Hatékony ítélkezésre törekszik a Fővárosi Ítélőtábla


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Ítélőtábla évről-évre színvonalasabb, hatékonyabb, időszerűbb ítélkezésre törekszik; tavaly fél éven belül befejeződött a peres eljárások 80 százaléka és a nem peres eljárások 97,1 százaléka – tudatta a bíróság sajtótitkársága.

A közlemény szerint az öt ítélőtáblára érkezett 12 485 ügy 51,3 százaléka, 6403 érkezett tavaly a Fővárosi Ítélőtáblára. A polgári, gazdasági, büntető és katonai szakágakban összesen 2316 peres ügyet kezelt a Fővárosi Ítélőtábla, ami az táblákhoz érkezett összes peres ügy 62,2 százalékát teszi ki.

Az ítélőtáblákon befejezett 12 720 ügyből a Fővárosi Ítélőtáblán az ügyek 50,7 százaléka, 6450 fejeződött be 2019-ben. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly polgári ügyszakban fejezte be a legtöbb ügyet, az országosan befejezett polgári ügyek 51,7 százalékát.

Az összes ítélőtáblán folyamatban maradt ügy 61,2 százaléka, azaz 1312 maradt folyamatban a Fővárosi Ítélőtáblán 2019. december 31-én.

A Fővárosi Ítélőtábla közlése szerint ítélkezési tevékenységük magas szakmai színvonalát tükrözi, hogy a tábláról a Kúriára érkezett fellebbezett határozatok 70,9 százaléka helybenhagyással, a felülvizsgálatok 43,2 százaléka hatályban tartással fejeződött be tavaly.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.