Jogszabályfigyelő: Döntést hozott az Alkotmánybíróság a közigazgatási bíráskodásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) az alábbiakban hivatkozott határozatában a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény egyes rendelkezései, valamint a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló 2018. évi CXXXI. törvény egésze és egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította, illetve visszautasította. Az ötven parlamenti képviselő által jegyzett indítványban az indítványozók „a kellő felkészülési idő, a hatalommegosztás, illetve az ítélkező bírók pártatlansága és befolyástól mentes döntéshozatala követelményének sérelmét állították”. Az AB határozatának az…

Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) az alábbiakban hivatkozott határozatában a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény egyes rendelkezései, valamint a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló 2018. évi CXXXI. törvény egésze és egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította, illetve visszautasította. Az ötven parlamenti képviselő által jegyzett indítványban az indítványozók „a kellő felkészülési idő, a hatalommegosztás, illetve az ítélkező bírók pártatlansága és befolyástól mentes döntéshozatala követelményének sérelmét állították”.

Az AB határozatának az indokolásából az alábbiakat emelnénk ki. Az alaptörvényből eredően „nagyfokú jogalkotói szabadság érvényesül azzal kapcsolatban, hogy mely [igazgatási] modellt alkalmazza, és abban mely szerveket milyen feladatok ellátására jogosítja fel a jogalkotó. Önmagában a miniszteri igazgatás nem sérti sem a hatalommegosztás elvét, sem a bírói függetlenséget. [….] Mindaddig, amíg a miniszter igazgatási tevékenysége a szakmai működésre, vagyis az ítélkező tevékenységre nem gyakorol közvetlen befolyást, alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg.”

Joganyag: 22/2019. (VII. 5.) AB határozat a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény egyes rendelkezései és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló 2018. évi CXXXI. törvény egésze, valamint egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról, illetve visszautasításáról
Módosította:
Megjelent: MK 2019/118. (VII. 5.)
Hatályos:
Megjegyzés: alaptörvény-ellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról, illetve visszautasításáról

 


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.