Mekongi kalandok – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pár nappal korábban, amikor Bangkoktól tizenkét órát zötykölődve egy ötvenszemélyes hálókocsiban megérkeztek a Mekong partjára, a társaság tele volt még reményekkel. A fővárosban, Vientiánban le is merészkedtek a félig kiszáradt mederbe, hogy belemerítsék a kezüket a folyóba, és Joe tényleg látott egy szép szedést.

– Nem itt vannak az igazi szedések, hanem Vangviengben – fűtötte a társaságot Baradlai.

Másnap reggel neki is indultak a híres-hírhedt laoszi kisvárosnak. Egy folyóparti bungalót béreltek ki, hogy minél gyakrabban lemehessenek horgászni. Aznap már túl meleg volt, ezért körbenéztek a korábban hippitanyaként elhíresült környéken. Baradlai nem örült annak, amit tapasztalt. A szigetet, ahol kilenc éve dübörgött a zene, és hideg laoszi sör mellett el lehetett egész nap heverészni, beépítették. A várost ellepték a huszonéves, szalontetkós amerikai fiatalok.

Manitou rendkívül szeretett kommunikálni. Minden utazási irodába bement, és a horgászati lehetőségek után érdeklődött. Igen, szoktak a helyiek halászni, válaszolták, már ha megértették a kérdés körvonalait legalább. A térképen kinéztek egy hatalmas víztározót, Baradlai szerint nyüzsögnek benne a halak. Az egyik utazási iroda falán meg is látták a víztározó fényképét, Manitou felíratta a pontos nevét a helynek, hogy tuktukkal odapöfögve ellenőrizni tudják a szedéseket.

Este Vangvieng bárjai között bolyongtak, de a közönség mindenütt visszatartotta őket a betéréstől. Néhány feltűnően betépett vagy csak a lao viszkitől beállt figura szintén nem találta a helyét a város közegében. Az egyik sötét utcában kivágódott eléjük egy izompólós, alacsony, európainak látszó vendéglős, és kezükbe nyomott egy-egy pohár lao rizspálinkát:

– Free shot!

Baradlaiék lenyomták a repi piát, ezért kötelességüknek érezték, hogy beüljenek a bizarr helyre. A legjobb asztalon egy kóbor kutya aludt. Egy sárga, villogó neon fénytöredékeinek összerakása után derült ki, hogy az egység neve Green Monkey.

A főnök, Kaspar, nagyon érdeklődött Baradlaiék fura hangzású nyelve után, miféle az, és honnan jöttek.

– Bohemia – válaszolta szokása szerint Manitou, mert unta az „everybody hungry”-s humorizálást. Kaspar nem vette be, negyedszerre eltalálta a csapat származását. Ő ugyanis Észtországból indult szerencsét próbálni.

A Green Monkey legnagyobb erősségének az ingyenpálinka mellett a szabad zeneválasztás lehetősége tűnt, amire Manitou egyből rácsapott, és rövidesen dübörgött az mp3-metál, amibe random belezavart egy Michael Jackson-klasszikus. A hely lassan megtelt a város máshonnan kiszorult közönségével, a tájidegen metálzene becsalta őket.

– Menjünk le a folyóhoz megnézni a szedéseket – bontott asztalt Joe.

– Szerintem útközben azért igyunk még egy sört – alkudozott Baradlai. Abban bízott, hogy éjfél felé erősebbek lesznek a szedések.

– A Blue Lagoonba menjetek horgászni, ott lesznek halak – ajánlotta búcsúzóul Kevin.

A bungaló közelében – már elmúlt éjfél – csak egyetlen bárból szűrődött ki fény és zene. Full Moon, hívogatott a vibráló felirat. Betértek. A pult mögött egy agyontetovált, láthatóan nem odavalósi figura rázta a haját valami hardcore muzsikára.

– Ez lesz a mi helyünk – vidult fel Manitou.

