Sztárügyvéd az, akit a média azzá tesz

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Zamecsnik Péter 1956-ban született Budapesten. 1981-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott. 1987-től a budapesti XIII. Kerületi Ügyészségen vezető-helyettes ügyész. 1993 óta ügyvéd, alapítója a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodának. 2002 óta tulajdonostárs a Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Irodában. Szakterülete a büntetőjog. Tagja a Magyar Kriminológiai Társaságnak és a Jogi Szakvizsga Bizottságnak. A Heim Pál Gyermekkorház Alapítványát és a Peter Cserny Újszülött mentő Alapítványt támogatja irodájuk anyagilag. Tamás fia szintén ügyvéd, az iroda tagjaként dolgozik. Szabadidejét családjával, barátaival, a kutyájával tölti, teniszezik, képeket és szép tollakat gyűjt. Folyékonyan beszél angolul.

Ügyészként kezdte a pályafutását, majd váltott és ma a legsikeresebb büntetőjogászok egyike.

1981-ben az egyetem elvégzése után a Pest Megyei Főügyészségre vettek föl ügyészségi fogalmazónak, majd az ügyész-bírói szakvizsga letétele után a Ráckevei Járási Ügyészségen kezdtem el a pályámat, 1984 végén áthelyeztek a Fővárosi Főügyészségre, ahol 1992. év végéig különböző kerületi ügyészségeken dolgoztam.

1993. január 1-jén alapítottuk meg a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodát öt alapító taggal, majd 2002-ben a jelenlegi ügyvédi irodát.

Hogy miért a jogi pályát választottam, az a véletleneken múlott, édesanyám hatása volt, aki azt mondta, hogy valami komoly szakmát kell választani. Miután angol–történelem szakon tanultam a gimnáziumban, adva volt a kapcsolat, hogy a jog felé irányuljak.

Érdekes módon az egyetemen az ügyészi- és bírói pálya nem nagyon kecsegtetett, aztán mégis azzá váltam. Ma már nem bánom, mert jó alapokat kaptam, más szemszögből is látom az ügyeket.

Fiatal ügyészként kitől leshette el a szakma fortélyait?

Ügyészségi fogalmazóként és fiatal ügyészként abban a szerencsében részesültem, hogy kiváló kollegákkal dolgozhattam együtt, akiktől sokat tanultam, mind a szakma szeretetéről és megbecsüléséről, mind az emberségről. A teljesség igénye nélkül és nyilvánvalóan senkit meg nem bántva két kollegát szeretnék kiemelni és néven nevezni mestereim és tanítóim közül. Dr. Csornai Géza ügyész volt az instruktorom fogalmazóként a Ráckevei Járási Ügyészségen, a szakma legalapvetőbb ismereteit tőle lestem el, szakmai tudása, embersége okán a mai napig szeretettel és tisztelettel gondolok rá.

Talán a legtöbbet dr. Hoffer Ferenc ügyész kollegámtól tanulhattam, aki a Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági Osztályán volt csoportvezetőm. Kevés olyan szakemberrel találkoztam, akit ilyen magas szintű tudás, lexikális ismeret és humor jellemez. Beosztottjaként megtanultam, hogyan kell revíziót gyakorolni akként, hogy a másik szakembert ne sértsük meg ezzel, hogyan kell érvelni álláspontunk mellett és az is nyilvánvaló vált mellette, hogy a tárgyalóterem az életről szól, melynek a humor is a részét képezi.

Sajnos egyikük sem él már, emléküket úgy őrizhetjük meg, hogy az élményeinket továbbadjuk fiatalabb kollegáinknak. Az ügyészségi fogalmazóképzés abban az időben nagyon magas szintű volt. Ezt azzal is elérték, hogy havi rendszerességgel kellett beszámolnunk az elsajátított joganyagból, minden egyes munkánkról napi szinten nyilvántartást kellett vezetni, melyet az instruktor ellenőrzött és aláírt.

Mi volt az oka a szakmai váltásnak?

A szakmai váltásnak igazán prózai oka volt. Abban az időben került sor kerületi ügyészségek összevonására, amivel szakmailag nem értettem egyet. Ennek ellenére ígéretet tettem az akkori főügyésznek, hogy az összevonással keletkezett hátralékok feldolgozásában részt veszek, de arra kértem, hogy járuljon hozzá ezt követően a jogviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséhez, mely meg is történt.

Az ügyvédi pálya mely elemét tartja a legfontosabbnak?

