Miért nem akarnak felmászni a csúcsra?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hegymászás – legalábbis elméletben – egyszerű dolognak tűnik. Az ember odamegy a hegy lábához, és onnan egyenesen halad a csúcs felé. Aki pedig mindezt végrehajtja, az a hegymászó. A téma mégsem ilyen egyszerű. Hegyből ugyanis van vastag hóval borított, jégfalakkal körülbástyázott vagy sziklás. És ezekre mindre más módszerrel másznak fel, sőt, sok esetben a cél nem is az, hogy elérjék a csúcsot.

A helyzet az autóversenyzésre hasonlít, amelyben egymás mellett létezik az űrhajó bonyolultságú versenyautókkal rendezett Forma-1, a strapabíró terepgépeket mozgató rali, vagy a használt autókkal folytatott roncsderbi. Sőt, a napelemes kísérleti autók távolsági versenye is a kategóriába tartozik. És bár ezeket mind autóversenyzésnek hívják, ritka, hogy egy F1-es pilóta apró ökomobilos megmérettetésen is részt vegyen.

A hegymászás közismert formája, amikor vastag pehelyöltözetbe burkolt alakok, ormótlan bakancsokban vánszorognak felfelé egy távoli csúcs felé, csak az egyik formája a sportnak. A tévében népszerű irányzat valójában igen szűk szeletét jelenti a hegymászásnak. Jóval többen űzik a sziklamászást, amihez szintén szükség van hegyre, de ezt leszámítva szinte semmiben nem hasonlít a havas csúcsok meghódítását célul tűző alpinizmushoz.

A sziklamászáshoz például egyáltalán nincs szükség hegycsúcsra. A sziklamászó célja, hogy egy előre kinézett sziklafalszakaszon feljusson, még akkor is, ha a végén nem egy hegycsúcs várja. Sőt, van olyan is, hogy a sziklamászó útja csak a fal feléig vezet, és bár onnan visszaereszkedik, mégsem csalódott. Ez nem azért van, mert a sport ezen válfaját űzők kevéssel is megelégszenek, hanem mert a lényeg a mozgás nehézségében rejlik.

A sziklamászás másik jellemzője, hogy a kötelet, karabinereket és egyéb eszközöket csak a biztosításhoz használják. A felszerelés tehát nem a feljutást szolgálja, csak arra kell, hogy ne zuhanjon le a mászó, ha történetesen leesik.

Néhány évtizede kezdték

A sziklamászás az egyik legfiatalabb sport. Mint minden hegymászóműfaj, ez is az alpinizmusból alakult ki. A hegymászók az Alpok legmagasabb csúcsainak meghódítása után új feladat után néztek. Már nem a csúcs meghódítása volt a cél, hanem hogy egyre meredekebb, addig még nem járt útvonalakon jussanak fel.

Az elszánt mászók az 50-es években jutottak el arra a szintre, amikor a cél eléréséhez már speciális edzésre és felszerelésre volt szükségük. Ezzel párhuzamosan halványodott a hegycsúcs elérésének jelentősége. A cél a nehézség lett. A sziklamászó által kinézett, nehéz falrész gyakran csak a hegy egy szakaszáig tart, utána viszont könnyebb vagy más típusú a terep. Ilyenkor a mászó csak az érdekes részig kapaszkodik.

A sport a nyolcvanas évekre vette fel ma ismert formáját. A német, angol és amerikai pionírok gyakran egymástól független kísérleteinek köszönhetően kialakultak a sziklamászás alapformái: a sportmászás, a nagyfalas mászás, bulderezés és a műfalas mászás.

Sportmászás

Ez a sziklamászás legletisztultabb formája, amely a nyolcvanas években alakult ki, de végleges formáját még ma sem érte el. Jelenleg is születnek új technikák, mozgásformák és felszerelések. A sportmászás jellemzően 25–30 méteres sziklafalakon folyik, miközben a nehézség a sokszorosa annak, amit bármilyen magasabb hegyen teljesíteni lehet.

A sziklafalak gyakran áthajlanak, sőt plafonokon kapaszkodnak a mászók. A sportmászás során nem tetszőleges helyen másznak a sportolók. A szikla adott helyén először felmászó ember állapítja meg, milyen nehézségű a megmászott nyomvonal. Ezek a sziklautak, amelyeket az első mászó nevez el, vagy a mászás jellemzői, vagy saját kreativitása alapján. „Harangozó Teréz extázisa”, „Sarlatán”, „Ummagumma”, „Fekete Péter”: ilyen neveket kaptak Magyarország legnehezebb sziklaútjai.

