Nyaralás a vizen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csatornahajózás kényelmes lakóhajókon a magyar utazók körében is egyre népszerűbb nyaralási forma. Mindenki kipróbálhatja, hiszen hajóvezetői engedély nem kell hozzá.


Sokan viszont még nem is ismerik. A csatornahajózás kifejezés hallatán a vitorlázók a La Manche-csatorna és az úgynevezett Csatorna-szigetek angol felségvizeire gondolnak. A lakóhajó elnevezés pedig a holland úszó lakásokat juttathatja az eszünkbe, amelyek egy adott helyen dekkolnak, romantikusan, mint az adriai világítótornyokban bérelhető apartmanok.

A lakóhajózás, avagy csatornahajózás ennél jóval több. A bérelhető hajókkal Európa belvizein, folyókon és tavakon, a túrahajózásra kialakított csatornákon hajózhatunk, úszó apartmanunk a tengeri vitorlásokhoz hasonlóan egyben a közlekedési eszközünk. Míg a tengeren dacolunk a széllel, a hullámzással, számolnunk kell az áramlással, esetleg az árapályszint-változással, mindezen nehézségektől mentes a csatornahajós nyaralás. A kihívást a zsilipeken és hidakon való áthaladás jelentheti és a kulturális és természeti látnivalók sokasága – utunkat biciklizéssel és gasztronómiai élvezetekkel fűszerezve.

Jogilag azért nem szükséges hajóvezetői engedély a lakóhajók vezetéséhez, mert csak a hivatásos, kereskedelmi forgalomtól mentes vizeken ­hajózhatunk. Ma már az Európát behálózó mesterséges vízi utakon, a csatornákon velünk szemben is csak kedvtelési célú hajók jönnek fedélzetükön nyaraló turistákkal, hogy a vidéket és a városokat a vízről fedezzék fel. Vízi dodzsemünk úszó apartman, amely luxus szállásunk és egyben közlekedésünk eszköze is.

Bár a hajózási csatornák építésének gondolata az ókori időkbe nyúlik vissza, Franciaországban a legelső csatorna, a Canal de Briare építése 1604-ben kezdődött, 57 km hosszan a Loire és a Szajna-folyók között. Ebben az évben született Pierre Paul Riquet, az a középkori géniusz, aki az Atlanti-óceánt és a Földközi-tengert összekötő Canal du Midi-t, azaz a híres Midi-csatornát tervezte és a munkálatait le is vezényelte. 12 ezer ember ásta kézzel és horda el öszvérek hátán a földet 14 éven át, míg 1681-ben 240 km hosszan hegyen-völgyön át megnyílt a patinás vízi út. Mára 400 éves az a platánfasor, amelyet két partjára ültettek a nagy elődök. A szintkülönbséget egy- vagy többlépcsős zsilipekkel hidalták át. A teherszállító hajókat lovak vontatták a partról. A csatornahálózat kiépítése Francia­országon belül szállítási és vízgazdálkodási célzattal a XIX. században virágzott, az 1900-as évek elejére behálózta az egész országot. A vasút megjelenésével az uszályokat vontató lovakat a gőzmozdonyok váltották fel. A síneket mai napig felfedezhetjük a csatornák mentén. Az évszázadok során olyan építészeti remekművek készültek el, mint a világ első vízi alagútja, a 165m hosszú Tunel de Malpas (Camargue-térség, Dél-Franciaország), a világ egyik leghosszabb vizes hídja, a 662 m hosszú Briare-híd, ahol a hajók mennek hídon és alattuk folyik a ­Loire-folyó, megy át a közút, a vasút (Burgundia, Közép-Franciaország), az 1960-as években épített Arzviller-i hajólift, amely 17 zsilipet helyettesít és a fogaskerekű szerkezet a hajónkat a vízzel és hajókkal teli teknővel együtt 45 méterrel magasabbra emeli fel (Elzász-térség, ÉK-Franciaország) stb.

