Nüanszok és legek

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Huszonöt évig megszakítás nélkül vezette a női világranglistát, ezzel Guinness-rekorder. Az évszázad sakkozónője, de szinte minden elképzelhető világrekord az övé: az első nő, aki bekerült a legjobb tíz közé az abszolút világranglistán, az egyetlen, aki Bobby Fischer rekordját megdöntve lett férfi nagymester. Augusztusban a magyar férfi csapattal ezüstérmet szerzett a tromsøi sakkolimpián, majd a nagyszerű eredményt követően bejelentette, hogy visszavonul a versenyszerű sakkozástól. Polgár Judit most üzletasszonyi teendőire, oktatási programok kidolgozására és családja minden lépésére figyel.

Mi hiányzik a több évtizedes profi sakk pályafutásból?

Egyelőre semmi. Ez egy megfontolt döntés volt, ért már egy ideje bennem, szóval nem bántam meg. Előtte is sok minden mással foglalkoztam, most meg pláne rengeteg a teendőm.

Gondolom, élvezed, hogy nem kell annyit csomagolni, reptérre rohanni. Van olyan ország, ahol nem jártál?

Hatvan országban megfordultam már, de például Japán és Új-Zéland eddig kimaradt, persze szeretnék majd oda is eljutni. A kedvenceim egyébként Spanyolország, Hollandia, ezekben sokszor voltam versenyezni, több különböző városban is, de szeretem még Argentínát és Dél-Amerikát is az em­berek hozzáállása, mentalitása miatt. Szinte mindenki kedves, nyitott, jó kedvű és ­beszédes.

Volt idő turistáskodni egy-egy versenyen vagy csak a szálloda és a sakkparti helyszíne között ingáztál?

Általában néhány nappal előtte mentünk, úgyhogy akkor volt idő körbenézni, de amikor többedszerre utaztunk ugyanoda, akkor csak sokat sétáltunk a verseny után vagy a szünnapon, hogy a város hangu­latát magunkba szívjuk. Sokáig utazott együtt a család, amikor különböző csoportokban, de egy versenyen játszottunk a testvéreimmel, ­aztán 13 éves koromtól már egyedül mentem, persze valamelyik szülővel.

Mi volt a legnehezebb gyerekként: az állandó utazás, a sok felnőtt vagy a nyomás?

Imádtunk utazni. Mivel nem jártunk isko­lába, magántanulók voltunk, az volt szinte az egyedüli alkalom, hogy közösségben lehettünk. Meg a sport: tízéves koromtól naponta pingpongoztam a KSI-ben. Az utazás volt a világ, sok új ember, esemény, új ételek, más színek, szokások, minden más volt, mint otthon, és mindig lenyűgözött az el­térő kultúra. Ugyanakkor, mivel ott voltunk egymásnak barátok, nem éreztem egyedül magam, úgyhogy ez nagyon sokat segített.

Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói mellé most táblagépet adunk! További részletekért kattintson »

Tizenkét évesen olimpiai bajnok lettél testvéreiddel, Zsuzsával és Zsófival együtt. Volt olyan időszak, amikor észrevetted magadon vagy netán szóltak, hogy fejedbe szállt a siker?

Elég hamar sikeres lettem, az pedig a leg­nagyobb dopping, de a szüleim nagyon jól kezelték ezt is. Nem szálltam el, nem is engedték volna. Azt mondták: az, hogy jól sakkozol, az pont csak ennyit jelent. Kordában tartottak minket, miközben persze büszkék is voltak ránk.

A nyolcadik Sakkfesztivált rendeztétek október elején, amely már egy egész napos rendezvény.

