A GVH és a fogyasztóvédelem szemmel tartja a légitársaságokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről konzultált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fogyasztóvédelem.

A két hatóság folyamatosan együttműködik egymással, hogy a lehető leghatékonyabban fel tudjanak lépni az esetleges jogsértő reklámgyakorlatok ellen.

Gyorsan reagálnak majd

A hatóságok megegyeztek abban, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálata során a versenyhivatal hatáskörébe tartozó, feltételezetten jogsértő kommunikációt talál, úgy a GVH haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket, hogy minél kevesebb fogyasztó szenvedjen kárt a megtévesztő hirdetések miatt.

A GVH évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, és már számos eljárást lefolytatott ezen a területen.

A versenyhivatal az eljárásokon túl tájékoztató anyagokkal is segíti a fogyasztókat, hogy körültekintően vásárolják meg repülőjegyeiket, és az utazási ajánlatok esetében is kellő óvatossággal járjanak el. Emellett gyakorlati tanácsokkal is segíti az utazást tervezőket hatóság szakemberei – közölte a GVH.

Felkészülés segíthet a csapdák ellen

Arra hívták fel a fogyasztók figyelmet, hogy felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének, hiszen így könnyebben elkerülhetik a félrevezető tájékoztatásokat, valamint a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket.

A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan figyeli a piacot és ha jogsértést észlel, haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Még egyszerűbb az ügyintézés a kormányablakokban

Tovább egyszerűsödik az ügyintézés a kormányablakoknál, mert már azok az ügyfelek is élvezhetik a papírmentes ügyintézés előnyeit, akik eddig nem rendelkeztek digitális aláírással vagy ügyfélkapus regisztrációval.