A pult mögött álló figurát Kevinnek hívták, Ohióból keveredett a Full Moonig. Vendégből küzdötte fel magát pultosnak cirka három hónap alatt. A tulajt Csannak hívták, de Kevin csak Pepének becézte. A láthatóan többféle szertől beállt Kevin, aki vadonatúj tengerészgyalogos-dzsekijét mutogatva azt próbálta beadni a társaságnak, hogy Irakban szolgált valamikor – bár Manitou jóhiszeműen védeni kezdte, miszerint a sivatagban biztosan nem kellett a kabátot használni, azért maradt ilyen újszerű – szintén a Blue Lagoont ajánlotta, mint tuti horgászhelyet.

A Blue Lagoonba csak a negyedik nap jutottak el. Arról már az elején lemondott a társaság, hogy hajnalban nekiinduljon horgászni, valahogy nagyon másképpen működött az idő, mint ahogy tervezték. Az egyik délben felbéreltek egy tuktukot a közeli víztározóhoz, de a sofőr félreértette a hely nevét, és egy halászfaluba szállította őket, ahol szinte csak hihetetlen büdös, kifordított, szárított halakat lehetett kapni. Egy nyúzott kanmongúz-árus a halaspultok mellett már-már üdítőnek hatott.

– Ez a bizonyíték, mennyire halbő környékre hoztalak benneteket – mutatott körbe komoly verést kockáztatva dr. Baradlai. A sofőr nem volt hajlandó a víztározó felé kerülni, így este lementek megdobálni a kis folyót. Egy óra múlva feladták, és újra a Green Monkey, a Full Moon és a bungaló által határolt Bermuda-háromszögben töltötték a záróráig terjedő időszakot.

– Hajnalban megnézem a szedéseket – tervezte Manitou a Green Monkey-ban. A bárban a két nappal azelőtti törzsvendégek már felszolgáltak.

– Ez lehet itt az egyik működő üzleti modell – mélázott Joe.

Másnap késő délelőtt keltek, a párás forróság lenyomta a társaságot. Lassan majszolták a szokásos tükörtojást kedvenc vízparti reggelizőhelyükön, és reménykedtek, hátha kiszúrnak egy rablást vagy legalább egy szedést.

– Ereszkedjünk le traktorgumival a folyón, kicsit lehűt bennünket, utána megnézzük a Blue Lagoont – dobta be az ötletet Baradlai.

Egy óra múlva egy Macskajajt alázó hippitanyán találták magukat, a várostól tíz kilométerre északra: a folyóban néhány üveges szemű jenki kacsaúszógumit tologatott parttól partig dübörgő laoszi technózenére.

– Na, ilyen volt Vangvieng a fénykorában – mutatott körbe Baradlai, miközben elhelyezkedtek a traktorgumiban. A folyó lassan sodorta őket a sziklák és pálmafák között. A nagy kanyar utáni kocsmánál húzatták ki magukat bambusszal pihenésképpen.

A kocsma stégje alatt nyüzsögtek a halak. A legnagyobbak a nyolc centit is elérték. A kocsmát üzemeltető család néhány tagja, ha éppen nem füvet szívott, egyedi szigonypuskával és búvárszemüveggel vadászta ezeket a jószágokat. Délutánra össze is jött egy fél homokozóvödörnyi, büszkén mutogatták.

– Blue Lagoon, ott nyüzsögnek a halak – ajánlották Manitounak a híres tuti helyet ők is.

A gumizás hosszabb időt vett igénybe a vártnál, mire visszaértek, egyik tuktukos sem volt hajlandó kivinni őket. Így hát az ebéd mellett döntöttek. Kaspar rájuk köszönt az utcáról.

– Gyere, igyál velünk egy sört – invitálta Joe.

– Ilyen korán én nem iszom alkoholt – hárított Kaspar. Este hat körül járt az idő.

Vacsora és némi vásárlás után, úgy nyolc körül, amikor a Green Monkey-hez értek, Kaspar ránézésre éppen a világegyetem születését szemlélhette belülről, mágikus teát kortyolgatva hevert a biliárdasztalon.