Egy hirtelen ötletből indult anno, azt gondoltam egyik nyáron, hogy mivel úgyis jön haza a két testvérem, rendezzünk egy száz táblás szimultán partit. Tudtam, hogy sokan kíváncsiak a három Polgár lányra együtt. Így is lett, elég nagy siker volt, közben gyerekeknek versenyt is tartottunk, szóval egy nagyon kellemes összejövetel kerekedett, amit minden évben megismételtünk. Aztán 2010-ben azt mondtam, legyen egy egész nap a sakk körül. Zsófi szkeptikus volt, hogy ki fog reggel eljönni? De tudtam, hogy van néhány ember, aki rajong értünk, úgyhogy azt reméltem, legalább tucatnyian lesznek. Alulbecsültem: már az első előadást 150-en hallgatták, és egész nap teltház volt. Zsófi a gyerekoktatásról beszélt, annak pedig ­akkora sikere volt, hogy azóta is minden évben van ilyen témájú előadás. Nagyon sokat színesedett a program: már interaktív táblákon is sakkjátékokat lehet kipróbálni, kézműves foglalkozásokat tartunk, úgyhogy a fesztivál nevet is kiérdemeltük. Akár két ­napos is lehetne, annyi az új ötlet. A tavalyi azért is volt nagy siker, mert Kaszparov is eljött. Idén viszont sajnos Zsuzsi nem tudott részt venni, viszont Rubik Ernővel ünnepeltük a bűvös kocka negyvenéves születés­napját; ott volt Lékó Péter és Balogh Csaba, és az érmeimet is kiállítottuk. Tehát már nem az a lényeg, hogy a három lány szi­multán játszik, inkább az oktatási programunkra, a gyerekekre helyezzük a hangsúlyt. A Sakkpalota programmal próbálunk minél több embert elérni: a sakk egy alkotási folyamat, egyenlő esélyekkel indul a két fél, aztán csak az egyik győz, leszámítva a döntetlent. Fontos, hogy ezt a folyamatot lássák a gyerekek.

Hogy érted el, hogy tavaly a sakk bekerült a NAT-ba (Nemzeti Alaptanterv) mint válaszható készségfejlesztő tantárgy?

Csapatmunka, ahogy az alapítványom és a fesztivál is, meg persze lelkes támogatók is kellenek mindehhez. Évekkel ezelőtt ­Révész Máriusz országgyűlési képviselő se­gített sokat, akinek a gyermekei verseny­szerűen ­sakkoznak, innen az ismeretségünk. Szólt, hogy van egy ilyen lehetőség, összehozott minket az érintett minisztériummal.

Több könyvet is írtál, munkafüzettel, tanári segédlettel együtt. Mik a visszajelzések, használják az iskolákban?

A Sakkpalota 1 annyira sikeres lett, hogy minden példány elfogyott belőle. Lett is ­ebből egy kis kellemetlenség, hiszen sok ­iskola most kezdte volna szeptemberben a programot. Azonban hamarosan jön az utánnyomás. A másodikosoknak készült Sakkpalota 2-vel pedig belefutottunk a tankönyvpiac átalakulásába. Hiába van már egy ideje nyomdakészen, túl kell még esnünk a hivatalos adminisztrációs procedúrán.

Mi a Sakkpalota módszer lényege?

Nem sakkot tanít, hanem sakkal tanít. Még 2010-ben Zsófival írtuk a Sakkjátszótér című könyvet, amelyben fejlesztő gyakorlatok voltak, mondhatni a Sakkpalota kezdőlépései. A sakk szabályain keresztül mutatjuk be az „életet” és a körülöttünk lévő világ műkö­dését. A sakk sok gyereket leköt, a túlmozgásos „rosszaságok” is szívesen foglalkoznak vele, miközben fejleszti a döntés­hozatalt. Anya, melyik tollal írjak? Vagy ­később: mit vegyek fel, milyen iskolát válasszak? Mindenkinek ismerős kérdések. Döntési hely­zetek már kisgyerekkortól állandóan jelen vannak az életünkben, mégis sok embernek problémát okoz a választás. A sakk tervezhetőségre, előre gondolkodásra ösztönöz és azonnali visszajelzést ad, hiszen, ha rosszat lépsz, leütik a bábudat. Fele­lősségvállalásra, önállóságra is tanít. A 64 mező és a hat, különböző mozgással rendelkező figura átlátásához komplex gondolkodásmód kell, valamint logika és kombinációs készség. A játszma kézfogással kezdődik és végződik, tehát sportszerűségre, türelemre és tiszteletre is nevel. Megvan mindegyik figurának az ér­téke, így matematikaórán is használható, de mozgásórákon is, sőt van egy sakkdal, tehát énekelni is lehet. Ha jól játszanak, nyernek, az sikerélmény, miközben közösségépítő ereje is van. A legfrissebb újítás pedig egy számítógépes applikáció. A vizualitás az egyik legalapvetőbb igény ma, így aztán év elején létrehoztuk a program internetes verzióját.

