Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Régi vita zárult le azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választott Erdő Péter kánonjogász, esztergom-budapesti érsek szeptember végén megtartotta székfoglalóját. Ezzel az MTA választ adott a tudomány-e a teológia kérdésére – még ha nem emelte is minden tekintetben azonos rangra az olyan területekkel, mint a matematika vagy a filozófia.
„A kánonjog tudományát is joggal foglalkozó tudománynak foghatjuk fel. Tárgyának speciális jellege azonban kihat módszerére is. Egyfelől a kánonjog akkor vált igazán tudománnyá, amikor a római jog reneszánsza megtermékenyítette az egész középkori jogfelfogást (XII-XIII. sz.), s a kánonjogtudomány azóta is következetesen alkalmazza a jogtudomány módszereit. Másfelől azonban a kánonjog vallási jogrend, szent jog is” – írta Egyházjog című 1991-es könyvében Erdő Péter. A kánonjog elsőszámú hazai tudósa szerint „az egyházjogász annyiban dolgozik teológusként, amennyiben kidolgozza a jogi oldalát az egyház valóságának, mely a teológia tárgyát képezi, és amennyiben a dogmatikai és morális adottságokat igyekszik bizonyos fokig kifejezni a jogszabályokban (…) Ugyanakkor a kánonjogász nem mondhat le a jogi módszer (…) alkalmazásáról sem.”
E szavaknak ma az ad különös jelentőséget, hogy az azóta esztergom-budapesti érsekké kinevezett Erdő Pétert idén májusban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, mely minőségében szeptember végén tartotta meg székfoglaló beszédét A jog fogalmának alakulása és a kereszténység kölcsönhatása címmel. „Az egyházi jog vizsgálata társadalmaink mai helyzetében is fontos hozzájárulást jelenthet a joggal kapcsolatos alapvető problémák megoldásához” – jelentette ki előadásában a bíboros. A főpap egyébként már 2007 óta levelező tagja volt az akadémiának, miután megvédte az Egyházjog a középkori Magyarországon című munkáját, melyet az MTA doktori pályázatára nyújtott be 2003-ban.
A nép ópiuma
A döntés jelentősége azért is túlmutat önmagán, mert Erdő Péter az első egyházi személy, aki a második világháború után bekerülhetett az illusztris testületbe. Pedig 1945-ig a történelmi egyházak szinte folyamatosan képviseltették magukat az MTA tagjai között. Közéjük tartozott Serédi Jusztinián esztergomi érsek és egyházjogász, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, író, Jedlik Ányos bencés fizikus, Kelemen Krizosztom bencés főapát, az evangélikus Ballagi Mór nyelvész, teológus és a református Fröhlich Róbert lelkész, archeológus. Sőt többen helyet kaptak az MTA vezetői között is: a történetíró Fraknói Vilmos címzetes püspök elnökhelyettes, az egyházi és szépirodalmi munkásságáról ismert Kelemen Krizosztom pedig főtitkár lett.
A kommunista párt hatalomra jutása után azonban szó sem lehetett arról, hogy egyházi személy a tudományos testület tagja lehessen. Híven illusztrálják ezt Rusznyák Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia 1949 és 1970 közti elnökének egykori szavai, aki szerint a teológia nem tudomány, a vallás pedig nem több mítosznál, babonánál, következésképp e terület művelőinek semmi keresnivalójuk a körükben.
A mostani döntéssel egyúttal hivatalosan is eldöntetett a régi vita, mely arról szólt, hogy a teológia tudománynak tekinthető-e. Igaz, az MTA tudományos osztályai között nem találjuk meg a teológiát, az akadémia által elismert egyes tudományterületek között azonban ott szerepel a vallástudomány. Ennek jegyében az intézmény három tudósnak adta meg eddig az MTA doktora címet (ez a levelező, illetve rendes tagság előtti fokozat), köztük a keresztény bölcselet témakörében Bolberitz Pál katolikus teológusnak.
Állami elismerés
Erdő Pétert viszont nem ezen a területen ismerték el, hanem az akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának tagja lett. Ilyenformán az MTA immár a legmagasabb szinten is elismerte, hogy a kánonjoggal való foglalatoskodás a legszélesebb vett értelemben tudományos tevékenységnek tekintendő. Ennek egyébként korábban is voltak előzményei, hiszen például a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Doktori Programjának résztvevői által szerzett – és a Szentszék által elismert – doktori fokozatot a magyar állam egyenértékűnek tekinti a más intézményekben megítélt PhD-fokozattal.