A pálya egyik legfontosabb eleme a függetlenség, a másik, hogy a bajban lévő embereken segíthetünk, melynek következtében az a hála vagy az a köszönet, ami az ügyfelek szeméből, elismeréséből kiolvasható, jelenti a pálya szépségét. És mint minden pályának, ennek is vannak kevésbé szép oldalai: mint a gépiesség, a közönyösség, az hogy némelyek elfelejtik, hogy itt nem egy munkadarabot kell megmunkálni, hanem egy emberrel kell foglalkozni, még akkor is, ha hibázott, vétett.

Szakvizsgára csak akkor mehetett egy fogalmazó a Pest Megyei Főügyészségen, ha előtte a főügyész helyettes úrnál „vizsgázott”, ami keményebb volt a szakvizsgánál. A jelenlegi ügyészségi fogalmazóképzésről nincsenek gyakorlati ismereteim, de reményeim szerint a helyzet azóta sem változott.

Munkám során sok külföldi kollegával kerültem munkakapcsolatba.

Elsősorban az angolszász jogterületen működő irodákkal tartjuk a kapcsolatot az USA-ban és az Angol Királyság területén, de kapcsolatban állok holland, német, olasz, svájci, osztrák, lengyel és szlovák ügyvéd kollegákkal is. Ezek az ügyek többségükben a nemzetközi bűnügyi jogsegély, az átadási vagy kiadatási eljárások hatálya alá tartoznak, de volt közöttük olyan is, ahol magyar állampolgár ellen külföldön folyt eljárás és az ügyfél igényelte a magyar jogi segítséget is. Nyilvánvaló, hogy a szakmai ismeretek – bár eltérőek a szabályozások – segítettek az ügyfélnek jobban megismerni az eljárási lehetőségeket és kötelezettségeket.

A szakma elismerte munkásságát és nemrég „Kiváló ügyvédi munkáért” jelvényt és okmányt adományozott.

Öt kollega kapta ezt a szakmai elismerést és nagyon örülök, hogy én is részese lehettem, a kitüntetettek közül egyedüli büntetőjogászként.

Sokszor éri az a vád a büntetős szakmát, hogy „ez nem annyira fontos jogterület, mint a polgári jog”. Én nem hiszek ebben, mind a két jogágnak megvan a nehézsége és a szép oldala.

A kitüntetés indoklásában Dr. Bánáti János elnök úr azt is kihangsúlyozta, hogy azzal is kiérdemeltem az elismerést, hogy közérthetően meg tudom fogalmazni a szakmai álláspontomat.

Számos ügyét övezte médiaérdeklődés, az egyik férfimagazin a „Top 100 Ügyvéd” közé sorolta, ennek ellenére kifejezetten nem szereti a sztárügyvédi titulust.

A „sztárügyvéd” szónak a jelentése devalválódott és manapság olyan emberek kapnak „sztár” jelzőket, akikhez én nem szeretnék hasonlítani. Vannak ismertebb ügyvédek és vannak kevésbé ismertebb ügyvédek és ezzel nem a minőségre célzok, mert a büntető szakma valamiért az emberek érdeklődését jobban felkelti, mint mondjuk egy ingatlanjoggal foglalkozó ügyvéd. Egy gyilkosság, egy gazdasági bűncselekmény, a politika beágyazódása a büntetőjogba sokkal inkább érdekli az embereket. A büntetőügyekben eljáró ügyvédek sokkal inkább reflektorfényben vannak. Ha az ember ismertebb, akkor több nagyobb ügyben megkeresik, többször szerepel a médiában.

A média egy fegyver: pro és kontra. Két szempontot kell figyelembe venni: egyrészt az ügyfélnek az érdekét, másrészt a taktikai elemet, hogy érdemes-e a sajtó segítségét kérni egy ügyben vagy nem.

Az ügyvédeket az emberek ügyre szakosodott szakemberek közül, ajánlás alapján választják, és ha egy adott szakterületen belül elismerik a munkáját, az egy jóleső dolog. Hozzáteszem, hogy sokat is tettünk azért, hogy ebbe a körbe bekerüljünk, mind a 100 kollega teljesen megérdemelten került oda.

Milyen hiányosságai vannak a Büntető Törvénykönyvnek?

A büntető igazságszolgáltatásunknak mind a két alaptörvénye javításra szorul.

A büntetőeljárási törvényben nagyon sok összeférhetetlen megoldást, nagyon sok olyan elkapkodott, néha dilettánsnak nevezhető jogalkotási terméket találok, ami azt tükrözi, hogy a megalkotója nem nagyon látott bíróságot belülről.

