„Nemes egyszerűség, csendes nagyság” – I. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezúton mondunk köszönetet Radványi Orsolyának és Lévay Zoltánnak, hogy háttéranyagot biztosítottak e cikk megírásához.

Párizs, Madeleine templom tér

A térrel szemben áll a párizsiak által kedvelt Pinacotheque magas épülete, előtte pedig hosszú sorban mindazok, aki szeretnének bejutni a magyar Szépművészeti Múzeum vendégkiállítására. Az Esterházy hercegek által gyűjtött remekművek közül most 50 festményt láthat Párizsban a műkedvelő közönség.

Mivel a kiállított képekről készült igényes katalógus sajnos még nem érkezett meg Magyarországra, így maga a Szépművészeti Múzeum sem kapott belőle, ezért az csak Párizsban hozzáférhető. Ugyanakkor egy korábbi, 2007–2008-as franciaországi kiállítás katalógusa elérhető a Szépművészeti Múzeum Szondi utcai könyvtárában: Nicolas II Esterházy, Un prince hongrois collectioneur, Musée national du château de Compiegne.

Szintén az Esterházy-gyűjtemény anyagából válogatott egy másik katalógus, mely az 1999-es a frankfurti Schirn Kunsthalléban rendezett kiállításra készült. Ez a kiadvány számos olyan tanulmányt közöl a gyűjtemény kialakulásáról, amelynek az ismerete szükséges ahhoz, hogy pontosan „kép”-ben legyünk a kollekcióval kapcsolatban, ha netán Párizsba utazunk, és meg akarjuk érteni, hogyan is alakult e híres gyűjtemény sorsa a történelem viharos évszázadaiban. A katalógus az említett Szondi utcai könyvtárban szintén olvasható. Magyar nyelven egyébként még több minden megtalálható az Esterházy-gyűjteményről, akár a múzeum több kiadásban megjelent, „standard” albumában is. Persze a jelenleg futó párizsi kiállítás katalógusa mindenképpen szükséges ahhoz, hogy tudjuk, melyik az az 50 festmény, amely most a Pinacotheque de Paris-ban megtekinthető.

Az alábbi képekről van szó, iskolánként csoportosítva

Itáliai iskolák: Raffaello Santi Urbino: Esterházy Madonna, Raffaello Santi Urbino: Ifjú képmása, Bernardino Luini Luino: Madonna a gyermekkel, Alexandriai Szent Katalinnal és Szent Borbálával, Marco Basaiti: Alexandriai Szent Katalin, Jacopo Dal Ponte, Jacopo Bassano dal Grappa: Kardinális képmása, Jacopo Robusti Tintoretto: Emmauszi vacsora, Paolo Caliari Veronese: Krisztus a kereszten, Peter Candid Bruges: Szent Család Szent Erzsébettel és a kis Keresztelő Szent Jánossal, Felice Ficherelli San Gimignano: Tarquinius és Lukrécia, Guido Reni: Dávid et Abigél, Michele Desubleo Maubeuge: Dávid Góliát fejével, Bernardo Bellotto: A Piazza della Signoria Firenzében, Michele Marieschi: A Piazzetta dei Leoni Velencében, Bernardo Strozzi: Angyali üdvözlet, Sebastiano Ricci: Vénus és Szatír.

Spanyol iskola: Juan Antonio Frías y Escalante: Szent Sebestyén, Bartolomé Esteban Murillo: Szent család a kis Keresztelő Szent Jánossal, Alonso Cano: Noli me tangere, Francisco de Zurbarán: Szeplőtelen fogantatás, Mateo Cerezo: Ecce Homo, Juan Carreno de Miranda: Ferreri Szent Vince.

Francia iskola: Pierre Mignard: Clio, Laurent de la Hyre: Théseus anyja, Aethra segítségével megtalálja apja elrejtett fegyvereit, Claude Lorrain: Villa a római campagnán, Nicolas Loir: Mária eljegyzése, Philippe de Champaigne: Henri Groulart képmása, Francois de Nomé: Képzeletbeli templom belseje.