Az utakba az építészetből kölcsönzött módszerekkel, csavarokkal a sziklába rögzített fémfülek kerülnek. A mászó a nittnek nevezett eszközbe akasztja a karabinerét, ebbe pedig a kötelet. Ha leesik, ez a pont fogja meg a mászót. A biztosításnak van még egy fontos eleme: a másik mászó, aki a fal alatt, egy speciális eszközön keresztül ereszti a kötelet. Ha társa leesik, az eszköz blokkolja a kötelet, megakadályozva a zuhanást.

A sziklamászás fejlődéséhez szükség volt azokra az eszközökre, amelyeket évtizedek alatt fejlesztettek ki, és amelyek evolúciója azóta sem állt meg. A meglehetősen költséges felszerelés része a speciális formájú és gumiborítású mászócipő, a kötél és a mászó kapcsolatát biztosító hám, azaz a beülő, a több ezer kilót elbíró, de könnyű és rugalmas kötél, továbbá a strapabíró karabinerek.

A sportmászás egy bizonyos szint felett elképzelhetetlen edzés nélkül, amelynek módja eltér minden más sport gyakorlataitól. Az ujjak erősítésére, a mozgáskoordináció fejlesztésére külön gyakorlatokat fejlesztettek ki.

Nagyfalas mászás

A szikla persze nemcsak 20–30, de akár 500–1000 méteres is lehet, és nem lennének a sziklamászók azok, akik, ha ezen nehézségek legyőzésére ne fejlesztették volna ki a megfelelő módszereket. A nagyfalas mászás hasonlóan zajlik, mint a sportmászás, csak éppen a falban rendszerint nem fúrtak be biztosítási pontokat. A mászóknak maguknak kell elhelyezniük azokat az eszközöket, amelyek egy esetleges eséskor megakadályozzák a zuhanást. Az alpinizmus klasszikus korszakának technikái itt keverednek a high-tech módszerekkel. A mászók használnak kötélgyűrűket, fémből készült ékeket, de olyan rugós, a repedésbe befeszülő alkalmatosságokat is, amelyeket egy amerikai repülőmérnök fejlesztett ki a hetvenes évek közepén.

A mászás gyakorlati ismeretei mellett a résztvevőknek itt már ismerniük kell a hegyek jellegzetességeit, az időjárás alakulását, és hogy miként táplálkozzanak egy akár két napig is tartó, extrém igénybevétel alatt.

Bulderezés és műfalas mászás

A sziklamászás jelenleg is tartó evolúciójának bizonyítéka e két, az utóbbi időkben külön ággá vált forma. A mászók kezdetben edzés céljából, egy-egy nehezebb mozdulat begyakorlására másztak kisebb, két-három méter magas kövekre. A kötél nélkül végzett mozgás azonban lehetőséget teremtett arra, hogy különlegesen nehéz problémákat oldjanak meg. Az apró fogásokon, elképesztő áthajlásokon végzett mászás gyakran olyan nehézségi fokot ért el, hogy az nagyobb falon már nem lett volna kivitelezhető.

A szofisztikált stílusnak a kilencvenes évekre lelkes tábora és saját neve lett: bulderezés. (Az angol boulder, kőtömb szóból.) A bulderezők kötelet már egyáltalán nem használtak, a biztosítást a különlegesen kialakított, a szikla alá helyezett matrac biztosította. Az utóbbi években különösen népszerűvé vált ág új mozgási formákkal és eddig nem ismert nehézségi fokozatokkal gazdagította a mászást.

A bulderezéshez hasonlóan kezdődött a műfalas mászás karrierje is. Kezdetben azért szereltek műgyantából öntött fogásokat tornatermek falára, hogy a mászók télen se essenek ki a formából. A speciális mozgásnak egy évtized alatt azonban kialakult az a közönsége, amely a valódi sziklafalakat már nem is nagyon látogatja, és a teremben, tervszerűen kialakított utak legyőzésében találja meg a sport szépségét.

A műfalas mászás kialakulásának volt még egy fontos hatása. Ennek révén indulhatott el a sziklamászás a versenysporttá válás útján. A teremben ugyanis ellenőrzött, standardizált körülmények közt mérhetik össze ügyességüket a sportolók. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy a sziklamászás műfalas változata 2020-ra olimpiai sport legyen.

Földes András

 

Drága sport bátraknak – Alpinizmus


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.