A három csapást értelmezte az USA Legfelsőbb Bírósága


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Legfelsőbb Bíróságnak az erőszakos bűncselekmény fogalmát kellett értelmezni. Arról kellett döntést hozni, hogy a kis mértékű ellenállást megtörtő erőhatást lehet-e erőszakos elkövetésnek tekinteni. 


Az USA Legfelsőbb Bírósága hétfőn meghozott ítélete szerint az olyan közvádra üldözendő bűncselekményt is erőszakos bűncselekménynek kell tekinteni, amely csekély erőkifejtést igényel. A törvény úgy fogalmaz, hogy  erőszakos bűncselekménynek kell tekinteni minden olyan bűncselekményt, amely „legalább egy év szabadságvesztés büntetéssel büntethető és amelynek tényállási eleme a sértettel szembeni fizikai erőszak alkalmazása, annak kísérlete, vagy az azzal való fenyegetés.”

A Legfelsőbb Bíróság elé került ügyben az elkövető egy bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyvert és lőszereket birtokolt, amely lehetővé tette a büntetési tétel emelését, ha az elkövető a törvény alapján többszörös erőszakos visszaesőnek minősül. A bűncselekményt Floridában követték el, ezért a Legfelsőbb Bíróságnak a helyi büntetőjogi szabályok alapján kellett az esetet elbírálnia. A floridai törvények szerint a nem fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett rablás is erőszakos bűncselekménynek minősül, az alkalmazott erőszak mértékétől függetlenül.

A vádlottat a floridai bíróság elsőfokon több mint hat év letöltendő szabadságvesztésre és két év feltételes szabadságvesztésre ítélte rablás miatt. A bírósági ítélet szerint az ügyben elbírált rablás nem minősül erőszakos bűncselekménynek a három csapás törvénye szerint. A másodfokon eljáró bíróság azonban hatályon kívül helyezte az ítéletet és visszautalta az ügyet ez elsőfokú bírósághoz, mert a másodfok szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a tényeket, amikor a bűncselekmény egyes elemeit értékelte. A másodfokú bíróság szerint a téves következtetés és a jogszabály téves értelmezése vezetett arra, hogy a bűncselekményt ne minősítsék erőszakos bűncselekménynek. A floridai jogszabály és a Floridai Legfelsőbb Bíróság ugyanis kimondja, hogy erőszakos bűncselekmény „a Floridában elkövetett rablás során alkalmazott erőbehatás, erőszak, támadás, vagy megfélemlítés, amely a sértett ellenállását követeli meg és az elkövető magatartása ezt az ellenállást megtöri.”

A legfelsőbb Bíróság előtt a vádlott képviselői egy korábbi ügyre hivatkoztak, amelyben a bíróság megállapította, hogy ha a sértett ellenállása minimális volt, akkor az elkövető által alkalmazott minimális erőt nem lehet erőszakként megítélni. Ha a Legfelsőbb Bíróság úgy dönt, hogy a három csapás a jelen esetben is alkalmazható, a vádlott 15 év szabadságvesztésre számíthat.

Magyarországon is bevezették a három csapás törvényét az erőszakos többszörös visszaeső elkövetőkre. A Btk. szerint erőszakos többszörös visszaeső esetén nem alkalmazhatók a szabadságvesztés helyetti egyéb büntetések, a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, ha pedig a felső határ meghaladná a húsz évet, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. A büntetetés pedig csak a Btk. általános részében meghatározott valamely ok miatt enyhíthető.

(jurist.org)

[htmlbox be_jogszabalytukor]

Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.