Legutóbbi példaként a gyorsítási intézkedéseket tudnám említeni. Aki azt gondolja és azt hirdeti, hogy a büntetőeljárások elhúzódása döntően az ügyvédek mulasztási praktikáira vezethető vissza, az nem ért a szakmához. Egy eljárás elhúzódása nem az ügyvédi tevékenység része, hanem teljesen demagóg álláspontot tükröz az a nézet, ami a nyakunkba akarja varrni ezt a hiányosságot.

Nem tesz jót semmilyen jogszabálynak, ha sűrűn változtatják. Nagyon hosszú ideje volt rá igény, hogy egy új büntetőjogi anyagi kódexet és egy új büntetőeljárási kódexet alkosson a jogalkotó, de sajnos e téren koncepcionális lépéseket nem látok.

A büntető anyagi jogban nyilvánvalóan a fő szempontnak a reparációt előtérbe helyező anyagi jogot helyezném, ami arról szól, hogy egy-egy bűncselekménynek az áldozata, sérültje, károsultja kapjon anyagi és erkölcsi kárpótlást. Nem hiszem, hogy a politika populista megnyilvánulásai által vezérelt szigorítási elképzelések bármilyen eredményt hoznának, mert soha nem attól lesz kevesebb bűnözés, hogy szigorúbbá tesszük a büntetéseket, hanem a felderítési arányokon kell javítani.

Másfelől nem hiszem, hogy büszkének kellene arra lennünk, hogy a börtönnépességben ott vagyunk Európa élbolyában.

A büntetőeljárásnál az időszerűséget tartom az egyik legfontosabb kérdésnek.

Ebben pedig azt látom, hogy az évi 150 000 bűncselekményi számból a 80%-a kisebb jellegű bűncselekmény (közúti bűncselekmények, kisebb értékű lopások, rongálás, garázdaság) ezeknél lehetne a sommás eljárást bevezetni, ahol nem volna szükség nyomozásra, vádelőkészítésre, magára a hosszas bírósági eljárásra, hanem egy egyszerűsített eljárás keretében jönne létre, ezáltal tehermentesítve a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot a nagyszámú ügyektől és több idejük maradna a valóban jelentősebb, nagyobb súlyú, több odafigyelést és mélyebb bizonyítást igénylő ügyekre, csökkentve azt az időt, ami az elkövetés és az elbírálás között van.

Az új Btk. alaptörvénybe a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának lehetősége is szerepelhet. Erről mi a véleménye?

Teljes mértékben feleslegesnek tartom a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alaptörvényben való rögzítését, már csak azért is, mert a jelenlegi Btk. szabályozása lehetővé teszi ennek alkalmazását olyan kirívó esetekben, ahol a társadalom védelme valóban megkívánja ezt. Egyéb iránt a rendszerváltozás óta az élet elleni bűncselekmények éves száma konstans jelleget mutat, az utóbbi időben valamelyest csökkent is a befejezett emberölések száma, arról nem is szólva, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására a közelmúltban 4–5 esetben került sor. Erre tekintettel nem tartom valós alkotmányozási kérdésnek ezt a felvetést, sokkal inkább populista jelleget ölt véleményem szerint.

„Ítélet”című jogi ismertető műsor a Kossuth Rádióban egy jó ötletként vezérelve indult el annak idején, melynek hosszú évekig az állandó szakértője volt.

Egy állampolgártól akkor várhatjuk el, hogy önkéntesen jogkövető magatartást tanúsítson, ha ismeri a törvényeket és a magáénak érzi. Magáénak csak úgy érezheti, ha tudja, hogy miről szól egy adott jogszabály. Ezért ez a heti műsor a 12 év alatt arról szólt, hogy az előző héten történt eseményeket a hétköznapi ember nyelvén megpróbáltuk megmagyarázni. Interaktív műsor volt, ahol a nézők betelefonálhattak és választ kaptak a kérdéseikre.

Ügyvédjelölti képzésben a harmadik éve, hogy aktívan részt vesz.

Büntető anyagi- és eljárásjogot próbálom a fiataloknak magyarázni. Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, figyelemmel arra, hogy szakvizsgáztatok is, ezért van tapasztalatom arról, hogy az ügyvédjelöltek zöme mennyire felkészületlen.

Ezeken az oktatásokon nem a törvényt magyarázom, hanem egyes törvény szakaszokhoz napi példákat, gyakorlati eseteket próbálok gyűjteni és ezeket beszéljük meg.

Vegyes a fogadtatása, miután minden kötelező oktatásnak van egy olyan szájíze, hogy ott kell lenni és a 200–250 jelölt közül van akit érdekel ez az előadás, megpróbálnak együttműködni, bevonom a beszélgetésbe és van akit nem. Elfogadom természetesen, hogy nem mindenkit érdekel a büntetőjog, de viszont szakvizsgázni kell belőle.

