Űrverseny a XXI. században

Az űrkutatás félévszázados évfordulóján ismét kiéleződött a verseny a kozmosz meghódításáért. A tét nem sokat változott – az egyik fő cél továbbra is a holdraszállás –, a szereplők azonban időközben cserélődtek. A Szovjetunió helyét egyre inkább Kína veszi át, de India is erősen mutatja magát.

Eldobhatjuk a merevlemezt, jön a Google online tárhelye
A Google keresőóriás egyre-másra indítja ingyenes online szolgáltatásait, amelyekkel kiválthatóak többek között a levelező és szövegszerkesztő alkalmazások, idén azonban már a merevlemezek pótlására is lehetőséget kapnak a felhasználók. A TG Daily értesülései szerint a szolgáltatás – amelyet a tervek szerint idén indítanak be – akár a keresőcég levelező szolgáltatását, a Gmailt is háttérbe szoríthatja. Az IT-iparban már évek óta terjengtek pletykák az online tárhelyről, most azonban úgy tűnik, a 2009-es esztendő során valóban lehetővé válik akár teljes merevlemezünk internetes tárolása. A módszer lényege, hogy az adatok nem egy konkrét helyen találhatóak a rendszerben, hanem dinamikusan változtatják a helyüket, így kevesebb háttérkapacitásra és kevesebb folyamatosan működő gépre van szükség. Mindennek köszönhetően a felhasználóknak nem kell magukkal vinniük adataikat, ha azokat a GDrive-ra mentik el, akár egy internetkávézóból is folytathatják az otthon elkezdett munkát. Az otthoni gép bekapcsolásakor pedig automatikusan a legfrissebb változatokat találják meg a merevlemezen.
hvg.hu

Svéd múzeummal pereskedne Egyiptom
Egyiptom hivatalosan is benyújtotta annak a 212 műalkotásnak a listáját, amelyek visszaszolgáltatását kéri Svédországtól – jelentette be Záhi Havvász, a Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője. A műtárgyakat az 1920-as években vitték ki Egyiptomból. A műtárgyakat Záhi Havvász szerint illegálisan vitte ki Otto Smith svéd műgyűjtő, aki Szakkara és Luxor környékén végzett ásatásokat az 1920-as évek közepén, amikor Nyugaton igen nagy volt a kereslet az óegyiptomi kultúra tárgyi emlékei iránt. Otto Smith hazatértekor magával vitte a műtárgyakat, 1959-ben bekövetkezett halála után pedig családja az Östergötlendi megyei múzeum gondjaira bízta őket. Havvász szerint a múzeum az éttermében állította ki e műtárgyak némelyikét, amelyek károsodtak a nem megfelelő körülmények miatt.
mult-kor.hu

Nikotinmentes cigarettát eredményezhet egy genetikai áttörés
Japán tudósok azonosították a gént, amely a dohánynövény gyökeréből a leveleibe szállítja a nikotint. A felfedezés a későbbiekben nikotinmentes cigaretta előállítását eredményezheti a The Daily Telegraph szerint. Jazaki Kazufumi, a Kiotói Egyetem biológusa három kutatási évet fordított arra, hogy a nikotin szállításáért felelős Nt-JAT1 jelű gént azonosítsa. Mint elmondta, következő célja, hogy olyan cigarettát hozzon létre, amelynek íze a dohányé, ám nem ártalmas az egészségre. A japán lakosság körében viszonylag nagy a dohányzók aránya: egy 2008 májusi felmérés szerint a férfiak közel 40 százaléka, a nők 13 százaléka dohányos. Jazaki úgy véli, hogy eredménye segíthet majd azoknak, akik le akarnak szokni a cigarettáról. Sokan ugyanis hiába alkalmaznak nikotinpótlást, hiányzik nekik a dohányzás élménye, az ahhoz kapcsolódó szertartás.
Magyar Távirati Iroda

„Nem tudhatjuk, milyen lesz a Föld kétszáz év múlva: lehet, hogy kolóniák laknak majd a Marson vagy egy másik bolygón, ami minden bizonnyal megváltoztatja majd a történelem menetét” – e mondatot nem valamelyik tudományos-fantasztikus könyvből ollóztuk, hanem abból az interjúból, amelyet Umberto Guidoni, az Európai Űrügynökség, illetve az amerikai NASA egykori asztronautája adott néhány hónapja. A kétszeres űrhajós jelenleg az Európai Parlamentben az Egységes Európai Baloldal / az Északi Zöld Baloldal képviselőcsoportjának tagja, s e minőségében is azért lobbizik, hogy az Európai Unió költségvetésében külön tételként szerepeljenek az űrkutatással kapcsolatos kiadások.

