Presser remek könyve

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rendhagyó kötetet írt az elmúlt fél évszázad meghatározó magyar muzsikusa, hogy együtt emlékezzen azokkal, akikre szerzeményei valamilyen hatással voltak.

Az 1948 májusában született Presser Gábor rendhagyó kiadványának előszavában már figyelmezteti az olvasót: nem tekinti magára nézve kötelezőnek, hogy úgy emlékezzen, ahogy mások, mert a leírtak kizárólag az ő emlékei. Azért írt visszaemlékezést, hogy örüljön a múltjának. Nem bízta másra, nem akart interjúkötetet, mert akkor azt nem érezné sajátjának. Könyve minden oldalán érződik őszintesége, így az olvasó bólinthat: igen, ez Presser könyve.

Gondolatfoszlányok, utólag megérlelődött gondolatok, a múltból előbányászott emléktöredékek, emlékképek érnek írássá. Mindehhez a szerzőt archív amatőr és profi fotók sokasága, elfeledett, régi újságcikkek garmada segítette a múlt század hatvanas–hetvenes–nyolcvanas éveiből. Olyan interjúk, kritikák, tudósítások, amelyekre már rég nem emlékezett vagy egyáltalán nem emlékezett arra, hogy vele ilyen beszélgetéseket vetettek újságpapírra. Az is segítette, hogy Karácsony János zenésztársával az elmúlt időszakban rengeteget beszélgetett az LGT múltjáról.

„Miénk ez a cirkusz, itt mindenkire szerep vár…” – Miénk ez a cirkusz (Fotómontázs: Lo©oVox)

Mozaikokból összeálló, szabálytalan önéletrajz született tele ötlettel, humorral, ügyes grafikai, a tartalomhoz illő tipográfiai megoldásokkal, sorkiemelésekkel, hogy még hangsúlyosabb legyen a mondanivaló. A fotókkal, dokumentumokkal gazdagon illusztrált, több mint ötszáz oldalas alapos kötetet nem lehet csak úgy átlapozni, átfutni, mint énekesekről, zenekarokról eddig megjelent felületes, számtalan kis könyvecskét. Ráadásul a mű kiváló interaktív kiadvány is, hiszen alkalmanként az oldalszéleken a tartalomhoz illő QR-kódokat találhatunk. Ha azokat mobiltelefonunkkal beolvassuk, máris ott találjuk magunkat az adott tartalmat megjelenítő dalszövegnél, a szövegben éppen említett hangfelvételnél, videónál. Egyből ott lehetünk Esterházy Péter előadásán, vagy belehallgathatunk a Szüts Miklóssal és Esterházy Péterrel közösen alkotott A bűnös című hangjátéknál. De eljuthatunk például a Nem adom fel! című dal YoutTube-on látható megannyi számtalan változatához is. De előtte elolvashatjuk, miért írta meg ezt a dalszöveget Sztevanovity Dusán a már kész Amerika című szerzeményre, melyet az egyetlen lemezgyár korabeli vezetői – Bors Jenő és Erdős Péter – nem engedték, hogy felkerüljön az 1978-as, Mindenki című albumra. (A lemeznek még az első, tervezett borítóját is letiltották.) A QR-kódok többnyire a www.pressergabor.hu gazdag tartalmú, profin szerkesztett weboldalra vezetnek el elsőként, innen haladhatunk tovább, újabb linkeken.

(Ha már weboldal: a Presser-rajongók akár hiányolhatnák is, hogy egy ilyen könyv végén nem olvashatjuk el a szerző diszkográfiáját, nem találjuk meg összes dalának címfelsorolását. De a mai interaktív világban ennek talán már valóban nem a printoldalakon van a helye. Az említett weboldal ugyanis bőven kárpótol minket: itt betűrend szerint és időrendben is szerepel valamennyi Presser-dal címe, sőt azok megjelenési formája is – lemez, videokazetta, DVD, koncert- és tévéfelvételek, sőt kiadatlan rádiófelvételek.)

„Lehettem volna valaki más, de más az valaki más lett…” – Mi lesz velem? (Fotó: ©Reviczky Zsolt)

A zeneszerző-szövegíró-billentyűs-harmonikás-énekes mesél arról, hogyan vette meg 1969-ben Szakcsi Lakatos Bélától 120 ezer forintért, egy autó áráért első Hammond-orgonáját, amit Szakcsi vámmentesen hozhatott haza külföldi munkája után. Presser hitelre vásárolta meg, mert nem volt annyi pénze, így éjszakánként hangszerelési munkákat vállalt egy jól fekvő „belső” embernek, aki besöpörte a feladatokat, majd honoráriuma feléért kiadta Pressernek.

A zenésszel együtt utazunk New Yorkba, Londonba, Kijevbe, Moszkvába, Tokióba, az NDK-ba, Romániába, Lengyelországba. Vele együtt menekülünk lengyel belügyesek segédletével 1981 decemberében egy koncert után a cseh határon át haza, éppen, amikor Jaruzelski tábornok átveszi a hatalmat.

Megtudjuk, hogyan zajlottak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színházi próbái és lemezfelvételei 1972–73-ban, miként igyekeztek a producerek bemutatni A padlást előbb Londonban 1990-ben, majd 2019-ben, New Yorkban, a Broadwayn, anélkül, hogy ők és a fordítók ismerték volna a darab „lelkét”. Beszámol arról is, miért maradt el 1988-ban a mindig tömegeket vonzó, rendszeresen megtartott tabáni, ingyenes szabadtéri koncert.

