke László mesterszakács is jelen volt, ajándékot is osztott a gyerekeknek.

Benke László A Magyarok Asztala című könyvét az évezred gasztronómiai kódexévé választották, a világ 3. legnagyobb könyve: becsukva 1 méter × 70 cm, súlya 99,5 kg, vadcseresznye fából faragott tok védi, szürkemarha bőrbe van kötve, a címe pedig 14 karátos aranyból díszeleg a borítón. A Parlamentben kiállított műnek 148 írója van, Gribek Lajos végezte a kutatómunka nagy részét. A 800 oldalas alkotás 1000 év étkezési kultúráját tartalmazza, a magyarok italai, ételei és étkezési szokásai mellett 14 népcsoport szokásai is megismerhetőek belőle, de a magyar éttermi zene kialakulása, valamint tanítómesterek, séfek is helyet kaptak benne.

– A versenyanyag harmonizált a készségfejlesztő speciális szakiskolai tananyaggal; a feladatokat három fő terület köré csoportosítottuk: konyhatechnika és főzés, ruhagondozás, azaz mosás, vasalás, válogatás, valamint a környezettudatos szemléletre való nevelés, ezen belül szelektív hulladékgyűjtés és virággondozás – magyarázza Bőti Mariann, a Bárczi Gusztáv Készségfejlesztő Speciális Szakiskola igazgató helyettese.

– A diákok pontos beosztású menetlevél segítségével érkeztek az egyes helyszínekre. A konyhatechnikai feladatokon volt a hangsúly, ugyanis az önálló életre való felkészítés és a hasznos ismeretek elsajátítása a legfontosabb a középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek, fiatalok számára. A konyhai munka három féle lehetett, húzni kellett közülük: rakott krumpli sütése, szalonnás rántotta elkészítése vagy egy szendvics és tea megfőzése. Szakértő zsűri pontozott a három állomáson, maximum 350 pontot adhattak, az írásbelin pedig 100 pont volt a legtöbb. A kísérők és a felkészítőtanárok kivetítőn nézhették, hogy melyik állomáson, ki hogyan szerepel. Aki éppen nem versenyzett, azzal pedagógusok foglalkoztak a kreatív szobában: gyöngyöt fűztek, batikoltak, origamiztak. Minden gyerekről készült fénykép, amelyhez ők maguk gyártottak keretet és emlékbe meg is kapták.

A kétnapos budapesti forduló óriási élményt jelentett a diákoknak, ugyanis a döntő napja előtt kulturális programokon is részt vettek. Városnézésre, a Tropicáriumba és pizzázni is elvitték őket. Este pedig az iskola tornatermében diszkót rendeztek számukra DJ Dominique-kal és Kikivel.

– A készségfejlesztő speciális szakiskoláknak 2008-ig nem volt lehetőségük ilyen nagyszabású verseny lebonyolítására. Ezért minden diákunk és pedagógusunk nagy örömmel készülődött, komolyan vették és mindent beleadva munkálkodtak. Érezték a verseny súlyát. A sérült fiataloknak ez jelenti iskolai életük csúcsát, ezért is nagyon fontos, hogy jövőre és azután is meg tudjuk rendezni – mondja Bőti Mariann.

A kb. milliós költségű verseny létrehozásában sokat segített a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet. Egy bajai iskolából érkező fiú lett az első, őt egy debreceni lány követte, a harmadik pedig egy veszprémi fiú lett. Ők nagyértékű elektronikai cikkeket, Benke László által dedikált szakácskönyvet kaptak, a többiek mézeskalács érmet és természetesen szakácskönyvet. A Bárczisok legjobbja hatodik lett.

– A jövő nemzedékének át kell adni a tudást, a szeretetet, a beteg gyerekeken kötelességünk segíteni – vallja Benke László olimpiai bajnok mesterszakács, mestercukrász, aki 18 évig pedagógusként is dolgozott. – A mai napig régi tanáraim, a Gundel család tagjainak óráiból, tanácsaiból merítek.

A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában a hajdani oktatóinak kollégái volt, s számos, ma már elismert szakács és cukrász került ki a kezei alól. – Nem egyeseket kell osztogatni és kiabálni a nebulókkal, hanem tudni kell felkelteni az érdeklődésüket és lekötni a figyelmüket. Sok jótékonysági eseményre hívnak. El is megyek szívesen, ha látom a végeredményt, és tudom, hogy nemes célt szolgálunk.

A Bárczi Gusztáv speciális iskolában zajlott országos verseny döntőjének megnyitóján örömmel vettem részt. Kezet fogtam a gyerekkel, beszélgettem az ott dolgozókkal. Megígértem, hogy jövőre is elmegyek és rakott krumpli királyt is választunk majd. Ajándékba vittem egy lekicsinyített mását a “Nagy könyvnek”, amit 9 évvel ezelőtt azért hoztunk létre, mert nem találtam azt a bizonyos nagy könyvet, amit tanáraim mindig követendő példaként emlegettek.

Ezen a versenyen biztosan igaz a mondás: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

Krausz Viktória


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.