Streetball


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavasz nem csak a biciklisták és a motorosok szezonjának kezdete, hanem számos egyéb kültéri sportágé is. Az egyik ilyen a kosárlabda utcai, kültéri változata a streetball, az USÁ-ból származó labdajáték, ami hazánkban is nagy népszerűségnek örvend.


Medgyessy Tamás országszerte számos streetball fesztivált szervezett és a magyar egyetemi kosárlabda élet egyik „alappillérje”, jelenleg az Egyetemi és Főiskolai Amatőr Kosárlabdázók Egyesületének ügyvezető helyettese. – Az egyesület célja az alapítás évétől, 1995-től a magyar egyetemi sport összefogása, a sport segítségével az egyetemi közösségi élet kibontakoztatása, bajnokságok szervezése és a kosárlabdasport népszerűsítése. Az egyesület nevéhez fűződik az Universitas Kupa, a Budapest bajnokság, számos streetball verseny (pl. a Sziget Sportvarázs keretében) és a Balaton Beach Tour, amely Európa legnagyobb állóvizének partja mentén, nyolc helyszínen, csodás környezetben ad lehetőséget minden röplabdázni és kosarazni vágyó fiatalnak a közös sportolásra, fürdőzésre, napozásra.

Mindezek kitalálója Szabó Antal, az egykori Vasas Izzó klasszisa, az egyesület alapítója. – Tóni a mai napig aktívan részt vesz az egyesület munkájában, több csapat edzője és a Corvinus Egyetem nagyra becsült tanára. Jó ötleteivel, évtizedes szakértelmével folyamatosan segíti munkánkat, gyakran tanácsokat is ad.

A tavalyi Beach Touron a strandröplabda volt a legnépszerűbb, több helyszínen 40–60 csapat is benevezett. Sokszor volt nemzetközi mérkőzés is az éppen a helyszínen nyaraló külföldiek jóvoltából. – Idén próbáljuk a streetballt népszerűsíteni. Amerikai példákat is alapul veszünk, azaz más kulturális és szabadidős programokkal, leginkább koncertekkel tesszük még vonzóbbá a streetball versenyeket. Előzetes megbeszélés alapján velünk lesz az egyik népszerű rádió két bakelitmestere, akik főleg hip-hopban utaznak, és eljön minden helyszínre a világhírű Face Team freestyle kosárlabda csapata is. Szeretnénk, ha néhány magyar válogatott játékos is megtisztelne minket jelenlétével, s ezzel népszerűsítené a sportágat. Persze mindehhez több pénzre és így sokkal több támogatásra is szükségünk lenne.

Az egyesületet eddig magánfelajánlások és pályázatok útján tartották fenn, de egyre nagyobb szükség van a tömegsportban a reklám célú pénzek beáramlására is. – Úgy gondoljuk, most jött el az idő, amikor érdemes támogatni a sportoló fiatalok tömegét – mondja reménykedve Medgyessy Tamás. – Az egyetemi sportban is lassan megjelennek a támogatók. Az idei MEFOB országos kosárlabda döntőn már számos cég jelezte támogatási szándékát. Az ő pénzükön készült el a www.mefobkosar.hu honlap, segítségükkel kerültünk több televízió képernyőjére és ők adtak igazán értékes ajándékot az ország legjobb fiatal kosarasainak. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezek a cégek a jövőre nézve is biztosítottak minket támogatásukról. Minél több ilyen vállalat lesz, annál jobban megéri majd játszani a srácoknak és lányoknak. A képlet egyszerű: minél több a támogatás, annál népszerűbbé lehet tenni a sportágat. Minél népszerűbb a sport, annál több ember kíváncsi rá, annál többen kezdik el játszani és így egészségesebb lesz a jövő nemzedéke. És egyre többen látják ennek reklámértékét is.

– Az egyetemeken a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) feladata a sport célra fordított pénzek elosztása. Jelenleg ez az összeg a hallgatók után járó úgynevezett „fejkvóta” bizonyos (sajnos elég csekély) százaléka – magyarázza a szakember, aki a MEFOB-döntő szervezésével is foglalkozik, majd rávilágít a problémára: – Sajnos ez az összeg is sport és kultúra címszó alatt fut, tehát inkább sörre költik, mint mondjuk kosárlabdára. Kicsit lesarkítva ezért van jelenleg több rajongója a sörnek, mint a magyar kosárlabdázásnak. Nem is beszélve arról, hogy manapság tanulni sem divat, és néhány egyetemen nincs kialakult sportösztöndíj támogatás sem.