A kereskedelmi célú hajózásnak a kis csator­nákon Franciaországban úgy 50–60 éve leáldozott. Felváltotta azonban a turisztikai célú hajózás, megjelentek az első kis lakóuszályok, kedvtelési célú csatornahajók. Nyugat-Európában a csatornahajós nyaralás azóta már a kisgyerekesek és a nyugdíjasok sportja, aktív kikapcsolódás a szerényebb pénztárcájúaknak is. A hajózással és zsilipeléssel kap­csolatos izgalmas csapatmunkából mindenki kiveheti a részét. Bárhol kiköthetünk, fürödhetünk, napozhatunk, akár horgászhatunk is. A hajónkhoz tartozó bicikliken vagy gyalog felfedezhetjük a környék szépségeit, hangulatos falvait, történelmi kisvárosait. A hajóút mentén jól felszerelt kikötők ­várják szolgáltatásaikkal az érkezőket. A kikötői díj egy hajóra egy éjszakára kb. 10 euró. A zsilipelés Franciaországban ingyenes, más térségekben leg­feljebb 2 euró. A hollandiai felnyíló hidaknál is önkéntes a fizetés, borravalóból élnek a hídnyitogatók. A csatornahajózás az összkomfortos, fűtéssel is felszerelt hajókon kora tavasztól késő őszig, sőt egyes térségekben télen is lehetséges. Európa-­szerte több száz hajó és számtalan úti cél közül lehet választani.

A lakóhajózás térségei

  • Franciaország
  • Belgium
  • Hollandia
  • Németország
  • Olaszország
  • Anglia
  • Írország
  • Skócia
  • Csehország
  • Lengyelország
  • Finnország
  • Spanyolország
  • Portugália

A lakóhajózás térségei közül az alábbi szem­pontok szerint érdemes választani:

  • az odajutás repülővel vagy autóval, esetleg vonattal egyszerűbb és olcsóbb
  • kulturális látnivalókban bővelkedjen
  • természeti szépségekkel legyen megáldva
  • strandolásra is nyíljon lehetőség
  • gasztronómiai élvezeteket nyújtson
  • vagy mindenből egy kicsit.

A LEGKÖZELEBBI térségek:

Prága (Csehország) 530 km, Velence-környéke (Olaszország) 600 km, Brandenburg (Németország) 900 km, Elzász (Franciaország) 1100 km, Amsz­terdam (Hollandia) 1400 km, Canal du Midi és Camargue (Franciaország) 1600 km stb.

REPÜLŐVEL DIREKT járatok Budapestről:

Párizs (Franciaország), Brüsszel (Belgium), Amszterdam (Hollandia), Berlin (Németország), London (Anglia), Dublin (Írország), Velence (Olaszország), Prága (Csehország).

KULTURÁLIS LÁTNIVALÓK:

Canal du Midi (Franciaország), Burgundia (Franciaország), Gent és Brugge (Belgium), Amszterdam (Hollandia), Velencei-lagúna (Olaszország), Brandenburg (Németország), Prága (Csehország).

TERMÉSZETI SZÉPSÉG:

Lot-vidék, Aquitánia, Bretagne, Camargue (Franciaország), Friesland (Hollandia), Mecklenburg (Németország), Pó-delta (Olaszország), Mazuri-tavak (Lengyelország), Shannon-folyó (Írország), Loch Ness (Skócia).

CSATORNA-ÉPÍTÉSZETI REMEKMŰVEK:

Elzász (Franciaország.), Canal du Midi és Camargue (Franciaország), Amszterdam (Hollandia).

STRANDOLÁSI lehetőség tengerben, folyóban vagy tóvidéken:

Camargue és egész Burgundia (Franciaország), Velence-környéke (Olaszország), Amszterdam (Hollandia), Mecklenburg (Németország), Mazuri-tavak (Lengyelország), Lago Grande (Portugália) stb.

GASZTRONÓMIAI szempontból:

Charente és Aquitania (Franciaország) stb.

Általános tudnivalók

A lakóhajók

A lakóhajók minden kényelmi berendezéssel el vannak látva. 2-3 ágyas kabinokkal, meleg vizes belső zuhanyzókkal, WC-vel, tágas és világos szalonnal rendelkeznek. A szalon része a jól felszerelt konyha, ahol gáztűzhely, sütő, hűtőszekrény és mosogató is található. A hajók 2-12 személyesek, gyakran külső kormányállásuk is van (fly bridge). Néhány típusban fűtés, légkondicionálás, TV is emeli a színvonalat. A hajótestet körben pufferek és vastag gumicsíkok védik a sérülésektől. Több hétre elegendő üzemanyaggal, több napig elég vízkapacitással rendelkeznek. Vizet bármely zsilipnél vagy a pilotkönyvben megjelölt helyen vételezni tudunk. Diesel ­motorral üzemelnek, maximális sebességük 8–12 km/h. A lakóhajók ára minden esetben tartalmazza az ágyneműt és a komplett konyhai felszerelést. A hajók tiszta állapotban, leltárlista szerinti hibátlan és hiánytalan felszereléssel kerülnek átadásra.