A többiek elmentek megnézni az esti szedéseket, Baradlai gyakorlatiasabb énjére hallgatva inkább betért a Full Moonba. Egy thaiföldi csaj biliárdozott Kevinnel, Pepe a pultot támasztotta. Baradlait meglátva felvidult, és kiöntött a pultra egy zsák faragott elefántot meg álló péniszű majmot, hátha rá tud belőlük sózni a jogászra valamennyit.

Közben a thai csaj, Tina, ki akart kezdeni Kevinnel, és amolyan Tina Turner-es hangszínen mórikálta magát.

Kevin hárított, Tina hisztériás rohamban tört ki.

– Ő egy ladyboy, Thaiföldön még őt is Csannak hívták – leplezte le Tina titkát Kevin. A hangszín alapján a jogásznak is gyanús volt korábban, de azt hitte, a bagótól olyan érces.

Másnap kivételesen időben felébredtek. Motorokat béreltek, és nekivágtak a Blue Lagoon felé. Baradlai nem vitt horgászbotot, amúgy is bizonytalanul ült a motoron, nem akarta, hogy egy esésnél még a horgászbot is átbökje. A dzsungelben kanyargó dűlőút mentén kiszúrtak egy elég bizarr táblát: Fishing Heaven balra. Nem gyanakodtak, pedig a táblába egyszer valaki beleeresztett egy fél Kalasnyikov-tárat. Szűk ösvényen, vízmosásokon keresztül motorozva egy felduzzasztott rizsföldhöz, Laosz egyetlen fizetős, telepített tórendszeréhez értek.

A haléhség nagyobbnak bizonyult, mint a profi horgászbüszkeség, Manitou és Joe vadul szerelni kezdtek.

– Dobhatok majd egyet azért? – sompolygott oda Joe-hoz Baradlai, de Joe határozottan rázta a fejét. Baradlai bánatában vett egy sört, és kiszúrta, hogy a horgásztótól barlangtúrákat szerveznek, az egyik barlangban úszni is lehet.

Először Joe akasztott, de a hal fárasztás közben elment, így az első, azonosítatlan fajtájú halat Manitou realizálta. Joe módszert váltott, szöcskével kezdett fenekezni.

– Ha fogsz nekem szöcskét, horgászhatsz egy kicsit – enyhült meg, és a jogász örömmel állt rá az üzletre, tehetséges szöcskevadász volt valamikor.

De a nagy hőségben se szöcskére, se műlégyre nem jött több hal. A társaság így a barlangtúra mellett döntött. Kaptak fejenként egy-egy pislákoló, LED-des zseblámpát, és melléjük szegődött kísérőnek egy lao kamasz fiú. Baradlai baktatott elöl az ösvényen, a banánfákat mustrálta. A sziklák közelében rálépett egy fekete liánra, a lián megindult a bozót fele, Baradlai ijedtében nagyot kurjantott. A lián felágaskodott, a nyaka lapostányérrá változott.

– Kobra! – tátotta el a száját a lao gyerek, majd hirtelen Mauglivá változott, és elkezdett a kígyóval kommunikálni. Manitou elfehéredett és lefagyott. A gyerek egy bambusszal bökdöste a kígyót. Baradlai felmászott egy sziklára, azt hitte, a kis lao el akarja zavarni a kígyót, de nem, láthatóan küzdeni szeretett volna vele.

– Nagyobb lesz a férfiasságom – magyarázta, miközben a kígyót böködte makogva. Joe körbenézett, melyik fára másszon fel, nem lehetett tudni, a kígyó merre akar kitörni. Szerencsére a dzsungelt választotta, és eltűnt a sűrűben.

