Ugrásra kész oroszlán – Peugeot 208 T16 R5


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az oroszlán ugrásra kész. A rali országos bajnokság hétvégi, fehérvári futamán hazánkban is bemutatkozott a Peugeot 208 T16 – a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős irányításával. Az autó nem csupán itthon, világszinten is új – 2014-es fejlesztésű versenygép fut a 2014-es magyar bajnokságban, ami már önmagában is különleges. S hol máshol mutathatták volna be ezt a gyönyörű Peugeot-t a sajtó képviselőinek, mint az „őt” felépítő csapat, a Tagai Racing Technology műhelyében?!


„Számunkra ez ugyanolyan nagy esemény, mint egy modellbemutató, hiszen a 208-asnak egy új modellváltozatáról beszélünk – nyilatkozta Bálint Zsófia, a Peugeot Hungária marketing és PR igazgatója. – A raliautó bemutatkozása lehetőséget ad arra, hogy újra felelevenítsük a Peugeot 208 dinamikus menettulajdonságait, aerodinamikus, kompakt méreteinek és formájának előnyeit – így két évvel az utcai változat bevezetése után újra előtérbe kerülhet. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ha a Peugeot a technikai sportokban szerepet vállal, azt tényleg a profizmus és a csúcsminőség jellemzi. Éppen ezért nem is volt kérdés számunkra, hogy a magyar közönségnek is megmutatjuk a Peugeot 208 T16-ot, és a hazai szurkolók számára is kézzelfoghatóvá tegyük a versenygépet. Magyarország azon kevés országok egyike a régióban, amelyben importőri szinten is bemutatkozik a 208 a versenypályákon. Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült megtartanunk azt a hagyományt, vagyis importőri támogatással versenyezhet itthon egy magyar versenyzőpáros.”

Nos, ez a versenyzőpáros pedig nem más, mint a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős, amely a bajnokság eddigi futamán a Peugeot 207 S2000-essel versenyzett, s a hétvégi Fehérvár-ralin próbálta ki a 208-ast is, amit Bocsi Attila tervezett.

A versenygép

A 208 R2 után a 208 T16 R5-tel nyit új fejezetet a Peugeot Sport a 208 sportváltozatainak történetében. Az autó a Peugeot versenyhagyományait viszi tovább, aszfaltos és murvás futamokra egyaránt felkészült – az első versenyeit idén futotta. A vérbeli „verseny-vadmacska” a 207 Super2000 helyébe lép, amely etalonná vált a kategóriájában.

Úttörőként a 207-es megnyert mindent, amit lehetett, és felállította a kategória legnagyobb rekordját: hat nemzetközi bajnokságban diadalmaskodott, jó néhány országos bajnoki cím fűződik a nevéhez, a legendás helyszínek közül diadalmaskodott San Remóban és Monte-Carlóban is.

Az eddig eladott 107 versenyautó privát ügyfeleknél, importőröknél vagy a Peugeot leányvállalatoknál fut – olyan versenyzők mutatkoztak be a volánjánál, mint Thierry Neuville és Kris Meeke.

Mostantól a 208 T16 mutathatja meg, hogy méltó utóda a Super2000-esnek.

„Kicsivel nagyobb teljesítményt szeretnénk elérni, mint az S2000-essel – hangsúlyozta Pellier. – Az 1.6-os THP máris díjnyertes. Tudjuk, hogy megbízható és erős, elérhetjük vele a 280 lóerőt. Szilárd alap ez a motor, arra számítunk, hogy a futásteljesítménye 3000 és 5000 kilométer között lesz (az alkatrészektől és a körülményektől függően), ami szintén visszaszorítja az üzemköltségeket.

Érdekesség, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) 180.000 euróban rögzítette az R5-ös autók adók nélküli árát. A 208 T16 kifejlesztéséhez remek alapot szolgáltatott a sorozatgyártású 280, különösen a súlyt illetően. A 208 nyers karosszériája ugyanis körülbelül 40 kilogrammal könnyebb a típuselőd 207-esénél. Másrészt óriási előny a nagyfokú menetstabilitást biztosító hosszú tengelytáv is. A kompaktabb 208-as ráadásul agilisabb, ami kulcsfontosságú egy versenyautó esetében.


Kapcsolódó cikkek