Mazda CX-5: sky sky sky…


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Mazda CX-5 minden porcikája új, technikai szempontból kizárólag a SKYACTIV elemeit tartalmazza, tervezési szempontból pedig a „KODO – a mozgás lelke” irányzat azon jegyeit mutatja, melyeket korábban két tanulmányautóban, a SHINARI és a MINAGI esetében már megismerhettünk.


A modell külső formaterve merész stíluselemeket alkalmaz, amelyek egyszerre fejezik ki a szabadidő-járművekre jellemző masszív funkcionalitást, és a Mazdáktól elvárt életteliséget és agilitást. „A CX-5 megalkotása során a vitalitás és a mozgékonyság erőteljes kifejezésére törekedtünk. Gepárdokról készített videofelvételeket elemeztünk; megvizsgáltuk lábuk gyors mozgását, és hogy egész tes­tüket rugóként megfeszítve hogyan gyorsítanak fürgén, és váltanak irányt átmenet nélkül. A gepárd egész testéből csak úgy sugárzik az energia. Gazdaságos, mégis szépséges mozgásuk ihlette azon igyekezetünket, hogy a szabadidő-autó meg­jelenését új szintre emeljük a KODO formanyelv segítségével” – emelte ki Masashi Nakayama vezető formatervező. Szerintem is szép autó, de az, hogy sugárzik belőle az energia, attól távol áll, inkább konzervatív, túl visszafogott a formaterv, minden porcikájából sugárzik a sok-sok kompromisszum. De lehet, hogy ez nem is baj, így a rengeteg SUV között megőrzi egyediségét. Orrkialakítása viszont megkapta az összes Mazdára jellemző frontrészt, középpontjában a jellegzetes „szárnnyal”, amely erőt és mélységet sugároz.

A fejlesztőcsapat alapos kutatásokat végezhetett azzal kapcsolatban, hogy milyen jellemzők és funkciók révén fokozhatják a modell kényelmét és praktikumát, és arra összpontosítottak, hogy rugalmas megoldásaikat a vezetők és utasaik egyaránt örömmel fogadják. A fejlesztők munkája tökéletesre sikeredett, egy kényelmes, felhasználóbarát utastér jött létre, amely szemmel láthatóan kiválóan hasznosítja a rendelkezésre álló teret, és intelligens funkcionalitást kínál. A fedélzeti számítógép könnyen elsajátítható módon tájékoztat. Az információk azonnal, minimális szemmozgással leolvashatók és egyedi hangulatot teremtenek, ami segíti a vezető összpontosító képességét. Jó fogású a kormánykerék, a középkonzol nem vesz el sok helyet a térdektől, az ülések oldaltartása egész jó. A hátsó sorban a két szélső ülésen kényelmesen el lehet férni, középen a kardánalagút miatt nem igazán kényelmes ülni. Családi autóként is megállja a helyét a CX-5, a csomagtartó több mint 500 literes, ráadásul az üléstámla is három részben dönthető.

Fotók: Buday Dénes

A SKYACTIV-D 2.2 dízelmotor kiváló hatásfokú, kétfázisú turbófeltöltőjével tüzes, egyenletes gyorsításra képes, lélegzetelállító menetdinamikája messze meghaladja a hagyományos dízelekét. A 175 lóerős motorral felszerelt modell a kompakt szabadidő-autókhoz képest a megszokottnál jóval kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást kínál, kivéte­lesen csekély károsanyag-kibocsátás mellett, valamint nitrogén-oxid kipufogógáz-kezelő rendszer nélkül is teljesíti az Euro6-os emissziós normát. Szóval az erőforrás kellemes tulajdonságokkal bír, amihez a hatfokozatú, gyorsan és rángatásmentesen kapcsoló bolygóműves automata kiváló partner.
Az autóra nem lehet panasz, sőt, lenyűgöző ­autót alkotott a Mazda, amelyet a világszerte elnyert díjak sokasága is jelez, és megtartotta a márka minden modelljét meghatározó egyedi ér­tékeit, a jellegzetes Zoom-Zoom szellemiséget és a bizonyított vezetési élmény iránti elkötelezettséget.


Kapcsolódó cikkek

2024. november 29.

A jog a magánegészségügyben

Az állami ellátásból érkező pácienseknek mások az elvárásaik a magánpraxissal szemben. Vélt vagy valós elégedetlenségeik egyre több panasszal járnak.

2024. november 22.

Középpontban a lézeres látásjavító műtétek

Szemészeti elváltozások szinte mindenkit érintenek életük során. Lézeres látásjavító beavatkozásokkal sok gond orvosolható, ám azok kizárólag magánfinanszírozásban érhetők el.