Messze vagyunk tehát még a helyes úttól, de van esély rá, hogy értelmes kormányzati, rektori, szakszövetségi döntésekkel nagyobb népszerűséget tudunk adni az egyetemi sportnak. Ezért Medgyessy Tamás és lelkes munkatársai a hírverésen dolgoznak. – Showműsor kell. Minél több embert szeretnénk elérni és széles körben terjeszteni a streetballt és a strandröplabdát. Kormányzati szinten már összekapcsolták a sportot és a kultúrát, most nekünk is ez a feladatunk. Ehhez persze egy komoly nézetváltásra is szükség van. Tehát olyan rendezvényeket kell szerveznünk, ahol többféle sporteseményen lehet részt venni, közben pedig a közönség minden igényt kielégítő szórakoztatására is figyelmet fordítunk. A szezon várhatóan június 7-én kezdődik Balatonkenesén és Siófokon zárul majd egy kétnapos megabulival. További információk a tamas.medgyessy@gmail.com címen kérhetőek.

A streetball egy másik elismert szakértője az idei versenysorozatról is mesélt. – Tavaly közel ezer csapat és négyezer játékos, valamint 30 ezer látogató vett részt a versenyeken. A mostani, 18. szezon május 29-én kezdődik – mondja Kucsera József főszervező, az Adidas Streetball Szervező Bizottság társelnöke.

– A gazdasági nehézségek ellenére – mindannyiunk örömére – folyamatosan meg tud újulni a rendezvénysorozat. A sport népszerűsége csapatépítő és szórakoztató jellegében rejlik. Nem szükséges hozzá atletikus alkat, csupán ügyesség, játékosság, hiszen a látványra épül. Előbb-utóbb mindenki betalál a kosárba, a sikerélmény pedig fokozza a játékkedvet. Ebben nagy segítségünkre van, hogy idén az „OTP Junior” bankkártya olyan kiemelt fő szponzorunk, aki jelentős szerepet vállalva, a nevét is adja a sikeres rendezvénysorozatnak. Bízunk abban, hogy az esemény kapcsán a fiatalok körében népszerűsíthetjük a világon már természetesnek számító bankkártyás fizetés elterjedését. Fő célunk a sportág tömegbázisának interaktív mozgatása, hogy minél többen szeressék meg a kosárlabdát. Nem titkolt szándékunk az egyetemista korosztályok minél nagyobb számban történő megnyerése. Az olimpián is sikeres strandröplabdához hasonló közkedvelt eseménnyé kívánjuk tenni a streetballt.

A sorozat idei indulása jubileumi eseménnyel indul, hiszen Kőbányán 15. alkalommal rendeznek streetballt – a tapasztalatok alapján, várhatóan kimagasló színvonalon.

– Két régi helyszínünket köszönthetjük újra a rendezők között, Paksot és Debrecent. Ténylegesen új partner Zánka. A Zánkai napok rendezvény kiváló sportolási, szórakozási lehetőséget kínál majd. Évente 6–11 városba jutunk el, lefedjük az egész országot, 20–30 ezren látogatnak el egy-egy streetball gálára. Egyesületünk nincs, mert sokan nem állandó csapatokkal vagy tagokkal jelennek meg a versenyeken.

Európában második országként nálunk honosodott meg a streetball, az első Németország volt. A tengerentúlon minden játszótéren van kosárpalánk, sőt a filmekből is tudhatjuk, hogy a házak oldalán, az udvarokban is mindennaposak. Már nálunk is látni egyes játszótereken streetball palánkot az adidas és a fővárosi önkormányzat marketing akciója révén.

– A Magyar Olimpiai Bizottság kezdetek óta tartó szakmai támogatása örömteli. Szó van arról, hogy hamarosan olimpiai sportág is lehet a streetball – magyarázza Kucsera József. – Kiemelten kezeljük a hátrányos és sérült fiatalok integrációját. A tolerancia jegyében rendezvényeinken évek óta jelen vannak a speciális olimpia sportolói és a kerekes székes kosárlabdázók is, akik ép társaikkal is versenyeznek. Streetball gyermektábort is szervezünk Zánkán, amelynek feltételeiről a honlapon lehet tájékozódni.

Idén tíz versenyhelyszín lesz. Az utolsó állomás Budapest, ahol az országos döntőt is rendezik majd. A streetballmérkőzések mellett ebben az esztendőben is lesznek ügyességi játékok értékes nyereményekért és egyéb kiegészítő programok.

