A gépjárművek és a játékok a legveszélyesebb termékek az EU-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon leggyakrabban az elektromos készülékek, a játékok és a díszvilágítási füzérek szerepeltek a riasztásokban – derült ki az Európai Bizottság jelentéséből.

Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a Safety Gate 2021 elnevezésű fogyasztóvédelemmel kapcsolatos eredményeket bemutató sajtótájékoztatón elmonda, 2021-ben az uniós biztonsági hálózat részt vevő országainak hatóságai 2142 riasztást adtak a rendszeren keresztül, illetve 4965 úgynevezett nyomon követési értesítést küldtek.

A maszkoknál is jeleztek

Az öt leggyakrabban jelentett kockázat a termékek okozta személyi sérülés, a vegyi anyagok jelenléte, a tűzveszély, a fulladás és az áramütés volt.

A gépjárművek a műszaki rendelleneségek, a játékok pedig a bennük előforduló – egészségre ártalmas – vegyi anyagok jelenléte miatt kerültek fel a veszélyes termékek listájára. A két termékcsoportot az elektromos készülékek és berendezések követik, amelyek esetében az illetékes hatóságok túlmelegedés okozta gyúlékonysági veszélyeket jelentettek. A koronavírus-járvány folytatódásával a felügyeleti szervek számos védőfelszerelés, különösen a maszkok esetében jeleztek veszélyeket – mondta.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

A jelentés azt mutatja, hogy 2021 során a gyorsriasztási rendszer hálózatának általános használata megnőtt a 30 részt vevő ország – az uniós tagállamok mellett Izland, Liechtenstein és Norvégia – körében, aminek köszönhetően a fogyasztók egyre nagyobb biztonságban vannak a veszélyes termékekkel szemben.

Online felderítés indul

Az uniós biztos közölte továbbá: tekintettel arra, hogy az online vásárlás egyre népszerűbb, az Európai Bizottság új eszközt hoz létre az online vásárló fogyasztók jobb védelmére, és azért, hogy a veszélyes termékek száma csökkenjen az uniós piacon. A brüsszeli testület web crawler címmel új e-felügyeleti rendszert indít, amely segíteni fogja a nemzeti hatóságokat a nem biztonságos termékek online felderítésében – tette hozzá Reynders.

A jelentésből Magyarországgal kapcsolatban kiderült, a magyar fogyasztóvédelem a negyedik legtöbb termékriasztást küldte az uniós Safety Gate rendszerbe 2021-ben. A tavalyi 162 magyar jelzés 55 százalékát villamossági termékekkel, 27 százalékát pedig játékokkal kapcsolatban feltárt kockázatok indokolták.

A magyar riasztásokban leggyakrabban érintett termékcsoportok az elektromos készülékek (53 eset), a játékok (44), a díszvilágítási füzérek (23), a világítóberendezések (13) és a hobby- vagy sporteszközök (11 eset) voltak. A magyar fogyasztóvédelem 126 súlyos és 36 nagy kockázatú árucikkre hívta fel a tagállamokban működő társszervezetek figyelmét az erre szolgáló rendszeren keresztül. A legtöbbször áramütés- és tűzveszélyes gyártmányokat szűrtek ki a magyar szakemberek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.