Magyarázat mindenre – egész Európának

Napjaink fájdalmas magyar hétköznapi valóságáról, kettéosztott társadalmáról szól Reisz Gábor harmadik játékfilmje. Rendezője a nemzetközi elismerés után érdeklődve várja a hazai fogadtatást.

Íme egy játékfilm, amely a máról szól, a mának szól. A mai magyar valóságról. Arról, hogyan érez a magyar átlagember, miként tekint a világra és benne saját magára. Hogyan szűrődik be a gyakran gyűlölködésre játszó politika a mindennapokba, miként osztja ketté a társadalmat, az emberi kapcsolatokat, a családokat, a barátokat, az ismerősöket, akik csak szeretnének élni, megtalálni boldogulásukat.

Végre! Végre egy film, amely nem akarja a nézőket félig igazan, félig hamisan, mesterkélten elvinni a múltba, háromszáz év, ezer év távolába. Amelyben a főhősök nem lóháton, hanem kerékpáron vagy gyalogosan közlekednek, és egymáshoz természetes módon, hétköznapi nyelven beszélnek. Hol szeretetteljesen, hol indulatosan, egymást nem megértve.

Reisz Gábor a Horizontok szekció fődíjával a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, 2023 szeptemberében (Fotók: Cirko Film)

Ezt nyújtja a Magyarázat mindenre című legújabb magyar játékfilm, Reisz Gábor rendezése. Világpremierje 2023 szeptemberében volt az 1400 személyes Sala Darsena termében, miután meghívták a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok (Orizzonti) szekciójába. E hivatalos válogatásba azokat a tartalmas műveket hívják meg, amelyek esztétikájukban, kifejezésmódjukban a legújabb irányzatokat képviselik. A mű – 18 alkotás között – szeptember 9-én elnyerte a szekció fődíját.

 Érzékeny téma feldolgozása a művészet nyelvén

Reisz Gábor harmadik rendezésében, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjét (2014) és a Rossz verseket (2018) követően érzékeny témát fogalmazott meg, melyet Velencében, majd a miskolci nemzetközi filmfesztiválon, a 19. CineFesten a külföldi nézők is megértettek.

A kokárda a filmben is szimbólummá válik

Egy diák március idusáról véletlenül zakóján felejti a kokárdát, így megy érettségizni. A történelemszóbelin tanára ártatlanul megkérdezi, miért viseli még májusban is az 1848-as forradalom jelképét. Ám a vizsga nem ezért végződik kudarccal, hanem mert a fiú, Ábel felkészületlenül érkezik, ezért meg sem tud szólalni. A meseszövés során vannak viszonzatlan szerelmek, megismerjük Ábel konzervatív és a történelemtanár liberális érzelmű családját, s azt a folyamatot, ahogyan egy újságíró, egy szerkesztőség szenzációt és politikai ügyet kreál a történtekből. Mellettük olyan epizódszereplők tűnnek fel, akikhez hasonló figurákat a néző saját környezetében is fellelhet: többek között egy félelmekkel teli iskolaigazgatót, egy Dániába kivándorolni készülő építészt.

A kokárda és a kokárdaviselés szimbólummá válik a filmben, ahogy az elmúlt évtizedekben a politika is szimbólumot kreált e nemzeti jelképből. Míg korábban a magyar függetlenséget, az országhoz való tartozást jelentette, addig mára olyan pártjelképpé változott, ami sokak szemében azt feltételezi, hogy aki kitűzi, az hazafi és nemzeti konzervatív érzelmű, aki nem viseli, az nemzetellenes.

Az alkotók áldozatvállalása

Inkább szomorúság, mint érdekesség, hogy a filmben is megfogalmazott, két oldal közötti párbeszédhiány és ellenségeskedés miatt e produkció talán el sem készülhetett volna, ha az alkotókban nincs áldozatkészség és áldozatvállalás, amely a munkafolyamat során is mindvégig jellemezte őket. A hivatalos magyar filmmecenatúrát képviselő Nemzeti Film Intézet (NFI) ugyanis Reisz Gábor két sikerfilmjét követően két következő tervét is indoklás nélkül visszautasította. (Az egyikben érintőlegesen szerepelt politika, a másikban egyáltalán nem.) Ezért már nem is pályázott e minden eddiginél politikusabb tartalmú forgatókönyvével. Miközben napjainkban milliárdos állami támogatások porladnak el alig nézett (olykor nézhetetlen) filmekre, addig tehetséges alkotók – nemcsak Reisz – tervezett produkciói állami támogatás nélkül maradnak. Emiatt, például Velencében, nem Reisz Gábornak, hanem az NFI döntéshozóinak kellett volna szégyellniük magukat.

