Városmajori Szabadtéri Színpad: Minőségi szórakoztatás a cél


Színházi premier, Szemle Plusz-verseny, Dumaszínház, vizsgaelőadások, koncertek, gyerekelőadások, és egy új műfaj. A Városmajorban a nyár a szezon.

2024. június elején Budán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon filmvetítéssel indult a nyári szezon, mely egészen szeptember 15-éig tart. Amikor is Kovács András Péter a Dumaszínház produkciójában, önálló esten mesél arról, mi történik akkor, ha a fellépéseket követő sok-sok taps és elismerés után hazatér, és papucsot húz.

6+6+6

A bő három hónap során változatos műfajok és előadások váltják egymást a Városmajorban. A meghatározó azért a színház lesz Budapest egyetlen nyári prózai színházának helyszínén.

Az események közül kiemelkedik a Szemle Plusz augusztus 24. és szeptember 13. között zajló programsorozata, melyben hat vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve hat budapesti kamaraelőadás látható. A főváros egyetlen zsűrizett, nyári színházi fesztiváljának érdekessége, hogy idén először egy-egy vizsgaelőadással bemutatkozhatnak a színészképző iskolák is, ugyancsak hatan. (A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a kaposvári MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Freeszfe Egyesület, a Keleti István Művészeti Iskola és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés.) A zsűri tíz kategóriában osztja ki díjait, s közönség- és a különdíjak is gazdára találnak.

Városmajori Szabadtéri Színpad, kulturális programajánló 2024, Székely Csaba drámája, Az igazság gyertyái

Az igazság gyertyái: Székely Csaba drámája Marosvásárhelyről érkezik (Fotók: Városmajori Szabadtéri Színpad)

Ezúttal nem kell a határokon túlra utazni ahhoz, hogy láthassuk az Újvidéki Színház előadását. Történt egyszer Újvidéken a címe Urbán András darabjának, melyet ő maga is rendezett. Ebben a színházi élet tárul elénk, kívülről-belülről. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ivan Viripajev Iráni konferencia című előadásával érkezik, Bocsárdi László rendezésében. Spirituális utazás a szabadság, az istenhit, a boldogság témája körül – ígérik az alkotók. Székely Csaba írta Az igazság gyertyái című darabot, amit a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat ad elő. Ebben egy kis falu történetén keresztül ismerheti meg a néző egy közösség történetét, ahol jól megférnek egymással az emberek, kivéve azokban az években, amikor a hatalom erőszakkal szól bele az életükbe. A rendező Sebestyén Aba.

Városmajori Szabadtéri Színpad, kulturális programajánló 2024, Miskolci Nemzeti Színház, Pintér Béla – Darvas Benedek, Gyevuska című előadás

Miskolci Nemzeti Színház: Gyévuska; a rendező Ascher Tamás

A nagyszínpadi előadások határon belüli produkciói lesznek tatabányai Jászai Mari Színház Martin McDonagh: Hóhérok című darabja; a Budaörsi Latinovits Színház Molnár Ferenc: Liliom című előadása; a Miskolci Nemzeti Színház Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska című műve.

Örkény-premier és Orlai-sikerdarabok

A Városmajori Szabadtéri Színpad az Örkény István Színházzal premierre is készül. A különös című, [ESCAPE] A Donkihóte-projekt című új magyar dráma szerzőhármasa Kovács D. Dániel, Závada Péter és Varga Zsófia. A július 5-én és 6-án látható produkció egy sajátos meneküléstörténet, „elszabaduló színházi fantázia vadregényes normalitásunkról”. A főszereplők Hajduk Károly, Tenki Réka, Borsi-Balogh Máté, Jéger Zsombor, Kókai Tünde. A művet az alkotók a színház számára írták.

Városmajori Szabadtéri Színpad, kulturális programajánló 2024, Orlai Produkció, Kerékgyártó István Skorpió című darabja

Kerékgyártó István: Skorpió; látlelet a magyar közelmúltról és jelenről

Az Orlai Produkció megszokott színvonalas előadásai a kőszínházból nyárra ismét a szabadba költöznek. Így Kerékgyártó István Skorpió című műve, mely egy céges családi generációváltás keserű története; a Kalamazoo, melyben Hernádi Judit és Kern András bolondozik; a dán játékfilm alapján született Még egy kört című sikerdarab, melynek egy évvel ezelőtt épp a Városmajorban volt a bemutatója.

Aki lemaradt a 6Szín pesti előadásairól, most pótolhatja Budán: jön a Garzonpánik, a Kizárólag az utókor számára és a Flódni.

Önálló estek, gondolkodókkal

Az idei programban új műfajként jelennek meg az önálló estek, melyek főszereplői ismert és elismert gondolkodók, művészek. A szünet nélkül zajló egyszemélyes, előre nem megírt monológok, egyedi hangvételű találkozások alkalmával megosztja velünk gondolatait többek között Vámos Miklós író, Steigervald Krisztián generációkutató, Bősze Ádám zenetörténész. Szintén egyszemélyes, különleges előadással jelentkezik Mucsi Zoltán. Az Egy életem című darabja viszont már egyfajta életrajzi standup-est.

A Dumaszínház jól ismert szereplői közül a humor jegyében Kovács András Péter mellett önálló esttel lép fel Ráskó Eszter és Kőhalmi Zoltán.

Műfajkavalkád

Különleges koncertnek lehetünk szem- és fültanúi június 19-én. Herendi Gábor Kincsem című játékfilmjét élő, szimfonikus zenével kísérve láthatjuk. A Duna Szimfonikus Zenekar a Hrutka Róbert által komponált muzsikát a helyszínen játssza. A hagyományos koncertkedvelőket várja a Barabás Lőrinc Quartet, a Kaláka, a Budapest Klezmer Band, Kiss Tibi és az Aranyakkord, Horgas Eszter, a Magashegyi Underground.

Városmajori Szabadtéri Színpad, kulturális programajánló 2024, Szegedi Kortárs Balett, Carmen+ című előadás

Juronics Tamás a koreográfusa a Szegedi Kortárs Balett Carmen+ című előadásának

A L’art pour l’art társulat kilencven percre légitársasággá alakul és a humor világába repít. A Duda Éva Társulat – Nemzeti Táncszínház Frida Kahlo festőművészt jeleníti meg látványszínházában. A Szegedi Kortárs Balett a Carmen+ című előadásával lép fel.

Náray Tamás könyvbemutatót tart, mivel megjelent a korszakokon és országokon átívelő családregénye, a Barbara-trilógia harmadik kötete is. A végzet és A találkozás című munkák után itt Az esély. A színpadon a szerzővel Szily Nóra beszélget, s részletek is elhangzanak a műből Farkasházi Réka, Náray Erika és Szinetár Dóra előadásában.

Filmvetítések, gyerekkoncertek, színháztörténeti séták között is lehet válogatni a kultúrában gazdag városmajori nyár során.

A Városmajori Szabadtéri Színpad részletes programja a neten itt található!


Kapcsolódó cikkek