Popidőutazás a Magyar Zene Házában

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rendszerváltásig villantja fel a magyar populáris zene megszületését és fejlődését az a tárlat, mely társadalmi és életmódbeli kitekintéssel tesz izgalmas utazást a múltba.

Valósággal fejbe kólintja a nosztalgikus látvány a látogatót, aki gyerekként, serdülőként vagy fiatal felnőttként élte át a múlt század hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveit. Rácsodálkozva állunk meg régmúlt, már-már elfeledett kirakatok előtt, lépünk be egy-egy hajdani presszó- és klubdíszletbe, sodródunk egy Illés- vagy Omega-koncert elénk varázsolt színpada elé, hogy szinte borsódzik a hátunk.

Az Omega képzeletbeli koncertjén (A szerző felvételei)

Ismerős lehet a lakásbelső is az egyenbútorokkal, a televízióra helyezett kis fehér terítővel, de a farmer, a baboskendő és a kazettás magnó is.

És közben mindenhonnan árad a zene. Az a muzsika, melyet milliók éltek meg Magyarországon. S ha valaki a fiatalabb generációhoz tartozik, joggal mondhatja el: az a zene, amelyen a szülei nőttek fel, s amit alkalmanként tán ő is meghallgat napjaink valamelyik retro rádiócsatornáján.

Íme egy tárlat, mely szól azokhoz, akik megélték ezt a zenével átitatott múltat, és azokhoz is, akik számára mindez maga a történelem.

Korabeli lakásbelső

Nekünk írták a dalt! címmel, A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig alcímmel nyílt meg ez az impulzív interaktív kiállítás a Magyar Zene Házában. Sokakban az „aha” élményével is szolgál, olykor szívbe markolóan.

„Aha” – ismerjük fel szüleink, gyerek- vagy ifjúkorunk ma már ósdinak tűnő rádióját, orsós magnóját (mellyel a rádióból lehetett rögzíteni a számokat) –, bakelit lemezjátszóját, Orion-, Videoton- vagy Junoszty-tévéjét. Azokat az eszközöket, amelyekből inkább rosszabb, mint jobb minőségben, de valamilyen formában eljutott az otthonokba a popzene. Nem operett, nem esztrád, nem magyar nóta, nem sanzon, nem régi táncdal, nem klasszikus, hanem lábat megmozgató rock and roll, fergeteges beat, könnyed pop, dübörgő hard rock, szomorkás blues, elmélyült progresszív rock s jazz-rock, és e populáris műfajegyüttes megannyi további válfaja, a countrytól a rockoperán át a musicalig. Méghozzá magyar nyelven is!

Terta és BRG orsós magnó a hatvanas évekből

Az Illésék rájöttek: nem átkozza el őket a koncertlátogató, ha a Radio Luxembourg pocsék minőségben fogható adásaiból „elhallott” angol számok halandzsaszövegei helyett olyan, magyarul megszólaló dalokat írnak és énekelnek, amelyeket meg is ért a közönség. Olykor a hatalmat kicselezve, sajátos kódrendszerrel…

Bergendy, Corvina, Neoton, 100 Folk Celsius, Apostol, Cseh Tamás és a többiek…

Ezek mind eszünkbe jutnak, miközben sétálunk a kiállítás installációi, tablói, egykoron népszerű hangberendezései, lemezborítói között. A falakról a különböző korszakok és alműfajok énekesei, zenekarai óriásképeken néznek ránk; még ma is ismert és megbecsült sztárok, vagy talán már múltba vesző előadók.

A hangszórókból, a fülünkhöz emelt fejhallgatókból pedig áradnak az egykori emblematikus slágerek, ikonikus dalok. Zenét hallgatva, egy hajdani lakásbelső kanapéján pihenhetünk meg, egy korabeli presszó műbőrfoteljébe huppanhatunk bele. Egy fapados turnébusz belsejében érezhetjük át, milyen volt a zenészeknek az utazás a következő koncerthelyszínükre. Például Török Ádámnak (Mini), Deák Bill Gyulának (Hobo Blues Band) vagy Frenreisz Károlynak (Metró, LGT, Skorpió), akiket videóról láthatunk édesbúsan visszaemlékezni.