Északi iskolák (holland, flamand): Frans Hals: Férfi képmás, Jan Miense Molenaer: Fiatal lány képmása, Cornelis de Man: Sakkozók, Caspar Netscher: A medallion-képmás átadása, Gerbrand van den Eeckhout: Vertumnus és Pomona, Harmen van der Myn: Hágár a pusztában, Daniel Mytens: Női képmás Dianaként, Hendrick van Balen: Diana és Actéon, id. Jan Brueghel: Hegyes táj, Jacques D’Arthois: Erdei táj, Herman van Swanevelt: Tájkép kőhíddal, Salomon van Ruysdael: Májusünnep, ifj David Teniers: A falusi doktornál, Bonaventura Peeters: Vitorláshajó érkezése, Jan Steen: A macskacsalád, Bartholomeus van Bassen: Templombelső, Flamand festő: Női képmás.

Német iskola: Id. Lucas Cranach és műhelye: Levétel a keresztről Szent Wolfganggal, Szent Ilonával és donátorokkal, Anton Raphael Mengs: Szent család, Angelika Kauffmann: Öltözködő nő, Jacob Philipp Hackert: Táj folyóval, Johann Heinrich Roos: Pihenő gyermekek és állatok.

Aki ismeri az egész Esterházy-gyűjteményt, az a Párizsban kiállított képekből láthatja, hogy mennyire nagyszerű válogatásról van itt szó. A múzeum születése, a gyűjtő Esterházy hercegek című tárlat reprezentatív mintának is tekinthető, hiszen ez a mostani kiállítás ízelítőt ad a teljes képtár anyagából, és ugyanúgy az egyes iskolákra épít, mint a teljes gyűjtemény.

A kiállítást megtekintő francia rokonaim és barátaim bent a Pinacotheque de Paris-ban főleg azt kérdezték tőlem, hogyan volt képes egy főúri család ilyen gazdag képtárat gyűjteni és fenntartani. Nagyon csodálkoztak, amikor kiderült, miszerint a családból különösen egy herceg, II. Miklós volt az, aki megalapozta ezt a gyűjteményt. Annak ellenére van ez így, hogy az egész Esterházy család, kezdve Esterházy Ferenctől egészen III. Miklósig, nagyon sokat tett a művészetért és a képtár létrehozásáért, gyarapodásáért. Ugyanakkor a magyar állam által 1870-ben megvásárolt Esterházy-képtár 637 festményét, több ezer kézirajzát, több tízezer metszetét és 305 kötetnyi könyvből álló művészeti könyvtárát Esterházy II. Miklósnak köszönhetjük, aki 1833-ban történt halálakor fiára még az említettnél is nagyobb gyűjteményt örökített. II. Miklós felmenői tulajdonképpen nem sok értékes képet hagytak a kép- és műgyűjtő hercegre. Az örökség mindössze 28 olyan festményt tartalmazott, amely bekerült II. Miklós képtárába.

Ha csak a festményeket nézzük, akkor azok száma majdnem duplája volt, mint ami később az Országos Képtárba került. II. Miklós életében ugyanis 1156 híres festmény tartozott a gyűjteményhez, és ennek nagy részét II. Miklós maga vásárolta, saját ízlésének megfelelően, persze számos neves szakértő megkérdezésével. A herceg maga is nagyon képzett volt a művészetek területén, és gyakori külföldi útjai során, szabadidejének nagy részét annak szentelte, hogy megismerje a híres gyűjteményeket, és műtárgyakat vásároljon. Számos híres embert személyesen ismert. Kapcsolatban állt pl. Winckelmannal, a német felvilágosodás kiemelkedő alakjával is. Nem véletlen, hogy ennek az írásnak is egy Winckelmann-idézet a címe, kifejezve II. Miklós korának, és egyben az Esterházy-gyűjteménynek is a főbb jellemzőit.

Miért is jut eszünkbe ez a „nemes egyszerűség, csendes nagyság”?

