Nyári örömök avagy Garbarektől 1956-ig


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már tavasz végén elfog bennünket a vágy, hogy hátra hagyva komoly teendőinket, elmeneküljünk valami nyugalmas szigetre, ahol kipihenhetjük magunkat. Vannak, akik a tengert választják a nyári szabadságok színhelyéül, vannak, akik a hegyeket. A hely mindegy, legtöbbször csak a menekülés és a pihenés a fontos: hátat fordítani az íróasztalunkon tornyosuló aktatömegnek, és vissza sem nézni a kapuból. Persze pár napi pihenés után már valami aktívabb elfoglaltságra van szükségünk, ezért a kulturális események között kezdünk kutakodni. Az idei nyár számos fesztivál megrendezésére…

Már tavasz végén elfog bennünket a vágy, hogy hátra hagyva komoly teendőinket, elmeneküljünk valami nyugalmas szigetre, ahol kipihenhetjük magunkat. Vannak, akik a tengert választják a nyári szabadságok színhelyéül, vannak, akik a hegyeket. A hely mindegy, legtöbbször csak a menekülés és a pihenés a fontos: hátat fordítani az íróasztalunkon tornyosuló aktatömegnek, és vissza sem nézni a kapuból. Persze pár napi pihenés után már valami aktívabb elfoglaltságra van szükségünk, ezért a kulturális események között kezdünk kutakodni.

Az idei nyár számos fesztivál megrendezésére vállalkozott, és szerencsére nemcsak Budapesten, hanem egyre több vidéki városban is találhattunk érdeklődésünknek megfelelő programot.

Veszprémben például kilencedik alkalommal rendezték meg a Veszprémi Nyári Fesztivált. A programsorozaton belül számos külföldi és hazai fellépőt láttak vendégül a rendezők. Mi Jan Garbarek és együttesének koncertjére, valamint Somi Panni táncszínházára tudtunk elmenni.

Jan Garbarek ebben az évben kétszer is járt Magyarországon. A veszprémi fellépését megelőzően a budapesti Szent István Bazilikában hallhattuk őt a brit énekegyüttessel (Hilliard Ensemble) közös koncertjén, ahol az Officium című CD-jüket adták elő. A középkori gregorián énekek Garbarek (főleg szoprán szaxszofonos) improvizációival egészen különös hatást keltettek. A brit énekesek három szólamban adták elő a klasszikusok, Dufay, Gesualdo, Christobal Morales, Palestrina, Perotin és Pierre de la Rue műveit, valamint a különböző zsoltárokat és gregorián énekeket.

Veszprémben nemcsak a helyszín hangulata volt egészen más, hanem a zenei stílus is teljesen megváltozott. Aki persze ismeri Jan Garbareket, az tudja, hogy ez már évek óta így van. Hol éteri tisztaságú templomi zene jön elő szaxszofonjából, hol pedig a freejazz hangja. Persze ő már régóta nem nevezi jazznek ez utóbbit (sem), hiszen véleménye szerint a jazz korszaka, több mint 40 év után, 1965 körül véget ért. Valódi jazzt Louis Armstrong, Duke Ellington, Count Basie, Ella Fitzgerald és Charlie Parker játszottak. Már Miles Davis zenei pályájának utolsó tíz éve sem tartozik ebbe a műfajba, Garbarek szerint.

Talán igaza van Garbareknek, talán nem. Nem kell mindent megneveznünk, hiszen Shakespeare Rómeó és Júliája óta tudjuk, hogy a név nem fontos. Mert „Mi is a név? Mit rózsának hívunk mi, /Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.” Garbarek játéka sem attól lesz jó, ha beskatulyázzuk egy zenei stílusba.

A veszprémi várban a szabad ég alatt felállított színpadon Jan Garbarek három világhírű zenésszel játszott együtt, Rainer Brüninghaus billentyűssel, Yuri Daniel basszusgitárossal és Julio Barreto dobossal. A koncert alatt elhangzott többek között: a Twelve Moons, a Heitor, a Song for Everyone, Paper Nut, Rondo Amaroso és Milagre Dos Peixes. Függetlenül attól, hogy legtöbben azt hitték, jazzkoncertre váltottak jegyet, mindenki elégedetten távozott.