Erdő Pétert idén májusban választották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává
A fentiekből adódóan ugyancsak nem kétséges, hogy a vallástudomány tudomány. Annak mibenlétét azonban célszerű pontosan meghatározni, mert csak így lehet különbséget tenni közte és a teológia között. „A vallástudomány magát semleges, tudományosan elfogulatlan, autonóm stúdiumnak tartja, szemben a teológiával, amelyről úgy vélekedik, hogy az felekezetileg elkötelezett, nem egészen tudományos és nem egészen tiszta módszerekkel dolgozik. A vallástudomány szerint a teológia a vallástudományt illetéktelennek és helyenként destruktívnak tartja, hiszen arról, ami a valláson belül szent, a vallástudomány profán megközelítésben tárgyal” – írja Teológia és vallástudomány című tanulmányában Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője.
A vallástudomány a vallásról szóló tudomány, a teológia viszont Istenről szól. „A teológia kötött tudomány abban az értelemben, hogy egy valláséleti normáiban megrögzített és megszervezett vallási közösség meggyőződésének alapján áll, tőle veszi sugalmazását és irányítását tudományos állásfoglalásaiban éppúgy, mint célkitűzéseiben; főigyekezete ugyanis a maga vallási meggyőződésének, hitének (ezért hittudomány) álláspontját helyesnek igazolni. A vallástudomány ellenben elvileg a meg nem kötöttség álláspontjára helyezkedik. Minden vallás és minden vallási jelenség egyformán érdekli, mindegyiket egyenlő mértékkel méri, és elve tiltakozik az ellen, hogy valamelyiknek igazát vagy helyes mivoltát másokkal szemben próbálja bizonyítani” – írta már 1938-ban Schütz Antal hittudós A vallás című munkájában.
Axiómák helyett hipotézisek
A katolikus teológia a fentiekkel ellentétben az egyház legszűkebben vett meghatározása szerint – már csak a görög eredetű elnevezésből adódóan is – az Istenről szóló tudomány. A tágabb definíció úgy fogalmaz, hogy a teológia olyan hiten alapuló szellemi tevékenység, amelyet tudományos igénnyel az egyházban művelnek. A Szentírás szövegének elemzésekor, az adott kor feltárásakor például csupa olyan metódust kell alkalmazni, amely a nyelvészetben vagy a történetírásban bevett eljárás. Nem is beszélve arról, hogy az olyan nem egzakt tudományoknak, mint a filozófiának a megállapításai szintén sok spekulációt feltételeznek – mégis, a maga logikáján belül kellőképpen ellenőrizhető tárgyról beszélünk.
Amint pedig Gánóczy Sándor, a Würzburgi Egyetem teológiaprofesszora tavaly októberben az MTA Magyar Tudomány című folyóiratában emlékeztetett, a kora középkorban az európai civilizáció színpadján olyan gondolkodók léptek fel, akik egyszerre voltak teológusok, filozófusok, misztikusok és természettudósok – kezdve Canterburyi Anzelmtől, Roger Baconon át Aquinói Szent Tamásig. A felvilágosodás után a két terület elvált egymástól, ám később is megmaradt valamiféle rokonság a keresztény és a hitbelileg semleges vagy agnosztikus tudományosság között.
Ennek megfelelően a teológián belül is beszélhetünk a minden tudomány alapját jelentő tapasztalásról – még ha az, a fizikus vagy biológus közvetlen és megismételhető megfigyelésével, kísérleteivel szemben emberek viszonyára, Jézus és tanítványainak kapcsolatára vonatkozik is. Miközben pedig a természettudós egyik fő célja a teóriaképzés és -átvizsgálás, a hittudós is bizonyos – keresztény – elméletekért és azok igazolásáért felelős. Ebben a folyamatban azonban nagy szerepe van a racionalitásnak, ezért lényeges, hogy a tárgy történeti és közösségi valóság legyen, nem pedig legenda vagy hiedelem.
Vannak továbbá, akik a keresztény hittudomány alaptételeiben axiómákat látnak, azaz olyan, bizonyításra nem szoruló, magától értetődőnek ítélt tételeket, amelyekből minden mást le lehet vezetni. Modernebb teológusok számára viszont a keresztény teológia csak akkor tarthat igényt a tudományosságára, ha nem axiómákkal, hanem hipotézisekkel dolgozik, s ennek megfelelően nem deduktív, levezető, hanem induktív, azaz kérdezve kereső logikával él. Az így gondolkodó hittudósok azt is vallják, hogy ha a teológia tudomány akar lenni, akkor helytelen, ha akár axiómákra, akár tekintélyelvi alapon megfogalmazott kijelentésekre épül; ehelyett a tudományos körökre is jellemző minél szélesebb dialógus lehetőségeit kell keresnie.
Mindennek tükrében Gánóczy úgy véli: egy bizonyos keresztény teológiának helye van „a modern szellem- és természettudományok parlamentjében”. Tanulmányát tanulságos, és vérbeli tudósra valló megállapítással zárja: „Bebizonyítottam, hogy a teológia tudomány? Nem. De remélem, néhány utalást tettem arra, hogy milyen sajátos értelemben tud a keresztény teológia tudományként viselkedni.”