Néhány évvel korábban Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjat érdemelt Testről és lélekről rendezője fogalmazta meg egy vitában, a díj átvételét követő napokban: a tervezett magyar filmekre az állami támogatást az adófizetők pénzéből osztják ki, márpedig az alkotókat nem lenne szabad egyik vagy másik oldal polgáraiként besorolni; egy kórházi orvosnak sem kell felesküdnie egy kormányra; ő arra esküszik fel, hogy gyógyít.

Urbanovits Krisztina, Adonyi-Walsh Gáspár és Znamenák István játékával: családi kupaktanács

A Magyarázat mindenre című filmet minimális költségvetésből, 20 nap alatt, 17 tagú lelkes csapattal, családi és baráti szívességek segítségével sikerült leforgatni. Rokonok, barátok adták kölcsön lakásukat, így eredeti berendezésük egyben dokumentumszerű hitelességgel ábrázolják a mai átlagotthonokat. (Emlékezhetünk Hajdu Szabolcs 2016-os, Ernelláék Farkaséknál című játékfilmjére, melyet, pénz híján, saját lakásában forgatott.)

Kezdődjön, legyen párbeszéd!

A Magyarázat mindenre közvetve éppen arra szólít fel, hogy kezdődjön meg, és legyen párbeszéd a két oldalra szakadt (szakított) társadalom tagjai között. „A helyzet annyira elmérgesedett, hogy nincsen olyan ártatlannak induló baráti vagy családi beszélgetés, ahol egy lépcső után ne jutnánk el oda, ki hova tartozik, emiatt egyre kevésbé kíváncsiak az emberek egymás véleményére, egyre kevésbé hallgatják meg a másikat – fogalmazott még Budapesten a rendező. – Azt gondolom, ha megszűnik a normális emberi kommunikáció, senki nem tud fejlődni, hiszen ez az egyik alapja egy élhető társadalomnak.”

Erre rímeltek a filmkészítő Velencében, angolul elmondott köszönő szavai. „A nemzetközi közösség elismerése a világot jelenti nekünk. Most még jobban, mint valaha. Amint talán tudják, a független filmesek és projektek valódi nehézségekbe ütköznek Magyarországon. Ezért, ha megengedik, arra kérem önöket, kövessék a magyar tehetségeket, segítsenek nekik figyelmükkel.” Magyar nyelven pedig a magyar szakmának és a közönségnek üzente: „Azt szeretném, ha elkezdenénk beszélgetni. Addig, amíg van kivel…”

Ezt erősítik meg az egyik férfi főszereplő, Znamenák István szavai, aki az érettségiző diák konzervatív beállítottságú apját alakítja; ő úgy véli, Magyarországon fontos lenne már az árkok betemetése, s a film éppen erre hívja fel a figyelmet. A színész a filmhu kisfilmjében beszélt erről Velencében, még a mű vetítése előtt. A színész mindehhez azt is hozzáfűzte: nem lenne jó, ha a filmnek külön közönsége lenne (az egyik oldalról). Inkább az lenne szerencsés, ha majdnem mindenki látná a munkájukat. Reisz Gábor máris egyfajta 22-es csapdáját látja a leendő fogadtatásban: „Ha ezt a filmet megbélyegzik Magyarországon, az pontos reakciója a rendszernek, mert akkor éppen azt állítja, hogy ez a film teljes mértékben igazat mond.”

Kizlinger Lilla Jankát, Ábel (Adonyi-Walsh Gáspár) szerelmét alakítja

Mert a forgatókönyvet is jegyző rendező azzal a céllal írta a filmet, együtt volt tanárával, Schulze Évával, hogy bemutassák és megértessék mindkét oldal szándékait, sérelmeit – és elveszettségét.

Az alkotást a Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél alapította Proton Cinema függetlenfilmes társaság vállalta magára, az utómunkát az MPhilms és a Szlovák Audiovizuális Alap támogatta.

Nehéz meghatározni a film műfaját: nem vígjáték, bár vannak benne humoros jelenetek, párbeszédek, nem dráma, bár vannak benne drámai események. A legegyszerűbben talán egyszerűen keserű látleletnek lehetne nevezni.

Ha mondjuk harminc év múlva, egy következő generáció felnövekedett tagjai kíváncsiak arra, milyen volt a magyar társadalom állapota, hangulata, élete három évtizeddel korábban, akkor elég lesz ezt a művet levetíteni, és máris sokat megtudnak róla.

A Magyarázat mindere című filmet az Európai Filmakadémia beválasztotta a 2023-as év legjobb 40 európai alkotása közé, így versenghet a fődíjért.

Reisz Gábor rendezése 2023. október 5-étől látható az ország filmszínházaiban.

---