Ismét cél a Hold

A politikus fellépése nagyon is indokolt, hiszen kontinensünknek bőven van behoznivalója ezen a téren. Míg ugyanis a korábbi évszázadokban az európai felfedezők jártak élen, hogy a világon elsőként jussanak el az addig fehér foltnak számító területekre, a huszadik században a világűr meghódítására fordított erőfeszítéseket jobbára a Szovjetunió és az Egyesült Államok párharca jellemezte. A hidegháború elmúltával, illetve a szovjet birodalom szétesésével azonban némileg változott a felállás: bár Moszkva továbbra is jelentős tényező maradt az űrversenyben, a mezőny olyan államokkal bővült, mint Kína, India, illetve néhány más, feltörekvőben lévő ország.

A szovjet blokk szétesése után Oroszország elsősorban a gyorsan változó politikai és gazdasági helyzet kezelésének szentelte a figyelmét, és a korábbinál, illetve fő vetélytársánál jóval kevesebb pénzt fordított az űrkutatásra. Ezzel együtt, a jelentős mértékben elavult technika ellenére is, ma csak az oroszok képesek arra, hogy rendszeresen embert juttassanak a világűrbe – továbbra is a kazahsztáni Bajkonurból, melyet a Szovjetunió felbomlása után Oroszország bérletbe vett –, így az amerikaiak orosz segítség nélkül nem képesek ellátogatni az űrbe. Az amerikai űrsiklók üzemképtelensége miatt pedig Moszkva látja el a nemzetközi űrállomást és végzi a személyzet cseréjét, a teherszállítást.

Amerika napjainkban is többet költ űrkutatásra, mint a világ többi országa együttesen, s a tudományos célú munkák mellett – egy esetleges „űrháborúra” készülve – továbbra sem tett le a kozmosz biztonságpolitikai, illetve katonai célú kihasználásáról. Az Egyesült Államok a hagyományos expedíciók terén is igyekszik megtartani elsőségét, aminek jeleként 2003-ban George Bush Hold-bázisok létesítésének, majd Mars-expedícióknak a tervét is bejelentette, majd megfogadta népének: Amerika 2020-ra – Neil Armstrong 1969-es, világra szóló sikere után másodszorra – ismét embert juttat a Holdra.

Kína felébredt

E törekvésében pedig nem korábbi legnagyobb riválisában, hanem a világhatalmi szerepre készülő Kínában talált ellenfélre. A földrésznyi ország ugyanis, mint minden más téren, az űrkutatásban is lélegzetelállító teljesítményt mutatott fel az utóbbi időben. Évek óta tíz százalék körüli gazdasági növekedésének köszönhetően az Egyesült Államok és a Szovjetunió után – 2003-ban – harmadikként volt képes önerőből embert küldeni a kozmoszba (eddig két űrhajóval három asztronautájuk járt odafönt), és maga is önálló rakétaprogrammal rendelkezik. Peking tervei ugyanazok, mint amelyek a korábbi szovjet és amerikai űrprogramok egyes lépcsőfokait jelentették: női űrhajós, űrséta – ez már időközben meg is valósult –, űrállomás, Hold-program, majd Mars-program, méghozzá nemzetközi segítség nélkül, így nem csatlakoznak a Nemzetközi Űrállomáshoz sem. A Holdra-szállást pedig nagyjából tíz év múlva tervezik, így minden bizonnyal 2020 környékén megismétlődhet a hatvanas években a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti verseny az ezüstös bolygó meghódításáért, csak éppen Moszkva szerepét akkor alkalmasint Peking fogja betölteni.

Kína ugyanakkor nem csupán a nemzeti büszkeség okán, illetve felértékelődő szerepének fitogtatása miatt öl bele a becslések szerint évente kétmilliárd dollárt – nagyjából annyit, mint a technológiai nagyhatalom Japán – az űrkutatásba. Egyes szakértők szerint ezzel, az Egyesült Államokhoz hasonlóan, egyúttal beszáll a fegyverkezési versenybe is; nem véletlen, hogy valóságos erődemonstrációval ért fel, amikor Kína 2007-ben az egész világ számára világossá tette: ha arról van szó, minden további nélkül képes rakétával szétlőni az egyik meteorológiai célú műholdját. És bár az illetékes pekingi hivatalnokok lépten-nyomon azt bizonygatják, hogy űrprogramjuk kizárólag békés célokat szolgál, e nyilatkozatokat külföldön rendre kétkedéssel fogadják. A gyanakvás több mint érthető, hiszen Peking folyamatosan állít pályára megfigyelő, hírszerzési műholdakat, illetve a kínai űrprogram, akárhogyan nézzük is, mégis csak a Központi Katonai Bizottság felügyelete alatt működik.