Ahhoz, hogy több, mint 25 évig legyen valaki világelső, nem elég, hogy a legjobb az adott sportágban. Valami egyéb képesség birtokában is lehetsz.

Engem a kudarcok inspiráltak. Persze volt, hogy elkeseredtem, de mint egy keljfel-jancsi, mindig újra tudtam kezdeni. E mellett kitartó voltam, szerettem a kihívá­sokat, a monotonitástűrésem is elég jó. ­Aprólékos és maximalista vagyok, ez a környe­zetemnek néha fárasztó, de a sakkban jól jött. A közép és végjátékot szerettem jobban, a kezdést nem annyira, pedig azt mindig jól ki kell dolgozni. Sokat elemeztem a dolgokat, szeretek a részletekben elveszni

A szerencsének mekkora a szerepe?

Sokkal jobban szegődik a munkához, mint a lustasághoz. Hogy hova születsz, hogy nevelnek, ez is szerencse kérdése, de főként a lehetőségeket kell meglátni és megragadni, élni vele. Ebben apukám zseniális volt: elraktározta a fejében az irányokat, s amikor adódott egy lehetőség, akkor lecsapott rá. Én is mindig éber vagyok. Olyan lehetőségeket kreáltam a meccseken, amelyek nem is voltak láthatóak másoknak, aztán a jó időben éltem velük.

Mi a különbség a férfi és a női sakk­partik között?

Gyerekként nagyon fura szemmel néztek ránk, hogy 8–12 éves kislányként játszottunk férfiak ellen, ez irritált is sokakat. Egy későbbi edzőm mondta, hogy amikor 13 évesen az első helyért játszottunk, nem tudta, hogy a szemének higgyen, vagy annak, amiket lépek. Nem lehetett hova tenni, hogy egy copfos, mosolygós kislány ripityára veri az ellenfeleket. De aztán 18–20 évesen már kezdtek elfogadni. Máshogy gondolkoznak a férfiak, máshogy oldanak meg problémákat. A nők a részleteket szeretik kidolgozni, a férfiak meg akarják nyerni a partit, mindegy hogyan. A nők sokszor szívósabbak, de van, hogy jobban összecsuklanak vesztéskor. Lehet gyenge játékos nő is és férfi is, ez biztos, tehát ilyen értelemben nincs különbség, nincs lány vagy fiú sakk. Egyedi formulák, stílusok vannak, például én agresszíven támadtam. Egyébként voltak olyan kísérletek, hogy mi van, ha nem látjuk az ellenfelet, ­akkor hogyan játszunk, s bizony gyakran más lenne az eredmény. Például, amikor Kaszpa­rov belépett a helyiségbe, már lebénult mindenki, előnyből indult. Ezért fontos a pszichológia a sakkban is.

Mennyi játszmát tudsz fejből?

Nem sokat, szelektív memória kell, hogy csak a fontos információ maradjon meg. Felkészüléskor rengeteg mindent kell megjegyezni, azoknak kell a hely, ezért a nem fontos dolgok kihullanak.

Miben más egy mai parti, mint 10-20 éve?

Felgyorsult, ahogy az egész világ. Húsz éve papírra jegyzetelve elemeztük a meccseket, vittem magammal a sok kiló lapot, de azzal, hogy most már számítógépbe írjuk, több mindent jegyzetelünk, így dzsungelméretű irományok, dokumentumok vannak, amikről azt gondoljuk, majd kitöröljük egy mozdulattal, ha nem kellenek. Így aztán sokkal több fölösleges információ keletkezik, szelektálni kell, amihez önkontroll is szükséges. Régen alig vártuk, hogy egy könyv vagy újság megérkezzen, hogy egy versenyre se­gítsen mondjuk új taktikát kitalálni, partit lehetett nyerni egy friss információval. Velem meg is történt, mivel hamarabb tudtam beszerezni az információt, mint az ellenfél. Ma már napi szinten több ezer játszma juthat el bárkihez, s már elemzőprogramok ­segítenek, akár tábla nélkül vezetik végig a partikat. De ez az önbizalmat is átalakítja: otthon az elemzőprogrammal mindent meg lehet nézni, így egyrészt könnyebb, de a versenyen nincs ott a gép, tehát nincs, aki ellenőrizzen. Ha nem érted, amiket kidolgozott a gép, akkor véged. Ezért is kell érteni minden nüanszot.

