A 21. századi bíróság digitális


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magas színvonalú és időszerű ítélkezés erősítése mellett az utóbbi években hatalmas előrelépés történt az egyes bírósági munkafolyamatok elektronizálásában is, amely az ügyfelek és a bírák számára egyaránt segítséget jelent – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón, olvasható a birosag.hu-n.


Dr. Gyarmathy Judit kiemelte: a magyar bíróságok az első helyen szerepelnek az Európai Bizottság nemrég közzétett Igazságügyi eredménytábláján a hozzáférhetőség, az online információ-megosztás, a sajtóval való kapcsolattartás, a határozatok nyilvánossága és a bírósági ügyforgalom nyomon követése terén. Fontos feladat a digitalizáció további erősítése: egyebek mellett a távmeghallgatás kiszélesítésével. Ez teszi lehetővé, hogy a bíróság a tárgyalóteremben fizikailag jelen nem lévő személyeket hallgasson meg. Fel kell készülni a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés bevezetésére is, amely a papír alapú jegyzőkönyvezést – részben – kiválthatná. A távlati cél az elektronikus akta bevezetése: az ügyfelek a saját ügyirataikba távolról is betekinthetnének, egyúttal a bírák is hatékonyabban tudnának távolról dogozni. 

Az OBH elnökhelyettese hozzátette, idén fel kell készülni a három nagy eljárási kódex (a polgári, illetve a közigazgatási perrendtartás, valamint a közeljövőben elfogadás alatt álló büntető eljárásjogi törvény) hatályba lépésére is. Az OBH tananyaggal és tantermi oktatásokkal is segíti a bírák munkáját. Kifejtette: a változások, fejlesztések megjelennek az utánpótlás nevelésében is. Tavaly az OBH új alapokra helyezte a bírósági fogalmazói felvételi eljárást. A felvételi most már nem egy megismételt államvizsga, sokkal inkább a kompetenciák mérésére helyezik a hangsúlyt. Az idei első féléves pályázaton háromszoros volt a túljelentkezés, a közérthető felvételi kiírásnak köszönhetően pedig radikálisan lecsökkent az érvénytelenül beküldött pályázatok száma. 
 
Dr. Csorba Zsolt, a Tatabányai Törvényszék elnöke a 2016-os évet értékelve elmondta: a törvényszék és a járásbíróságok több ügyet fejeztek be, mint amennyi a bíróságokra beérkezett. Az időszerűség mellett a felelős gazdálkodásra is törekednek, pályázatok segítségével fejlesztették a munkakörnyezetet.  


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.