Elképzelhető, hogy a jövőben az egységes jogi szakvizsga menetét megváltoztatják és visszaállítják a régi ügyészi, bírói, ügyvéd-jogtanácsosi vizsgát. Önmagában a mostani szakvizsga rendszerét jónak tartom, hiszen komplex és biztosítja a szakmák közötti átjárhatóságot. Probléma nyilván abban a vonatkozásban merülhet fel, hogy szüksége van-e a szakosodásra figyelemmel egy családjoggal foglalkozni kívánó szakembernek például a beható büntetőjogi ismeretekre.

Régóta foglalkoztatja a Kamarát, hogy az ügyvédjelölti képzés színvonalát emelje, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a szakvizsgázott ügyvédek színvonala elérje a bírói és ügyészi pályán lévőkét. Az ügyvédjelöltek túlnyomó része a büntető igazságszolgáltatással jelölti időszaka alatt nem találkozik, így nincs mit csodálkozni azon, hogy a szakvizsgán általánosságban azt tapasztalni, hogy nem remekelnek e tárgyakban.

Lehet, hogy célszerű lenne a szakvizsga, illetve az arra való felkészülés rendszerét átalakítani olyan irányban, hogy ki-ki a maga által választani kívánt területre specializálja magát, vállalva ezzel azt is, hogy szakvizsgája csak az adott szakterületre legyen érvényes. Magától értetődik, hogy a Kamara részt kell, hogy vállaljon ebben a folyamatban, melyet az igazságügyi tárca elindítani kíván.

Azt gondolom, hogy a jogalkotónak a rendszer távlati lehetőségeit kellene felmérni és ezután kijelölni a jogalkotási irányt, magyarul először a koncepciónak kellene kialakulni, ezt követhetné a jogalkotás.

Saját véleményem szerint nem lenne rossz ötlet a jogi szakma szakosodására figyelemmel a szakvizsga rendszert is ebben az irányban szabályozni. Természetesen az átjárhatóságot biztosítani kellene, amit viszont a különbözeti vizsgát követően lehetne megoldani. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyes pályák elvárható felelősségi szintje sem egyforma, így a szakvizsga rendszernek is ehhez kellene igazodnia.

Akik az egyetem elvégzését követően nem a hagyományos klasszikus jogi pályákon helyezkedtek el, azok részére is lehetőséget biztosítanék – mint mindenki számára – a szabad vizsgaválasztásban, hiszen később alakulhat úgy a pályájuk, hogy váltani szeretnének.

Az ügyvédjelölti képzés teljesen más jellegű, ami természetszerűleg az ügyvédség sajátságos helyzetéből is adódik. Jelenleg kivitelezhetetlen a forgószínpadszerű képzés, ami a bíróságokon és az ügyészségeken teljesíthető. Mindettől függetlenül a Budapesti Ügyvédi Kamara a lehetőségeihez mérten mindent megtesz a jelöltképzés színvonalának emeléséért, ezt a célt szolgálja az Ügyvédiskola intézménye is.

A nagyobbik fia követi a pályán, önálló ügyvédként dolgozik az irodában.

A fiam már gimnazista korában elhatározta, hogy ezt a pályát választja, bár erre sem az édesanyja, sem én nem ösztökéltük. Persze az is igaz, hogy az ügyvédi munkám – amit ebből ő láthatott – hatással volt rá. Bízom abban, hogy munkával és szorgalommal – amely jellemzi őt – szép sikereket fog elérni a pályán.

Hobbija a sportrepülés, versenyszerű sportrepülő.

A napi 12–13 óra munka után számomra a sportrepülés jelenti a kikapcsolódást immár 8 éve. Van szakszolgálati engedélyem 9 különböző repülőgépre és egy rali versenyzői jogosítványom, tagja vagyok egy repülőklubnak, amely keretében különböző rendezvényeken, eseményeken veszek részt.

Hogyan egyeztethető össze a családi élet ezzel a sok időt igénylő ügyvédi hivatással?

Természetesen az ügyvédi munka nem a hagyományos munkaidőkeretben zajlik és hatással van a családdal tölthető időre is. Mint minden éremnek, így ennek is két oldala van, hiszen a függetlenség – minden értelemben – sok mindent pótol. Én is sokat köszönhetek a családomnak – különösen a feleségemnek, aki nélkül nyilván nem érhettem volna el sikereket, hiszen teljes mértékben tehermentesített az otthoni feladatok alól és valódi családanyaként fogja össze a családunkat.

Dr. Pál Edith

---