Szüleitek nem mindennapos módszerekkel neveltek titeket. Átvettél bármit is a szigorú elvekből saját gyermekeidnél?

Az alapgondolatot, hogy minél kisebb kortól specializálódjunk, azt nem alkalmazom és „rendes” iskolába járnak a gyerekeink, de biztosan önkéntelenül is vettem át metó­dusokat a szüleimtől. Az idegen nyelveket, az utazást ugyanúgy fontosnak találom, mint ők az én gyerekkoromban. Hannával és Olivérrel sokat jövünk-megyünk, hogy lássák a világot, akár a szegénységet és a másságot is.

Nyolc és tíz évesek, gondolom, már tudnak sakkozni.

Mondjuk úgy, játszogatnak időnként. Sakk szanaszét van a lakásban, főleg díszsakkok, de én már nem játszom mindennap, interneten követem a játszmákat.

Férjed állatorvos, ő ért jobban a sakkoz vagy te a négylábúakhoz?

Egymást múljuk alul ebből a szempontból. Szeretem az állatokat, a férjem pedig szeret sakkozni, de ennyi. A szüleimnek volt a nyaralónkban egy kutyájuk, akit egyszer elvittem az állatorvoshoz, így kezdődött minden…

Üzletasszonyként más elvek alapján döntesz, mint egy sakkpartin?

Korábban leginkább érzelmi alapon döntöttem, de a racionalitás most erőteljesebb. Amikor már megégetted magad, akkor nem biztos, hogy a szíved után mész. Amikor a top 10-be bekerültem, utána már racioná­lisabban, nyugodtabban játszottam. Nem minden áron akartam nyerni, egy döntetlennel is kiegyeztem. De fontosak a megérzések is, akár üzletről, akár sakkról van szó.

Fekete vagy fehér?

Sakkban a fehér, amúgy szeretem a feketét, de a színeket még jobban.

Négy nyelven beszélsz, a testvéreid is sok ezer kilométerre telepedtek le. Miért maradtál itthon?

Egyértelműen a férjem miatt. Egyébként mindhármunknak a szerelem határozta meg a lakhelyét. Viszont sok mindenben különbözünk: Zsuzsi nagyon meggondolt, megfontolt játékos, szeretett adminisztrálni. Zsófi a művész, a szárnyalás híve, nem szerette a felkészüléseket, én meg ötvöztem az egészet, talán ezért is vittem ilyen sokra. Zsuzsi világbajnok lett, de ő volt az úttörő, neki jutottak a kezdeti nehézségek.

Volt olyan, hogy annyira eleged lett, hogy valami „rendes” foglalkozás után néztél?

Nem. Már tinédzser koromban egyértelmű volt, hogy ez lesz az utam, és olyan nehéz idő­szakra nem emlékszem, hogy fel akartam volna adni. Sosem fordult meg a fejemben, hogy ne sakkozó legyek.

Melyik hagyott mélyebb nyomokat: a legelső vagy a legutolsó versenyed?

A legelsőre nem emlékszem. Az utolsó viszont nagyon maradandó, olimpiai ezüstéremmel végződött.

Polgár Judit egyedülálló eredményei

1976-ban született, 9 éves korában nyerte első nemzetközi versenyét, 12 évesen és 14 évesen korosztályos világbajnok lett a fiúk között. Szintén 12, amikor testvéreivel, Zsuzsával és Zsófival, valamint Mádl Ildikóval a magyar sakk­történelem során először, női olimpiai bajnokságot nyert. Ezt az eredményt 1990-ben megismételték. A második olimpiai győzelem óta férfi versenyeken indult. 13 évesen teljesítette a férfi nemzetközi nagymesteri normát, 15 évesen pedig minden idők legfiatalabb férfi nemzetközi nagymestere lett. Nyolcszor a férficsapatban is képviselte Magyarországot sakkolimpián, 2005-ben a férfi ranglista 8. helyezettje volt. Hétszer kapott sakk Oscar-díjat. Tavaly a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal kitüntetést vette át, idén pedig a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének közgyűlése egyhangú szavazással választotta tagjai közé, elsőként ért ilyen megtiszteltetés aktív sportolót.

---