Módosulhatnak a Pp. személyi állapotot érintő perekre vonatkozó rendelkezései

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2019. február 27.
Címkék: , , ,
Rovat: ,
Az OBH elnöke megküldte a polgári perrendtartás családjogi perekre vonatkozó rendelkezéseinek módosítására irányuló javaslatát az Igazságügyi Miniszter részére. A javaslat a peres eljárás szabályainak rugalmasabbá tételét, az ügyfelek jogérvényesítésének könnyítését és az gyorsítását célozza.

A módosítás kezdeményezésének indoka az volt, hogy az új Pp. hatályba lépését követően a bíróságok már néhány hónapon belül jelezték, hogy az egyszerűbb megítélésű családjogi perekben az új szabályok túl kötöttek, a perek időszerű befejezését hátráltatják és sokszor a jogkereső állampolgárok méltányos érdekei ellen hatnak. Az OBH „Új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoportja” is folyamatosan nyomon követi az új eljárási szabályok személyi állapotot érintő perekre gyakorolt hatását. Bár a jogalkotói cél a gyorsítás volt és számos jogintézmény szolgálja is ezt a célt, a személyi állapotot érintő perek esetében – a tapasztalatok alapján – jogszabály-módosítás szükségességét látta az OBH.

A perekben tapasztalt időtartam növekedésről az OBH infografikát is készített.

Az OBH elnöke a személyi állapotot érintő pereket és a családjogi jogterületet 2019-ben kiemelten kezeli. A családjogi jogviszonyok rendezésére irányuló peres eljárások jelentős része kiskorú gyermek érdekét is érinti, ezáltal a javaslat a gyermekközpontú igazságszolgáltatás megvalósítására vonatkozó célkitűzésekkel is összefügg.

Az OBH korábban a polgári perben használt formanyomtatványok egyszerűsítését is kezdeményezte, mely jelen javaslattal együtt várhatóan érdemben segíteni fogja az ügyfeleket jogaik érvényesítésében.

(birosag.hu)

Kapcsolódó cikkek:


Rosszul intubálta betegét a nyíregyházi altatóorvos
2020. február 21.

Jogerősen egy év két hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken azt az altatóorvost, aki még 2016-ben egy műtét során gondatlanságból rosszul intubálta meg a betegét, az idős nő emiatt kómába esett és később meghalt.

Változtatnának a börtönzsúfoltságról szóló javaslaton
2020. február 21.

Támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a kezdeményezést, hogy a büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének hatvannapos határidejébe ne számítódjon bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama.

Lúgos orvos: a Kúria öttagú tanácsban dönthet
2020. február 21.

A Kúria öttagú tanácsban bírálja majd el újra a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos ügyét, ha abban felülvizsgálati indítvány érkezik - közölte a legfelsőbb bírói fórum.

Varga Judit: a kormány célja a “börtönbiznisz” megállítása
2020. február 20.

Varga Judit: a kormány célja a “börtönbiznisz” megállítása

A miniszter a kormányzati fellépés első lépéseként említette a törvényjavaslatot, amely "a bűncselekmények áldozataira, illetve a fogvatartottakra vonatkozó kompenzációs rendszerek közötti megbomlott természetes arányok helyreállítása érdekében" rendelkezik a kifizetések felfüggesztéséről az új szabályozás elfogadásáig.