Garbarek koncertje tulajdonképpen az ELTE ÁJK 1975–1985 között végzett jogászhallgatóinak évfolyam-találkozójaként is felfogható, de természetesen számos hazai zenész is megjelent. Sőt, hangszerüket hanyagul vállukra vető angol nyelvű „muzsikus”-kollégák is ellátogattak Veszprémbe, hogy meghallgassák a négytagú együttest. Egyikük véleményét – a parkolóba menet – sikerült lejegyeznem:

„I was most impressed with the bass playing, and the last bass solo I think was the musical highlight for me in a way. Very fresh sound, very electric and modern, good use of effects, styles, and sound resources. Garbarek is amazing of course, but Garbarek sounds like … Garbarek. It is brilliant, and essential to see live for me, but in that sense it is predictable…”

Garbarekék koncertjével természetesen még nem fejeződtek be a fesztiválhoz tartozó fellépések. Nekünk sikerült még egy előadáson részt vennünk.

Somi Panniék társulata, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház augusztus közepén, a Világjava estek befejező programjaként lépett fel Veszprémben. A magyar táncosok India mesés világába vezették a nézőket. A színpadon részben dél-indiai klasszikus táncokat láthattunk, részben pedig megismerhettük a távoli ország néptáncait is. A háttérben tradicionális dél-indiai zene szólt, mely főleg karnatik hegedűre és fuvolára, mridangára (dob), valamint vínára épült.

Másnap Budapesten a Várban – a Szanszára című előadásuk előtt – beszélgettünk a társulat vezetőjével és tagjaival. A társulat nevével kapcsolatban megtudtuk, hogy négy jelentésre épül: úgymint SIVA a férfierő, SAKTI a női erő, KALÁ a művészet és ÁNANDA az öröm. Az első két szó a világ ellentétekre épülő egységét fejezi ki, a két utóbbi pedig a művészet örömére utal.

Somi Panni nemcsak táncos és koreográfus, hanem az ELTE Bölcsészkarán végzett indológus is. A táncot és a táncelméletet egyébként Indiában tanulta még a kilencvenes évek elején. Azóta is többször vett részt indiai tanulmányúton, és olyan mesterektől tanult, mint K. P. Yashoda, Vasundhara Thomas, Jolsana Menon és Pushpa Shinde.

Magyarországon az első indiai technikát használó táncegyüttesét 12 évvel ezelőtt azzal a céllal alapította, hogy a hazai közönség előtt is megismertesse Dél-India klasszikus táncát, a Bharata Nátjam-ot. Ez a szakrális tánc hosszú múltra tekint vissza. Templomi táncként eredetileg az istentisztelet része volt, később a színházi előadásokon szerepelt. Népi gyökerei nincsenek, ebből következően ma sem táncolják falvakban, népi összejöveteleken. Bonyolult tánctechnikára épül, amely nehéz lépéskombinációkból és ritmusképleteket követő lábtechnikából áll.[1]

Hangulatilag kétféle tánc figyelhető meg a színpadon: egyrészről az erőteljes férfi tánca, a Siva istenhez tartozó tándava, valamint Siva feleségéhez, Párvatihoz tartozó lászja. Ez utóbbi sokkal finomabb, nőiesebb tánc. (Úgy tűnik, hogy a világ e részében, akárcsak máshol, külön mítoszvilága van a férfi és a nő kapcsolatának: tándava és lászja, férfi és nő, erő és ezerarcú finomság. A különbség itt talán csak annyi, hogy a „bűnbeesés” után sem degradálódott a nő hétköznapi Évává, hanem Sophia maradt, az isteni eredetű szellem-lélek.)

A táncosok különböző történeteket meséltek el, illetve a tánc segítségével az emberben lévő érzelmeket juttatták kifejezésre, ezért nagyon fontos szerepet kapott az arc-és a kézjáték is.

Az együttes kezdeti célja a szakrális tánc bemutatása volt, később viszont táncszínházi átiratokká fejlesztették előadásaikat, majd egész estét betöltő különböző kortárs koreográfiák születtek (Angyalok a kocsmában, Ánanda lílá, Kalava kuttú).

A beszélgetést követően bemutatott táncszínházi előadásuk címe: Szanszára. A cím maga, vándorlást jelent. Ennek megfelelően ez a darab a lét örök körforgásáról szól.

Az ind filozófia szerint a szanszárában (a vándorlásban) folyamatosan újjászületünk. Életünk alatt, a születéstől a halálig, különböző feladatokat kell megoldanunk. E tanulási folyamatban a lélek is nemesedhet, ugyanis a halál után az érdemeinknek megfelelő új alakot öltünk. A lélekvándorlás viszont nem végtelen folyamat, hanem olyan tisztító út, amely után a lélek elérheti végső célját, az üdvözülést (Sz.-moksa).

A táncosok is ezt a körforgást mutatták be az előadás alatt.

Míg a szanszára az ind filozófia rejtelmeibe engedett betekintést, addig Bárdos Deák Ági Bardo című zenei műsora a Gödörben a tibeti buddhizmus, a lámaizmus halálértelmezését vette alapul.