Foglalás

A csatornahajókat már előző év szeptemberétől előfoglalási kedvezménnyel foglalhatjuk a flották magyarországi képviselőinél. Ezek az utazási irodák teljes körű felvilágosítással szolgálnak a rendelkezésre álló hajókról, és mivel maguk is behajózták a legtöbb térséget, autentikus információval szolgálnak a lakóhajózást kezdő ügyfél számára. Európa szerte kb. 1500 hajó dolgozik, amelyek száma a korlátozott vízterület miatt nem növekedhet, mint a tengeri bérhajók száma. Márciusban már Hollandiába nem találunk a nyárra szabad hajót és a szezon közeledtével a többi térségben is vészesen fogynak a lehetőségek.

Megérkezés, parkolás

Járműveinket az indulási kikötők biztonságos par­kolóiban hagyhatjuk. Sok helyen fedett garázsok is rendelkezésre állnak. A repülővel vagy vonattal érkező vendégeket személytranszfer viszi a hajókhoz.

Hajóátvétel

A hajót a kiválasztott indulási kikötőben vehetjük át délután 15 és 18 óra között. A hajó birtokba vé­tele után az átadó személyzet minden szükséges információval ellát bennünket, betanít. A kezdő kapitányok indulás előtt egy rövid gyakorlati oktatáson is részt vehetnek. Utunk során hajózási kézikönyvek, útvonaltérképek segítik a navigációt.

A hajó vezetése

A lakóhajók vezetése egyszerű, biztonságos, nem igényel előzetes hajóvezetői tapasztalatot. Németország bizonyos térségeit kivéve hajóvezetői en­gedély nem kell hozzá. Minden 18. életévét betöltött személy vezetheti, Írországban a korhatár mi­nimum 21 év.

A hajózás ára, ideje

A lakóhajózás ára jóval a tengerhajózás ára alatt marad. A bérleti díj függ a hajótípustól, az időponttól és a választott térségtől. Kedvezményt kapnak a kisgyerekesek, a nagycsaládok és a nyugdíjasok! A hajók bérelhetők 1 vagy több hétre, a főszezon kivételével hosszú hétvégére és hét közbeni pár napra is. Az átvétel kezdő nap 15 órától, a visszaadás utolsó nap reggel 9 óráig történik. A csatornák többsége márciustól novemberig hajózható, július–augusztus a főszezon.

A zsilipek és a felnyíló hidak

Általában minden nap 9–19 óra között vannak nyitva 1 órás déli ebédszünettel. Használatuk Francia­országban ingyenes. Hollandiában, Belgiumban, Angliában a zsilipek és hidak használatáért 1-2 ­eurót kell fizetni. A zsilipelés egyszerű, kb. 15–20 percig tart, völgymenetben könnyebb. A hajós társaság térség információjában megtalálható, hogy napi hány órás hajózással teljesíthető az előttünk álló szakasz és hány zsilip van rajta.

Körutak és one-way hajózás

Alapesetben a hajót az indulási kikötőben kell visszaadni, azaz egy adott szakaszon hajózunk végig oda-vissza. Hollandiában lehetőség van körútra is. A többi térségben javasolt a one-way hajózás, amikor 100–150 euro felár ellenében hajónkat eleve úgy foglaljuk, hogy a túra végén egy másik bázison adhatjuk le, így az utunk során végig újat láthatunk. Ilyenkor autóinkat térítés ellenében utánunk szál­lítják vagy megoldott a két bázis közötti személytranszfer is.

Milyen messzire hajózhatunk, mennyit tudunk menni naponta?

Általában napi 4–5 óra hajózással érdemes szá­molnunk. Mivel a lakóhajók sebessége 8–12km/h, így a zsilipek számának függvényében 25–50 kilométert tudunk megtenni kényelmesen 1 nap alatt. A napi út megtervezésénél számolnunk kell a zsilipek és a felnyíló hidak nyitva tartásával, a zsilipőr ebédidejével, az augusztusi főszezoni zsúfoltsággal és hogy a hajók menetfényekkel nem rendelkeznek, sötétedés után nem közlekedhetnek.

 

FRANCIAORSZÁG

Franciaország a turisták legkedveltebb célpontja Európában, a lakóhajózóknak is. A csatornahajózást itt „találták fel”, hiszen az eredetileg kereskedelmi hajózásra épített csatornahálózatot könnyen áta­lakíthatták élményutakká még az 1960-as években. Franciaország-szerte a zsilipelés ingyenes.

