A holland vendéglátósok beperlik az államot a lezárások miatt Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A holland vendéglátóipari szövetség (KHN) szerint súlyosan sértik a vállalkozások alapvető jogait azzal, hogy megalapozatlan korlátozásoknak teszi ki azokat anélkül, hogy kárukat megtérítené.

A KHN kárpótlást vár el az elmúlt hónapok kiesett forgalma miatt, és azt hogy az állam engedélyezze az október óta zárva tartó vendéglátó egységek mielőbbi újranyitását. A szövetség a távozó egészségügyi miniszter szavaira hivatkozott, aki a Telegraaf holland napilapnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a sport és kereskedelmi létesítmények újranyitása járványügyi szempontból jelentősen kevesebb kockázattal jár, mint a vendéglátó ágazaté.

A KHN elnöke Rober Willemsen szerint, a lezárásokkal kapcsolatos kormányzati döntések alapjául szolgáló járványügyi adatok nap, mint nap változnak, azonban a rendelkezések nem igazodnak ehhez.

Willemsen szerint a vendéglátóipari vállalkozók „közel vannak a kétségbeeséshez és nem tűrhetik tovább ezt a fajta diszkriminációt”.

A NlTimes szerint a holland gazdasági minisztérium felhívta a figyelmet, hogy a vendéglátóipari vállalkozásoknak valójában van lehetősége állami támogatások felvételére: a kormány fizeti a cégek állandó költségeit, és ezt a támogatási rendszert január végén kibővítették. Eddig több mint 46 ezer kérelem érkezett, ebből 19 ezret hagytak jóvá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.