Sokan azt hiszik, hogy az énekesnő Bardo c. projektje a saját nevének rövidítése, de mint a koncert előtti beszélgetésből kiderült, a címnek semmi köze Bárdos Deák Ági nevéhez. Ezt támasztja alá a CD-n olvasható ajánlás: Juditnak.

Lassan már három éve, hogy Kakuk Judit, a Gödör klub megálmodója, alapítója és működtetője meghalt. Ezzel a lemezzel részben neki állítottak emléket, részben pedig – mint megtudtuk –, Ági születésnapi ajándékul kapta ezt 2006-ban, a közreműködő zenész barátaitól: Darvas Ferenctől, Darvas Kristóftól, Gazda Bencétől, Gasner Jánostól, Horváth Bálinttól, Kiss Tibortól, Másik Jánostól, Szendőfi Balázstól és Víg Mihálytól.

A 2006-os év több szempontból is meghatározó volt az énekesnő számára, hiszen a „Bardo” születését megelőzően, még március 15-én, Sólyom László köztársasági elnök megbízásából az akkori kulturális minisztertől, Bozóki Andrástól megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét.

Azt se feledjük, hogy erre az évre esett az Ági 50 koncertsorozat is, amiről mindenki tévesen azt hitte, hogy az együttessel a nyolcvanas évek Kontroll Csoportja tért vissza, pedig annak nem minden tagja lépett 2006-ban színpadra.

A Bardo az év végére állt össze, éppen Kakuk Judit halálának idején. Ezért is került oda a cím alá: Juditnak. Akkor még nem tudták, hogy két és fél évvel később újabb barát távozik közülük.

Sajnos már Gasner János előtt is hamvassá vált földi életének útja, és zenéjének hangja, mint égi fényének földi mása, halk dallammá szűrődött át a mostani esti koncert alatt.

A címadó szerzemény hallgatása közben a zene titkait beitta fülünk, megigézve álltunk csöndesen, majd a köztes létből visszatért testünkbe a földi érzés, s szétfolyt ott, „mint zsibbadt erek útjain a vér”.

Bárdos Deák Ági koncertje persze sokkal több volt, mint múltidéző kísérlet, bár a számok között volt néhány régi Kontroll dal, de kortárs költők megzenésített versei is szerepeltek a Gödör színpadán. Kemény István és Térey János művei énekelve sem veszítettek erejükből.

Bárdos Deák Ágnes és a Kontroll Csoport egyébként most nagy útra készül: a zenészek októberben az USA-ba repülnek, hogy ott részt vegyenek az Extremely Hungary fesztiválon. A program eredeti neve: Extremely Hungary – Art and Culture Beyond your Expectation (Művészet és kultúra a várakozásokon túl).

Ez a rendezvénysorozat az idei év jelentős eseménye az Egyesült Államokban, ezen belül is New Yorkban és Washingtonban. Célja a kortárs magyar kultúra bemutatása, illetve a múlt kútjába esett értékek kimentése.

Következő számunkban erről „tudósítunk” majd.

A nyár ezzel véget is ért, de elkeseredésre semmi okunk, hiszen az ősz is tartogat számos zenei meglepetést. Akik viszont jobban szeretnek az év ezen időszakában visszavonulni, nekik hadd ajánljuk az Új Dimenzió Műhely által, még 2006-ban megjelentetett CD-t, az Elégia 1956 című zenei műremeket, a Szabados-Klenyán-Jávorka-Babits quartettől. Nem háttérzene, hanem minden otthoni tevékenységet kiszorító, komoly mű. A lemez tisztelgés az ’56-os forradalom szakralitása, bátorsága, szentsége előtt. Hallgatása közben megleljük azt a kincset, amelyért sokan akkor porig égtek, s úgy érezzük, hogy a zene elröpít az égbe, „s a csillagok lélegző lelke csöndesen ragyog a langyos őszi éjjelbe, mely a hideget előzi”.

Kiss Anna

 

 

[1] A Bharata Nátjam mellett még számos más indiai tánc létezik: Odisszi, Kucsipudi, Manipuri, Mohiniattam, Szattrija, Kathakali, Kathak. Az Odisszi kiváló táncosát, Sandhyadipa Kar fellépését láthattuk augusztus végén a Klebersberg Művelődési Központban.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

A Balaton hullámain

A magyar tenger népszerűbb, mint valaha. A menetrend szerinti járatok és a programhajók változatos élményt kínálnak, a tóparti településeket pedig vonattal akár éjszaka is elérhetjük.