Huszonkét év fegyházbüntetésre ítélték az élettársát megfojtó férfit

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. január 28.
Címkék: , ,
Rovat:
Húszról huszonkét év fegyházra súlyosította a Debreceni Ítélőtábla kedden annak a férfinek a büntetését, aki 2018 nyarán eltávozása alatt ölte meg barátnőjét – közölte a táblabíróság szóvivője.

Fórizs Ildikó felidézte: az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék 2019 szeptemberében emberölés bűntette és fogolyszökés vétsége miatt a férfit – mint többszörös visszaesőt – húsz év fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A férfi jogerős szabadságvesztését töltötte 2018-ban. Júniusban eltávozást kapott, hogy meglátogassa beteg édesapját. Elhatározta, hogy nem fog visszamenni a börtönbe, megszökik, bujkálni fog és rábeszéli a sértettet – akivel börtönbe vonulása előtt élettársi kapcsolatban élt -, hogy tartson vele. A pár június 16-án a reggeli órákban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed környékén tartózkodott; a nő megpróbálta rávenni a férfit, hogy térjen vissza a büntetés-végrehajtási intézetbe; emiatt szóváltásba keveredtek, a férfi feldühödött és egy cipőfűzővel megfojtotta.

A férfit másnap egy lakatlan házban fogták el a közeli Fábiánházán.

Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott hátulról, orvtámadásként, tudatmódosító szer hatása alatt, közvetlen hozzátartozója ellen követte el a cselekményt.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Rosszul intubálta betegét a nyíregyházi altatóorvos
2020. február 21.

Jogerősen egy év két hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken azt az altatóorvost, aki még 2016-ben egy műtét során gondatlanságból rosszul intubálta meg a betegét, az idős nő emiatt kómába esett és később meghalt.

Változtatnának a börtönzsúfoltságról szóló javaslaton
2020. február 21.

Támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a kezdeményezést, hogy a büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének hatvannapos határidejébe ne számítódjon bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama.

Lúgos orvos: a Kúria öttagú tanácsban dönthet
2020. február 21.

A Kúria öttagú tanácsban bírálja majd el újra a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos ügyét, ha abban felülvizsgálati indítvány érkezik - közölte a legfelsőbb bírói fórum.

Varga Judit: a kormány célja a “börtönbiznisz” megállítása
2020. február 20.

Varga Judit: a kormány célja a “börtönbiznisz” megállítása

A miniszter a kormányzati fellépés első lépéseként említette a törvényjavaslatot, amely "a bűncselekmények áldozataira, illetve a fogvatartottakra vonatkozó kompenzációs rendszerek közötti megbomlott természetes arányok helyreállítása érdekében" rendelkezik a kifizetések felfüggesztéséről az új szabályozás elfogadásáig.