Atlatszo.hu: Magyarország tavaly az Európai Ügyészség 80 nyomozásában volt érintett
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Átfogó reformokra van szükség a lobbizás és a vagyonnyilatkozatok terén, átláthatóvá kell tenni az alsóbb fokú bíróságok ügyelosztási rendszereit. Górcső alá kell venni az állami hirdetéseket, meg kell erősíteni a média függetlenségét, fel kell hagyni a civil szervezetek akadályoztatásával, és a mostaninál lényegesen szigorúbb vizsgálatokon keresztül vissza kell szorítani a korrupciót. Többek között ezeket az intézkedéseket javasolja Magyarországnak az Európai Bizottság frissen megjelent jogállamisági jelentésében.
Az Európai Bizottság szerdán közzétette a negyedik éves jogállamisági jelentést, amely általános megállapítások mellett a tagállamok – így Magyarország – helyzetét négy különböző területen keresztül külön-külön is megvizsgálja. A szempontok az alábbiak:
A jelentés általánosságban kimondja, hogy míg egyes EU-tagállamokban továbbra is fennállnak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok, az előrelépés is jól látható, a tagállamok a tavalyi vállalások mintegy 65 százalékát teljesítették részben vagy egészben.
Ami az igazságügyi reformokat illeti: ezek továbbra is kiemelt helyen szerepelnek, sok tagállam követte is a 2022-es ajánlásokat, és végrehajtotta az RRF keretében elfogadott reformokat.
A jelentésben kiemelik azt is, hogy számos tagállam továbbhaladt a bírói függetlenség megerősítését célzó fontos reformok terén vagy azokat véglegesítette. Például a bírói tanácsok függetlenségének és hatékonyságának erősítésére irányuló jogalkotási erőfeszítéseket, a bírói kinevezési eljárásokat és a legfelsőbb bíróságaik működését javították, vagy legalább lépéseket készítenek elő az igazságszolgáltatási tanácsok megerősítésére, ügyészségi szolgálatok autonómiája.
Magyarországot illetően ugyanakkor aggályokat fogalmaztak meg: azt elismerték, hogy a Legfelsőbb Bíróságra vonatkozó intézkedések hozzájárulhatnak a testület átláthatóbb működéséhez, illetve a közvetlen politikai befolyás csökkentéséhez, az alsóbb szinteken azonban továbbra is aggodalomra ad okot az ügyek elosztásának átláthatatlansága. De Magyarországnak intézkedéseket kell hoznia többek között a lobbizásra és a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó átfogó reformok ügyében is.
A nemzeti emberi jogi intézmények, az ombudsmanok és más független hatóságok státusza egyes tagállamokban tovább erősödött – mutat rá a jelentés. A legtöbb tagállamban kedvező és támogató környezet létezik a civil társadalom számára, és néhányuk intézkedéseket tesz a további támogatás érdekében.
Néhány tagállamban azonban még mindig nincs formális keret az érdekelt felekkel folytatott konzultációra, vagy azt a gyakorlatban nem követik kellőképpen. Így a civil társadalmi szervezetek és az emberi jogok védelmezői továbbra is kihívásokkal néznek szembe, például finanszírozási problémákkal és különböző korlátozásokkal küzdenek.
A bizottság szerint Magyarország helyzete ezen a területen sem fényes. Nem tartják szerencsésnek, hogy a döntéshozók a veszélyhelyzetre hivatkozva különleges, rendeleti kormányzást alakítottak ki, ami aláássa a jogbiztonságot Magyarországon.
Ugyancsak kérésként hangzott el egy biztonságos polgári tér kialakítása, ahol nem állnak a civil szervezetek útjába.
A jelentésnek döntő szerepe van abban, hogy Magyarország megkapja-e a bizottság által blokkolt uniós forrásokat, amelyekről bár a kormány nem akar lemondani, egyre többször merül fel a B terv lehetősége is.
A korrupció és a pluralizmus témaköréval kapcsolatos javaslatok a TELJES cikkben olvashatók.
Forrás: Index.hu
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
A képviselők jóváhagyták a platform-munkavállaló jogainak megerősítését célzó új szabályokat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!