Aki kimarad, az lemarad

Miközben Peking világszinten Amerikát hívja ki az űrversenyben, az ázsiai térségben neki is vetélytársa akadt, méghozzá India képében. Tavaly ősszel például büszkén jelentették be Delhiben, hogy – az ország történelmében először – automata holdrakétát indítottak útnak, és Kínához hasonlóan kilátásba helyezték, hogy tíz év múlva embert küldenek a Holdra. A szubkontinens évek óta szintén dollármilliókat öl az űrkutatásba, és amiként azon kevés államok közé tartozik, amelyek rendelkeznek atombombával, úgy a kozmoszban is meghatározó befolyásra tör.

Teszi ezt annak ellenére, hogy több mint egymilliárd lakójának vagy hetven százaléka a szó szoros értelmében nyomorban tengődik. Persze erre is megvan a magyarázat. „Nem az a kérdés, hogy megengedhetjük-e ezt magunknak. Az a kérdés, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy kimaradjunk belőle” – mondja K. Kasturirangan, az Indiai Űrkutatási Szervezet korábbi elnöke. És ahogy felhívja rá a figyelmet, a célra szánt összegek hosszú távú befektetésnek tekintendők, melyek – a tudományos eredmények felhasználásában, a technológiai fejlődésben, illetve a nemzetközi elismertségben – busásan megtérülnek a programban résztvevő országok számára. Hogy csak egy példát mondjunk: India ezzel megalapozhatja helyét a kereskedelmi célú műholdak piacán, és az ország felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot nyer az űrrepülők, a rakéták és a távirányítással működő egyéb szerkezetek gyártásában.

A fentiekből is látszik, hogy földrészünk jelentős lemaradásban van a kérdésben. Ennek egyik hagyományos oka, hogy míg az űrversenyben élen járó államok vezetése egységes érdekeket képviselhet, illetve hatalmas pénzek felett rendelkezhet, addig az egymáshoz csak laza szállal kapcsolódó európai uniós tagországok nem jutottak közös nevezőre a kérdésben, külön-külön pedig egyikük sem rendelkezik a szükséges anyagi forrással. Ilyenformán kontinensünk a jövőben is csak részsikereket érhet el az űrkutatásban, melynek ugyanakkor egyik feltétele az lenne, hogy képes legyen megépíteni egy olyan űrjárművet, amely európai asztronautákat juttathat a kozmoszba – hogy ott végre saját jogon is, és ne csak az amerikai vagy az orosz űrkutató programok vendégeként lehessünk jelen.

Szőnyi Szilárd

Ember a holdon

Bár már a második világháborúban megkezdődött a rakéták hadászati célú fejlesztése, az űrversenyként emlegetett politikai, gazdasági, illetve katonai szembenállás elejének 1957-et tekintik. Azt az évet, amikor a Szovjetunió sikeresen fellőtte Szputnyik-1 nevű műholdját – az első emberkéz alkotta tárgyat, amely Föld körüli pályára képes állni. Az orosz–amerikai vetélkedés – legalábbis annak a kozmoszban vívott része – 1975-ben ért átmeneti nyugvópontra, amikor is lebonyolították az első közös szovjet–amerikai repülést, az Apollo–Szojuz-programot.

A két időpont között a nagyhatalmak mindent megtettek, hogy egymás orra elől szakítsák le a világűr meghódításáért járó babérokat. A verseny kezdete a Szovjetuniónak hozott sikereket, amennyiben 1961-ben – Jurij Gagarin személyében – ők küldték az első embert az űrbe, 1965-ben ők tették meg az első űrsétát, majd 1966-ban az ő űreszközük szállt le elsőként a Holdra. Az Egyesült Államok nem sokáig késlekedett a méltó válasszal: 1969-ben az amerikai Niel Armstrong volt az első asztronauta, aki eljutott a Holdra, hogy utána az Apollo program keretében fél tucat holdraszállást hajtsanak végre 12 amerikai űrhajóssal. Most a világ nagyhatalmai ezt a teljesítményt akarják megismételni, illetve túlszárnyalni.