Tétován álltak a barlang bejáratánál, be merjenek-e menni, végül rászánták magukat. A barlangban két kaszáspóklábú madárpók őrizte az egyik hasadékot. Némelyik résbe alig fértek be, végül megtalálták az úszómedencét. Egy négyszer négyes kút volt, szögvasakon lehetett leereszkedni. Baradlai és Joe megmártózott, tiszta agyag lett mindenük. Nyakig sárosan motoroztak a Blue Lagoon felé.

A Blue Lagoon is hippitanya volt, de itt belépőt szedtek. A folyó mellékága kivájt egy mély hasadékot, liánokról lehetett ugrálni. A hídnál nyüzsögtek a halak, Joe minden dobásra fogott egyet, amíg a hídőr meg nem fenyegette, hogy nagyon megveri. Baradlai szomorúan gubbasztott, ott esett le neki, hogy egész nap 50 000 kipes bankjeggyel fizetett 5000-es helyett. Csodálkozott is, miért hajlonganak ennyire előtte. Szétszórt vagy harminc dollárt.

Joe – aki elhagyottabb helyen próbálkozott, távol a nyüzsgéstől – megsajnálta, és odaadta neki a botját. Baradlai akasztott is egy csőrös csukát, de elment a fárasztásnál.

– A varánusszal találkoztál? – kérdezte este Joe.

– Nem – nézett csodálkozva Baradlai.

– Egy másfél méteres varánusz kergetett meg azon a helyen, azért nem horgásztam tovább. Gondoltam, te úgy is edzett vagy a kobra után, azért adtam oda a botot.

Este a Green Monkey-ban kiértékelték a napot. Kasparnak fájt a feje. Manitou kiszúrta, hogy újabb régi törzsvendég kapcsolódott be a kiszolgálásba.

– Menyire éri meg itt kocsmát üzemeltetni? – érdeklődött Baradlai.

– Még nem tudom, két hete csinálom – törölte meg a halántékát Kaspar, és belekortyolt mágikus teájába a sárgán vibráló Green Monkey-neon alatt.

A Full Moonban Tina egyedül biliárdozott. Manitou és Baradlai leült a bárpulthoz. Tina csábos mosollyal rávette Joet, hogy játszanak egy kört. Baradlai vigyorgott.

Kevin szolgált ki. Egyszer csak rákiáltott valamit Pepére, a tulajdonosra. Pepe haptákba vágta magát, és tisztelgett:

– Yes sir!

Kevin kurjantott valamit újra, Pepe elkezdett keményen fekvőtámaszokat nyomni, és közben a vietnami háborús filmekből ismert tengerészgyalogos kiképzőnótát énekelte hangosan.

– Jól halad a kiképzés – biccentett Kevin. – Kértek lao viszkit? Csak fél dollár egy deci, kábé két órája készült.

Közben Tina lágyan riszálta magát, de Joe nem akart újabb játszmát. Akkor döntöttek a távozás mellett, amikor Pepe Manitou-ra is rá akart sózni egy álló péniszű majomszobrot. Utána búcsúzóul azt is elárulta, milyen jól tud kungfuzni. Mivel állni már nem tudott, ülve mutatott be néhány gyors kéztechnikát a Sárkány közbelép című klasszikusból, csak nuncsaku nélkül.

– Pepének jó mozgása volt – elevenítette fel a jelenetet Baradlai hazafelé a bangkoki reptéren – kéne forgatni egy olcsó filmet: Tinát elrabolja a Fishing Heaven-es rablóbanda, bezárják egy barlangba, Kevin és Pepe motorral utána mennek, Pepe lekungfuzza őket, majd speedboattal elmenekülnek a Mekongon. – Joe Baradlaira nézett:

– Bazmeg, kurva jó a fantáziád. Te komolyan arra a kilenc évvel ezelőtt egyszer látott szedésre alapoztad ezt a horgászexpedíciót?

– Ühüm – bányászta ki Baradlai a botzsákjából az összetört skorpiópálinkás üveget –, de gondoltam, hozok magammal néhány profi horgászt, akik megmutatják, hogy kell halat fogni.

Dr. Bodolai László

 

Mekongi kalandok – I. rész

---