A kiskorúak védelmében módosul az Alaptörvény


Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek az Alaptörvény tizenharmadik módosításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása esetén a köztársasági elnök nem gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények esetén.

„A köztársasági elnök kegyelmi döntése körül vita alakult ki. Ezt a vitát minden magyar ember számára megnyugtatóan le kell zárni” – áll a kormányfő által jegyzett törvényjavaslat indoklásában, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.

Az indoklás azt is leszögezi: Magyarországon a gyermek a legfontosabb, a gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni. „Alaptörvényünkben kell világossá tenni, hogy a gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem!” – áll az indoklásban.

„Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól. Egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek a büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak” – olvasható az alaptörvény módosításáról szóló javaslat indoklásában.

A javaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz továbbra is eredményes, derül ki a Bizottság harmadik éves jelentéséből

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) – amely az EU helyreállítási alapjának, a NextGenerationEU-nak a központi eleme – továbbra is eredményesen működik. Gyorsul a végrehajtása, és folyamatos reformokat és beruházásokat ösztönöz a tagállamokban. A Bizottság ma fogadta el a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló harmadik éves jelentést, melyből kiviláglik, hogy a Bizottság az eljárások egyszerűsítése révén támogatja a tagállamokat terveik teljes körű és időben történő végrehajtásában, és tovább javította mind az átláthatóságot, mind az EU pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló mechanizmusokat.

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.