Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó Újfa-Vill Kereskedelmi Kft. és a francia Sonepar-csoport hazai leányvállalatának összefonódását.
Vizsgálatuk során megállapították, hogy az ügylet nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacokon, káros hatásai sem várhatók.
A versenyhivatal nyáron indított vizsgálatot a villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó Újfa-Vill Kereskedelmi Kft. és a francia Sonepar-csoport hazai leányvállalatának összefonódására, miután az előzetes adatok alapján a versenyhatóság nem tudta felmérni, hogy a fúzió milyen hatással lenne a termékeket felhasználó, óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra.
A versenyhatóság vizsgálata kiterjedt az értéklánc minden fontosabb szintjére, csaknem 30 különböző szereplőtől szereztek be adatokat az eljáráshoz, megbeszélést folytattak a piac meghatározó szereplőivel, számos versenytárssal, beszállítóval, beszerzési társulásokkal, érdekképviseleti szervekkel.
A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a piacon megfigyelhető áremelkedés nem magyar sajátosság, a drágulás nemzetközi viszonylatban is megfigyelhető, fő oka pedig a nyersanyagok – réz, alumínium, acél, műanyag – világpiaci árának növekedésével magyarázható – közölte a GVH.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!