Bármely területet is választjuk, a történelmi, kulturális látnivalók, a híres francia konyha helyi különlegességei, a természeti értékek tárháza vár ránk.

– Midi: A híres Canal du Midi csatornán hajóz­hatunk, melyet Paul Riquet tervei alapján kézzel ­ástak ki több mint 400 éve. Főbb látnivalók: Carcassone középkori vára, Fonserannes 9 zsilipje, Narbonne városa, a világ első vízi alagútja, réges-régi zsilipek, alacsony kőhidak, hídon folyó vízi hajóút.

– Camargue: Franciaország legnagyobb nemzeti parkja a Rhône folyó deltája. A csatorna itt a tengerparttal párhuzamosan fut, kb. 2–5 km távolságra. Nyáron a tengerben is fürödhetünk. Főbb látnivalók: Étang de Thau természeti szépségei, Beziers, Adge és Aigues-Mortes középkori városa. A legérdekesebb csatornahajós szakasz a Midi-Camargue one-way út.

– Aquitánia: A Canal du Midi folytatásán vagy a Baise folyón hajózhatunk. Főbb látnivalók: Nérac-ban IV. Henrik vára, Moissac apátsága, Toulouse.

– Lot-vidék: A Lot a legvadregényesebb francia ­hajózható folyó. Főbb látnivalói: a román kori Valentré-híd, St. Cirq-Lapopie, Cahors középkori városnegyede, Luzech kastélyai, a folyóparti ­sziklák, az atlanti-óceáni apály-dagály jelenség. Csak haladóknak ajánlott!

– Charente: A lustán hömpölygő Charente folyót I. Ferenc királysága a legszebb folyójának ne­vezte. Főbb látnivalók: Cognac, Pineau és pincéi.

– Bretagne: A misztikumok földjén több folyó és csatorna is hajózható, változatos útvonalak kínálkoznak. Főbb látnivalók: Redon, Nyugat Velencéje, Josselin vára, La Gacilly, az Yves-Rocher városa.

– Anjou, Pays de la Loire: 3 folyón több mint 300 km vízi út, kevés zsilip, kis forgalom, sok virág: ez jellemzi Anjou-t. Főbb látnivalók: Angers, Laval városa, Plessis-Mace vára, Le Mans.

– Somme-Picardy: Az I. világháborúból hírhedtté vált Somme-i csatának már nyoma sincs. Békés tájon hajózhatunk Párizstól mindössze 100 km-re északra. Főbb látnivalók: Amines az egyik legrégibb francia város és egy sor gótikus templom.

– Ardennek: A belga határon átnyúló Ardennek az erdőségéről híres. A Meuse-folyón és csatornáin hajózhatunk a kristálytiszta levegőn. Főbb látnivalók: Verdun, Sedan erődítménye, Reims-i katedrális.

– Elzász-Lotharingia: A legkevésbé francia táj­egység. Főbb látnivalók: St. Louis-Arzviller és Rechicourt-Le-Chateau hajóliftjei, Strassbourg, Saverne és Nancy belvárosa, Lutzelbourg és a dombvidék romkastélyai. Saarbrücken felé (át Németországba) hajóvezetői engedély-köteles rész, a csatornából száraz nyarakon eltűnik a víz.

– Burgundia, Loire-völgy: A Loire-folyóval párhuzamosan haladó Loire csatornán hajózhatunk. A folyó kerékpárral könnyen elérhető, nyáron fürödhetnek a homokpadokkal teli folyóban. Főbb látnivalók: Nevers, Briare városai, az Eiffel által tervezett csatornahíd, Rogny régi zsilipjei. Plagny és Decize városáig kevés a zsilip. A közismert Loire-kastélyok 200 km-rel arrébb találhatók!

– Burgundia, Nivernais: Franciaország legromantikusabb vízi útja a Canal du Nivernais. A Morvan Nemzeti Park szívében vezet a Nivernais-csatorna, majd belefolyik a Yonne folyóba. Főbb látnivalók: Auxerre, a három templom városa, Vermenton. A Corbigny-Joigny szakaszon ren­geteg a zsilip, fél kilométerenként sorakoznak.