A lemezborítók fala, korabeli népszerű lemezjátszókkal

Az élményközpontú időutazás során zenével, filmekkel, fotókkal, lemezborítókkal, hangszerekkel, a muzsikát közvetítő eszközökkel, lakberendezési tárgyakkal kapunk hű képet egy letűnt korszakról. Egy elmúlt világról, annak társadalmi, politikai hátteréről, életstílusáról, életmódjáról. Magyarországi lehetőségeiről és korlátairól.

Munkácsy Orion (1959), Videoton Super Color (1979), Junoszty (1975)

Sorolhatnánk most tényszerűen, hogy csaknem ezer négyzetméteres e különleges tárlat, mely nyolc tematikus térre oszlik, és hogy akár egy órán belül is kényelmesen bejárható. Ehelyett inkább azt írjuk, hogy több órát is el lehet tölteni itt anélkül, hogy azt éreznénk, elfáradtunk volna. Mert érdemes megállnunk, és böngésznünk a nagylemezek falát, kiválasztani, mely lemezek is voltak (vannak) meg nekünk, melyeket annak idején karcosra hallgattunk. És még arra is emlékszünk, hogy annak idején kilencven forintért vásároltunk meg, nem kilencezerért…

A három T: Tiltjuk, Tűrjük, Támogatjuk…

A tablószövegeket is érdemes elolvasnunk. Van, akinek ismerős az egyetlen magyar lemezgyár egykori mindenható urainak (elvtársainak) a neve, van, akinek nem (Bors Jenő, Erdős Péter). Van, akinek ismerős a három T: a Tiltjuk, Tűrjük, Támogatjuk-kifejezés akkori értelmezése, van, akinek nem. Néha az az érzésünk, mintha a jelenben e műfajban is visszatérőben lenne e háromból szóból legalább kettő. A régi lemezborítókon is fellelhető néhány jeles alkotó, aki ma is mintha az inkább Tűrjük kategóriájába tartozna…

A főelvtárs megmondja…

De maradva szigorúan a múltnál: megdöbbenhetünk, amikor egy hajdani pártiroda installációjába térünk be, ahol egy hatalmas videofalon tűnik fel a hatalmat képviselő főelvtárs, aki sajátos stílusában magyaráz. Kioktat, hogyan is illik zenészként viselkednünk, mit is kell(ene) játszanunk, és a világ mely (kelet-európai) táján kell majd koncerteznünk.

A cenzúra fogalmát három átterveztetett lemezborítóval érzékelteti a kiállítás.

A zene a lázadás kifejezőeszközévé vált: viselkedésben, öltözetben is

A tárlat nem feledkezik meg a popkultúra populációjáról, azokról a rajongókról sem, akik számára a műfaj egyes ágai a lázadás kifejezői voltak, s váltak csövessé, punkká, újhullámossá, undergroundos figurává – megfelelő stílussal, öltözékkel.

Az ikonikus édességek most újra megvásárolhatók

Hatásos, érzékletes, igényesen elkészített múltidéző tárlaton haladunk végig. S amikor már azt hinnénk, nem érhet minket több meglepetés, a legvégén a kiállításokra jellemző kis shopban nemcsak popkönyveket, lemezeket vásárolhatunk, hanem az emlékezetünkből már rég kiesett fém kutyás perselyt, Kojak-nyalókát, „meleg” fagyit, dianás cukorkát, Limo üdítőitalport, gömb- és cigirágót, dunakavicsot és medvecukrot.

A legutolsó tablón ne felejtsük el elolvasni a kiállítás készítőinek nevét, mert megérdemlik: Jávorszky Béla Szilárd és Horn Márton nemcsak kurátorok voltak, de részt vettek a tervezésben, kivitelezésben, az információs szövegek megírásában is. Munkájukat több mint százan segítették.

A Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása 2023. október 29-éig látogatható.

---