16 évre ítélték a fegyveres rablót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség tavaly júliusban, a Büntető Törvénykönyv 365. §-a alapján, fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot egy 42 éves férfival szemben. Az ügyben született elsőfokú ítéletben a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 16 év letöltendő fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint az elítélt férfi feltételes szabadságra bocsátását ítéletében kizárta.


A kerületi ügyészség 2016 júliusában benyújtott vádirata szerint a vádlott 2016. március 11-én a késő délutáni órákban bement az V. kerület, Károlyi utcában levő sportboltba, ahol néhány perces nézelődést követően elővett egy valódi fegyvernek látszó riasztópisztolyt és azzal fenyegetve az eladót felszólította arra, hogy a kasszából minden pénzt adjon át. A vádlott a rablás során a nála lévő riasztópisztollyal egy alkalommal a levegőbe lőtt. A férfi ezután a kasszában lévő néhány tízezer forint összegű pénzt kivette, majd még távozás előtt az eladótól a mobiltelefonja átadását is követelte. A vádlott ezután a megszerzett értékekkel együtt elmenekült a helyszínről.

A kerületi ügyészség a 42 éves férfit a fenti fegyveres rabláson túlmenően több más, szintén súlyos bűncselekménnyel is megvádolta. Így egyéb bűncselekmények mellett a vádpontok között szerepelt több betöréses lopás, egy V. kerületi nemzeti dohánybolt kirablása, valamint egy 96 éves sértett sérelmére elkövetett rablás is.

(ugyeszseg.hu)

[htmlbox BDT]

Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.