– Franche Comté: a Saone-folyón és mellékfo­lyóján, a Seille-en kényelmesen hajózhatunk, ­hiszen kevés a zsilip. A Jura hegységben folyó Doubs folyó csak részben hajózható, ezért építették a Canal du Rhóne au Rhin csatornát, hogy Franciaország két legnagyobb folyóját összekössék. Ma részben a Doubs-folyón, részben a csatornán lehet hajózni. Főbb látnivalók: Louhans, Tournus, Auxonne városa, Ray-sur-Saone vára, Besançon, Dole, Baumes-les-Dames városok. Kihagyhatatlan a kirándulás Dijon-ba, a burgundi hercegek fővárosába.

HOLLANDIA

Hollandiában az élet természetes része a hajózás, váljunk hát hollandokká egy kis időre! Se hossza, se vége a vízi úthálózatnak. Itt mindenkinek van hajója.

Áthajózhatunk Amszterdamon, megannyi élményt szerezve a holland fővárosban. Utrecht-től Alkmaar-ig, Amszterdamtól Frieslandig szélmalmok szegélyezik utunkat a tulipánok földjén.

Tavasszal különleges élmény a Keukenhof-i park több mint 6 millió tulipánnal, jácinttal és nárcisszal. Körutunk során a híres sörök (Heineken, Amstel) és a tradicionális sajtkészítő városok (Gauda, Edam) piacai várnak.

Biciklizés, vízi sportok, nyáron fürdőzés teszi ­változatossá a hajózást a zsilipektől szinte mentes holland tájon. Csak a felnyíló hidak állják utunkat. A hídkezelők hajódudánk hallatán megállítják a közúti forgalmat és felnyitják előttünk a hidat, csak tegyünk egy kis baksist a horgászbotjuk végén lévő fapapucsba.

BELGIUM

Hollandiához hasonlóan Belgiumot is komoly csa­tornahálózat szeli át, összesen 1500 km hosszan, az Iser és a Deule folyók mentén, számtalan hajózási útvonalat kínálva.

A világhírű városok, Brugge és Gent mellett a kevésbe ismert kisvárosok (Kotrijk, Veurne, Diskmuinde, Nieuwpoort, Oostende, Deinze) is különleges hangulattal, fantasztikus főtérrel, hihe­tetlen csokoládé- és sörválasztékkal várják az odalátogatókat.

Franciaország északi részéről, az Ardennek-ből Belgium déli részét fedezhetjük fel, a Meuse folyón hajózva.

ANGLIA

Dél-Angliában a Királyok Útjaként emlegetett Temze-folyón hajózhatunk, Oxford és a királyi család otthona, a fenséges Windsor között. Útvonalanként legalább 30 zsilippel kell számolni.

Vagy hajózhatnak Anglia legnépszerűbb vízi ­útjain Norfolkban, a Bure folyón és mellékfolyóin. Az érintetlen természet, a középkori műemlékek és a tipikus norfolki falvak együttese adja a terület ­értékét. Mindezt zsilipek nélkül élvezheti.

SKÓCIA

A skót felföld fővárosa, Inverness és a tőle 100 ­km-re délkeletre lévő Fort William között hajóz­hatunk a Kaledóniai-csatornán, amelynek része a híres-hírhedt Loch Ness, továbbá a Loch Oich és Loch Lochy.

A csodálatos kelta vidéken csak pár zsilip és ­számos whisky-ivóhely állja utunkat.

Az indulási bázis 73 km-re van Inverness-től, 200 km-re Glasgow-tól. A reptérről taxi transzferrel, bérautóval, vagy akár vonattal juthatunk el a ­kikötőnkbe.

ÍRORSZÁG

Írországot annak leghosszabb folyóin, a Shannon-folyón és az Erne-folyón hajózva fedezhetjük fel.

Ír történelmi városok, vendégszerető falvak, zöl­dellő golfpályák mentén vezet a hajóút.

A horgászatot kedvelők paradicsoma. A sok tó, folyó és csatorna halban bővelkedik. A hajónkhoz bérelhető horgászcsónak külmotorral és horgász­felszerelés is. A zsilipek száma 5–10.

OLASZORSZÁG

A csatornahajózás Grado-tól Porto Levante-ig ­lehetséges az Adriai-tenger partjával párhuzamosan. A Sile- és a Brenta-folyók Trevisóból és Padovából a Velencei-lagúnába vezetnek.

A 118 szigetre épült Velence, Murano, Burano, Jesolo, Choggia és más kisvárosok tárulkoznak fel a víz felől. Gondolák, vízi taxik és vaporettók között hajózhatunk.

