Tó a felhők között – I. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyerekkorom regényei közül több is mesélt a titokzatos, kincsekkel teli tóról, amelyet mindenáron meg akartam nézni. May Károly és Verne Gyula keltette fel érdeklődésem, amit csak erősített Dr. Balázs Dénes több útleírása is. A lehetőségre sokáig kellett várnom, de egy szerveződő Peru–Bolívia túra programjába szerencsére bekerült ez a páratlan látnivaló.


A tó maga Dél-Amerika legnagyobb édesvizű tava, egyben a világ legmagasabban fekvő hajózható állóvize. Területe 8300 km2, Peru és Bolívia között terül el az Altiplanón, azaz az andoki magashegyi síkságon, 3815 méteren. Peru Puno tartományához és Bolívia La Paz megyéjéhez tartozik. A 13 balatonnyi tó átlagos éves középhőmérséklete mindössze 10 celsius fok, így nem a strandolók tömegei miatt vált a harmadik legnépszerűbb úticéllá Peruban a Matchu Pitchu és Nazca után. Több tucat folyó ömlik bele a magas hegyekből, legmélyebb pontja 280 méter. A Tiquina-szorost képező földnyelv szinte teljesen kettéosztja a tavat, ezért más-más nevet kapott az északi és a déli része. (A nagyobb északi részt Peruban Lago Grandénak, Bolíviában Lago Chucuitonak hívják, míg a kisebb délit Lago Pequenonak, illetve Lago Huinaymarcának hívják.) A Titicaca név eredete bizonytalan, egyesek szerint „pumasziklának” kell érteni, miután a tó alakja nyúlra vadászó pumára emlékeztet. Más értelmezés szerint, a környékbeli legelterjedtebb kecsua és aymara indián nyelvek keveredésével jelentése ólomszirt. Emellett számos helyi neve van a különböző nyelvjárásokban.

A legtöbb látogató a perui oldalt keresi fel, illetve Peru-túra során jut el ide. A tó és vidékének megközelítése is így a legegyszerűbb. Cuscóból közúton és vasúton juthatunk el a közeli Juliacába, amelynek reptere is van, vagy a vidék központjának számító Punoba, ahol már nincs légikikötő. A magasságot meg kell szokni, ki aszpirinnel, ki a helyi módon, kokalavelet rágva vagy teát iszogatva védekezik ellene. Hogy melyik hatékonyabb? Az bizonyos, hogy ezen a vidéken a kokalevél kemény valutának, fizetőeszköznek számít, amit az aszpirin esetében nem tapasztaltam.

A két település közül az első jobbára érdektelen, azonban a kettejük között található Sillustani, amely a kolja törzs központja. Onnan 35 kilométerre fekszik egy kisebb tó, a Laguna Umayo, amely környékén egyedülálló chullpákat, halotti tornyokat láthatunk. Ezekbe 10–12 családtagot is temettek annak idején.

Egyértelműen Puno vált a túrák központjává és a maga 85 000-es lakosságával a vidék fővárosának tekinthető. A magas arányszámú indián lakosság sokszínűségét leginkább a gyakori felvonulásokon, ünnepeken lehet észrevenni, mert más és más feltűnő viseletben, zenélve vonulnak fel a történelmi belvárosban a Plaza de Armason található katedrális elé.

Az Arco Deustua boltívét nem érdemes kihagyni, talán a legszebb kilátás innen nyílik a tóra. Szállást olcsón mindig találni, az éttermek is kedvező áron nyújtják széles választékukat, érdemes kipróbálni a tóban rendkívül szapora pisztrángot (trucha), vagy éppen a perui csemegét, a sült tengerimalacot (cui). Ez utóbbiról állíthatom, hogy rendkívül ízletes, bár nem túl kiadós falat. Puno kifejezetten hideg, sokszor szeles, ezért itt is – mint a hegyvidék más részein is – szükséges a melegebb ruházat. A 2011. júniusi tüntetéseknek már nyoma sincs, úgy tűnik a külföldi bányacéggel sikerült megegyezni, a turisták számára továbbra is biztonságos és vonzó Puno. A valódi probléma a Punói-öböl szennyezettsége (városi szennyvíz), amelyhez már az ENSZ is próbál segédkezet nyújtani.

Punóból indulnak kishajók a közeli totoranád-szigetekhez (Uros), amelyeket az uro indiánok készítenek. Ezek a szigetek mesterségesek és egész évben lakóhelyükül szolgálnak. Miután a nád a vízben folyamatosan rothad, rendszeresen pótolják azt, amelyet a látogatóknak is megmutatnak. A közlekedést is nádból font csónakokkal bonyolítják. Kézműves termékeik vonzóak és megfizethetőek, érdemes beszerezni belőlük. Az egész életük a nádszigeten zajlik, ahol napelemes áramellátás, főzőhelyek állnak rendelkezésre. Persze a punói piacra bejárogatnak csónakkal, de amióta a turizmus rátalált Urosra, újra fellendülőben van ez az életforma, amelyről azt tartják, hogy az indiánok annak idején a spanyol hódítók elől menekültek a tó vízére. A hallal való ellátottság kétségtelen, de az egyéb alapanyagok közül sokat a városból tudnak csak beszerezni. Nagyon érdekes, ahogyan a családfő elmagyarázza egy sziget építésének körülményeit és megmutatja, hogyan rögzítik és szükség esetén hogyan tudják továbbúsztatni azt.

(A cikket a következő számban folytatjuk.)

Takáts Attila

 

A cikk folytatása: Tó a felhők között – II. rész


Kapcsolódó cikkek

2022. június 24.

Hormonok és gének bűvöletében

Egészséges életünk megőrzéséhez, eléréséhez tudatos életvitelre van szükségünk – állítják két nyári könyvújdonság szerzői.

2022. június 17.

Musicalek nyara

A Baradlayak, Levi Strauss és Chicago gyilkos lányai is dalra fakadnak.

2022. június 10.

A játszma jól vizsgázott

Egyszerre kémfilm és dráma, szerelmi szállal. A Kulka Jánosra írt szerep telitalálat.