A résztvevők és a látogatók a helyszíneken, kedvezményes áron „Profi” Adidas kosárlabda mezeket, nadrágokat vásárolhatnak. – Az USÁ-ban iparágak épülnek a streetballra, sport és egyéb ruházati cégek, zenekarok részvételével. Már tudják, hogy óriási pénzlehetőség is a szórakozás és a sport ezen válfaja. A „streetart” ott életstílus. Nálunk ez még nem általános, de talán a cégek kezdik felismerni, hogy ezt a célcsoportot könnyen el tudják érni a streetball által. Próbálunk drogok ellen harcoló cégeket is és például óvszergyártókat is bevonni, ám egyelőre kevés sikerrel. Érdemes kilátogatni a rendezvényeinkre, mert valamennyi helyszínen látványos, szórakoztató programok várják az érdeklődőket és a családokat – mondja a XXI. század egyik sikeres sportágával, és annak tömegsport változatával, a streetball eseményekkel foglalkozó szakember, aki egyébként élsportoló volt és 106-szoros kosárlabda válogatott. További információ: www.streetballnet.hu.

A streetballban mindig a fair-play szabályait kell érvényesíteni

A játék a félhivatalos szabályok szerint 3-3 ellen folyik, de az utcai csapatok általában 4 vagy 5 főből állnak. Cserélni a labda birtoklásakor lehet. A kezdő csapatról sorsolással a pályafelügyelő dönt. Minden egyes kosár után automatikusan a pontszerző csapat ellenfele kapja a labdát. A kosár és büntető egy pontot, a köríven kívüli dobás két pontot ér. Újrakezdéskor ki kell vinni a labdát a hárompontos vonalon túlra, s ugyanott „kezeltetni” is kell az ellenféllel. Ahhoz, hogy egy csapat érvényes kosarat tudjon elérni, legalább ketten kell, hogy érintsék a labdát. Feldobás nincs, helyette a védekező csapatot illeti a labda. Zsákolni többnyire tilos, ráadásul a palánktartó állvány és a védőszivacs nem számít a pálya tartozékának. Mérkőzésenként minden csapat egyszer kérhet időt, de az utolsó 2 percben egyszer sem. A támadó csapatnak 30 másodpercen belül dobnia kell. A mérkőzés 16 pontig vagy 20 percig, de van ahol 13 pontig vagy 10 percig tart futó órával. A megadott büntetődobást a játékidő után is el kell végezni. Ha a faultolt játékos érvényes kosarat ér el, úgy az számít, és nem jár a szabálytalanságért büntetődobás. Dobás közbeni fault után – amennyiben nem ment be – mindig büntetődobás van. A büntető elvégzése után a labda az ellenfelet illeti meg – függetlenül attól, hogy a büntetődobás bement vagy sem. Az első szándékos szabálytalanság után egy büntetődobás jár, a második után a vétkes játékost kizárják a mérkőzésről. A külön nem említett, egyéb kérdésekben természetesen a kosárlabdázás versenyszabályai a mérvadók.

Az AND1 játékot játszhatják kint az utcán, de teremben is. A játék tulajdonképpen a rendes kosárlabda szabályait veszi alapul, néhány kivétellel. Az AND1 mérkőzések alkalmával 5-5 játékos tartózkodik a pályán. Ezt egészítik ki a bírók és általában még egy személy, a Tour MC, aki a mikrofonba kommentálja az eseményeket, amelyek a pályán zajlanak, amivel még jobban feltüzeli a közönséget. Trükkökre, cselekre, alley-oop-okra (a gyűrű közelébe feldobott passzból történő zsákolás), és főként a közönség szórakoztatására épül, a pontszerzés a játék alapja. Többet ér egy jó trükk és egy feladott labdából történő szép zsákolás, mint egy hárompontos kosár. Nem igazán számít a lépéshiba, ha az a trükk része, vagy a kétszer indulás, és a visszajátszást sem nézik szigorúan a bírák. Azonban itt is számít a fault. A pontszerzés a legfontosabb, de nem mellékes, hogy a gyűrűhöz vezető út milyen cselekkel, mennyire ötletes passzokkal, és különleges zsákolásokkal történik.

A streetball versenyekre a 4 fős csapatok idén 12 000 Ft nevezési díj fejében nevezhetnek. Ha a csapatból már egy játékos rendelkezik OTP Junior bankkártyával és azzal fizetik a nevezési díjat, akkor az eseményen kedvezményekben részesülnek. Az online nevezők közül pedig egy szerencsés ott lesz az októberi NBA csapatok európai meccsén. Nevezni a szervező irodákban is lehet.

Versenynaptár:
Kőbánya: május 29.
Szekszárd: június 12.
Zánka: június 19.
Békéscsaba: július 4.
Debrecen: július 18.
Körmend: augusztus 14.
Dombóvár: augusztus 28.
Pécs: szeptember 4. (feltételes)
Paks: szeptember 12.
Budapest: szeptember 18.

Krausz Viktória


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.