Velence városába saját hajónkon érkezni egyedülálló lehetőség. A Szent Márk térrel szemben lévő Szent Giorgio szigetén köthet ki a hajónk, 5 csillagos panorámával Velence szívében.

Marano-i vagy precenicco-i indulással Grado és Aquileia műemlékeit, az Adria homokos strandjait és a Maranoi-lagúna bájos halászfalvait élvezhetjük.

A sok kulturális látnivalót követően, a nyüzsgő történelmi helyektől és népszerű üdülőtelepektől távol, a Pó deltájának természeti parkjában pihenhetünk.

PORTUGÁLIA

A spanyol határ mentén, portugál oldalon található Európa legnagyobb mesterséges tava, a Grande Lago.

83 km hosszú, területe 250 km2. Tiszta vize fürdésre, horgászásra kiválóan alkalmas. Itt mindig süt a nap!

Természeti és történelmi látnivaló akad egyaránt, zsilip viszont egy sem.

SPANYOLORSZÁG

Barcelonától 180 km-re, Tarragonától 80 km-re található az indulási bázisunk az Ebre-folyón.

A 80 km hosszú folyószakasz hemzseg a különböző fajtájú, méretes halaktól, Katalóniában a horgászok paradicsoma. Az itt bérelhető hajók nagy része is a horgászáshoz lett kialakítva.

A hajózható szakasz zsilipektől mentes. Az Ebre-folyó deltája a francia Camargue után Európa leg­jelentősebb vízimadár-világának ad otthont.

NÉMETORSZÁG

Németország északkeleti felén fekszik Mecklenburg és Brandenburg vidék, tavakkal és erdőkkel teli táj: 15 ezer hektár erdő borítja, a 33 tó együttesen 54 km2-es vízterületet alkot.

A Müritz-tó Németország legnagyobb tava, a Müritz Nemzeti Park része. Élővilága gazdag, sík vidék dűnékkel, útvonaltól függően 10–20 zsilippel. A horgászat szerelmesei komplett horgászfelsze­relést bérelhetnek a hajókhoz. Nyáron 20–21 °C hőmérséklete fürdésre is alkalmassá teszi. Vízi sportok tekintetében ez a „német Velencei-tó”, bár 2x akkora és a legnagyobb vízmélység eléri a 31 ­métert. A víz minősége és tisztasága híres.

Aki történelmi városokat kíván meglátogatni, ­indulhat Berlinből és az UNESCO örökség részének nyilvánított Potsdamban is partra szállhat.

A Potsdam–Berlin szakasz viszont belvízi hajó­vezetői-engedély köteles. Hajóbérlés itt csak hajósoknak!

CSEHORSZÁG

Látta már Prágát lakóhajóról? A cseh fővárostól 30 km-re található Kralupy bázisunkról akár hét­végére, akár egész hétre bérel hajót, a szépséges Prágát, a Vltava és Labe folyók melletti történelmi városokat járhatja be a 300 km hosszú hajózható úton.

Prága mellett feltétlenül megtekintésre érdemes a Slapy-tó, Ludmilla hercegnő városa Mel­nik, Nelahozeves, Roudnice és Veltrusy kastélyai, Stara Boleslav zarándoktemploma. Ne hagyjuk ki Podebrady-t sem, a cseh történelem egyik legje­lentősebb városát!

A cseh sör világhírű, de próbálja ki a borokat is. A Labe-folyón Pistany felé hajózva szőlőkertekkel borított dombok között folyik a vízi út.

LENGYELORSZÁG

Mazuriát, a lengyel tóvidéket az „ezer tó országának” is nevezik. A tavakat folyók, csatornák kötik össze, amelyeken 2010-től már belvízi hajóvezetői engedély nélkül is hajózhatunk.

Elsősorban a természet szerelmesei által ismert a terület, mert állatvilága egyedülálló Európában (hiúzok, bölények, hódok természetes élőhelye). Ugyanakkor történelmi és kulturális emlékekben is rendkívül gazdag.

Élvezze a kristálytiszta vizet, a jó levegőt, a hangulatos kisvárosokat, a hagyományos lengyel vendégszeretet! Gdanks mellett az Elblag-csatorna ­páratlan látványossággal szolgál: ahol már túl magas a hegy, a csatorna véget ér és hajóinkat sínre teszik, egy motoros kisvonat visz át a hegy túl fe­lére, ahol a vízi út folytatódik.

(A cikk az Ügyvédvilág 2012. decemberi számában jelent meg.)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.