II. Miklós, amikor képet vásárolt, akkor sohasem hajtott fejet korának divatos áramlatai előtt, hanem sokkal inkább a klasszikus minőségi követelmények mércéjét tartotta szemei előtt. Hitte és tudta, hogy egy kép értéke főleg esztétikai minőségében rejlik, és nem abban a márkában, amelyet hordoz, nem a címkében, amelyet ráragasztanak, nem csak a hírnévben, amely körüllengi. Persze azt is fontosnak tartotta, hogy a festő híres legyen, és a művek ritkasága is szerepet játszott a beszerzéseknél, de ez sohasem ment a művészi érték, az esztétikai megjelenés rovására. A felvilágosodás gondolkodóihoz híven, ő is értett a művészethez, és nem üzleti tevékenységet jelentett neki, amikor műtárgyakat vásárolt. Szerepet játszott továbbá a vásárlásoknál, hogy a festőtől van-e már kép a gyűjteményben. Két egyaránt neves mester festménye közül mindig azt választotta, akinek a képe még nem szerepelt a galériájában.

II. Miklós „ízlése” tehát meglehetősen konzervatív volt a művészetek terén, a szónak nem a negatív értelmében. Ez azt jelentette, hogy a régi korok festészete iránt érdeklődött, annak ellenére, hogy számos kortárs festővel kapcsolatban volt, és nagyra is tartotta őket (Angelika Kauffmann, Canova). Neoklasszicista szellemiségének megfelelően a fennkölt, letisztult stílust kedvelte. Ezzel is magyarázható, hogy hiába keresünk a festmények között rokokó stílusú műveket. Nemcsak, hogy nem vásárolt ilyeneket, hanem kifejezetten meg is vetette ezt a stílust.

Azért persze a régi korokat reprezentáló festmények közé olykor-olykor mégis bekerült egy-egy kortárs festő képe. A párizsi kiállításon is szerepel pl. Angelika Kauffmanntól az Öltözködő nő című olajfestmény. (Angelika Kauffmann, Chur 1741 – Róma 1807 Öltözködő nő 1795 Olaj, vászon 131×103 cm Inv. 444)

Az akkori képtár összetételéről pontosabb képet kapunk, ha megnézzük a Fischer-féle első katalógust. Akkor azt látjuk, hogy abban az 528 kép közül a legtöbb, 263 a németalföldi iskolához tartozik, 138 az itáliaihoz, és a francia meg a német összesen sem éri el ez utóbbit. (A francia 53, a német pedig 74.)

Na, és akkor honnan került a gyűjteménybe a spanyol iskola számos képe? Ezeket a fia, Pál vásárolta meg, apja halála után.

Ha már a katalógusoknál tartunk, akkor nagyon szeretném felhívni a figyelmet arra, miszerint milyen fontos egy gyűjteménynél, ha a benne szereplő képekről nyilvántartást vezetnek. A Fischer-féle katalógusban benne volt nemcsak az alkotó és a kép neve, hanem röviden az is, hogy ki a szerző, a kép milyen technikával készült, de ezen túlmenően még az anyagra, a méretre vonatkozó adatok is szerepeltek benne, sőt még a festmény rövid leírása is megtörtént.

Miért fontos a jó katalógus?

Az ellopott műtárgy megtalálásakor az eredményes összehasonlító vizsgálat – vajon az eredetit találták-e meg? – feltétele, hogy a katalogizált tárgyról megfelelő tárgyleírás, fényképek, radiográfiás felvételek, restaurálással kapcsolatos feljegyzések, valamint különböző anyagvizsgálati eredmények álljanak rendelkezésre. A vizsgálat eredményessége ugyanis annál valószínűbb, megbízhatósága annál nagyobb, minél pontosabb a tárgyleírás. További szempont lehet, hogy a nyilvántartásba vételnél, illetve a múzeumba történő bekerülés esetében, ezzel a módszerrel ki lehetne szűrni a hamisítványokat. De az sem mellékes szempont, hogy ezek az ismeretek nemcsak a műtárgyakkal kapcsolatos bűncselekmények esetében lennének hasznosíthatók, hanem a művészettörténeti kutatásokhoz is fontos kiindulási alapot adhatnak.

A mostani párizsi kiállítás kapcsán az Ügyvédvilág következő számaiban még számos kérdésről szeretnénk írni, olyanokról, amelyek egyrészt felkeltik a kollekció iránti érdeklődést, másrészt arról is, hogyan vélekednek a franciák a magyar gyűjteményről, harmadrészt pedig az ezen a területen megnyilvánuló visszás jogi szabályozásra is felhívjuk majd a figyelmet.

Dr. Kiss Anna

 

Egy kiállítás képei – II. rész

---