3 évet kaptak a BorsodChem-alkalmazottak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsőfokú ítélet hirdetett a Miskolci Törvényszék a BorsodChem Zrt. korábbi két alkalmazottjával szemben vesztegetés, csalás és okirat-hamisítás miatt; mindkét vádlottat 3 év börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és 3 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte; továbbá kötelezte őket a BorsodChemnek okozott kár megtérítésére – mondta a törvényszék sajtótitkára.


Gyurán Ildikó kifejtette: a tényállás szerint az elsőrendű vádlott főosztályvezetőként, a másodrendű vádlott csoportvezetői beosztásban dolgozott korábban a kazincbarcikai székhelyű BorsodChemnél, és éveken át jogtalan előny biztosításához, fiktív számlák kiállításához kötötték a BorsodChem fuvarmegbízásainak kiosztását.

Módszerük az volt, hogy a fuvarozó cég vezetőjét hamis számla kiállítására vették rá, majd amikor a BorsodChem a számlákon szereplő több millió forintot kifizette, azt a vádlottaknak adta vissza a cégvezető. Máskor a már teljesített szállítások fuvardíjából kértek részesedést a vádlottak. A BorsodChem Zrt-nek 10 millió forintot meghaladó kára keletkezett – mondta Gyurán Ildikó, hozzáfűzve, hogy egy esetben a törvényszék nem találta bizonyítottnak a vesztegetés megtörténtét, ezért ezen cselekmény vádja alól a terhelteket felmentette.

A Miskolci Törvényszék mindkét vádlott bűnösségét vesztegetés, csalás és okirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésében megállapította. A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlottak büntetlen előéletűek, időskorúak, a bűncselekményt pedig csaknem nyolc évvel ezelőtt valósították meg. Súlyosító körülmény volt többek között a több éven át tartó elkövetés.

Az ítélet nem jogerős: az ügyész a felmentő rendelkezésekkel szemben és a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlottak és a védő elsősorban a bűnösség megállapítása miatt, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik – jegyezte meg a sajtótitkár.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.