Visszaemlékezik több szerzeménye, így a több mint fél évszázada szeretve dúdolt Gyöngyhajú lány születésének körülményeire, s azt is felsorolja, azóta hányan dolgozták fel a dalát engedéllyel vagy engedély nélkül, azaz jogtalanul, jogdíj fizetése nélkül. Ez ad Pressernek alkalmat arra, hogy elmerüljön a szerzői jogdíj fogalmának elméleti és gyakorlati rejtelmeiben, az eltérő amerikai és európai joggyakorlatban. Míg a tengerentúlon a szerző eladhatja dalát, és a „copyright” más tulajdonába kerül, addig az öreg kontinensen a szerzői jog nem átruházható, az személyhez fűződő jog. Személyes példáján és egy tévedésből neki is továbbított levél alapján mutatja be, hogyan akarták egy szerződésben átvágni. Arról is szól, mi a royalty, azaz a zenészi, énekesi jogdíj, ami Magyarországon a rendszerváltás előtt sokáig nem is létezett.

„Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, a ház is a miénk, mert mi viseljük el…” – Miénk itt a tér. A képen az LGT csapata 1974-ben (Fotó: ©Vető János)

Minél idősebb valaki, annál többet ért a sztorikból, utalásokból, rövidítésekből, tulajdonnevekből, de a szerző is gyakran igyekszik feloldani őket (ORI – Országos Rendező Iroda, MHV – Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, Világ Ifjúsági Találkozó, Royal söröző, Különlegességi cukrászda, Erdős Péter…)

És minél idősebben olvassa valaki a Presser-könyvet, annál jobban átérzi a kompromisszumokkal teli évtizedek történéseit. Hiszen a mai hatvanasok–hetvenesek együtt nőttek fel „Picivel”, az ő korosztályának tagjai fél szavakból is megértik egymást (tantusz, ikervonal, az egyetemi felvételiknél az „egyéb-származású”-megjelölés, „messzecsusszetc”, getno”, Majakovszkij utca, ködlámpa, Fészek Klub, sanzonbizottság, cenzúra, lemezgyár). A hatvanasok ott voltak a Tabánban, az ötvenesek még elcsíphették az LGT búcsúkoncertet ’92-ben, a Nyugati pályaudvaron, a negyvenesek a Szigeten a zenekar 2007-es fellépését. Ám a harmincas éveiben járó generáció számára már egyfajta történelemkönyvnek is számít ez a visszaemlékezés.

Az önéletírásban időben rendszertelenül ugrálva rajzolódik ki egy kiemelkedő tehetségű és szorgalmú ember rendhagyó pályaíve, tele buktatókkal, akinek kompromisszumokkal teli évtizedekben sikerül utat törnie Közép-Európában, és – rajta kívülálló okok miatt – csak részsikereket elérnie a nyugati világban.

Abból a szempontból is különleges a könyv szerkezete, hogy nem regényként kell olvasnunk: bárhol felüthetjük, akár tetszés szerinti sorrendben is belekezdhetünk az egyes fejezetekbe, mert nem időrendben halad a szerző izgalmas történeteinek felidézésével. Már az elején egy 1983-as brit LGT-turnén járunk, a közepén az 1970-es tokiói Yamaha Fesztiválon, a végén pedig 1963-ban, sőt az ötvenes évek első felében. Ennek ellenére a végén önálló egésszé állnak össze a részletek.

„Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod…” Jóbarátok vagyunk (Fotómontázs: Lo©oVox)

Presser a könyve megjelenése után nem győzi hangsúlyozni: ezek az ő emlékei, az ő visszaemlékezései, melyekre nem biztos, hogy minden egykori résztvevő pontosan így emlékezik. De talán nem is baj, mondja, más majd mást ír. Ő pedig írja tovább a sajátját, mert még nem írta ki magából mindazt, amit akart.

Már készül a második kötet kézirata, miközben újabb szerzeményein dolgozik. Zenék képzelt filmekhez címmel instrumentális kompozíciókat szerez, miközben egy másik projektjében énekesek számára komponál muzsikát. Mindeközben pedig, pihenésként másfajta billentyűk elé is leül. Számítógépe billentyűzetén kopogja könyvének folytatását. Úgy érzi, másokat is érdekelhetnek azok a történések, kalandok, melyeket átélt az elmúlt bő fél évszázadban. Ha már annyian kíváncsiak még ma is dalaira, énekére, verseire, musicaljeire, filmzenéire, filmbetétdalaira, balettzenéire, mesejátékaira.

Éveket, korszakokat ugrálva szinte végtelen hosszúságban tudnánk felidézni zenekari, szóló-, mások számára írt dalait a beat, pop, rock, rock and roll, musical műfajokat váltva. Címüket megemlítve máris fülünkben csengenek a dallamok: Gyöngyhajú lány és Ringasd el magad, Trombitás Frédi és Petróleumlámpa, Kék asszony és Rozsdás szög, Ezüst nyár és Neked írom a dalt, És jött a doktor és Zenevonat, Arra születtem és Ég és Föld között, Valahol mélyen a szívemben és Így is jó, Szilvásgombóc és Gondolj rám, Romantika és A szerelemnek múlnia kell, Miért mentél el? és Nagy találkozás, Mikor elindul a vonat és Játssz még!

Most már kívánhatjuk azt is: írj még!

Az e-könyvben is megjelent kötet a Helikon Kiadó gondozásában látott napvilágot

---