Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről
Novák Katalin köztársasági elnök 2024. február 10-én nyitakozatban lemondott tisztségéről.
Novák Katalin köztársasági elnök 2024. február 10-én nyitakozatban lemondott tisztségéről.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek az Alaptörvény tizenharmadik módosításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása esetén a köztársasági elnök nem gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények esetén.
Novák Katalin hivatala első 8 hónapjában nemcsak olyan bőkezűen mérte az államfői kegyelmet, mint negyed évszázada senki, de megdöntött egy másik rekordot is: 10 év után először ő határozott speciális, eljárási kegyelmi kérvényről pozitívan, ráadásul rögtön hétszer.
Kegyelmet adott a „Budaházy-ügy” hét vádlottjának Novák Katalin köztársasági elnök – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
Ezeréves államiságunk meghatározó eseményeként méltatta az Aranybulla nyolcszáz évvel ezelőtti kibocsátását a köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.
Olyan indokot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia, nem talált, mindemellett ígéretet kapott, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogos kérdésekre.
A Magyar Honvédség a legkisebb incidenstől a teljes háborús helyzetig elemzi azokat a kihívásokat, amelyek az országot érhetik.
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin – derült ki az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti tudósításából.
A kedden hivatalba lépő politikus a hivatalvezető személye után sokadjára említette meg az alkotmányossági ügyekért felelős vezetőt.
A békesség embere akar lenni köztársasági elnökként Novák Katalin, aki szerint a magyarok békét akarnak. A Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje az államfőválasztást megelőző beszédében fundamentumként jelölte meg az alaptörvényt megválasztása esetén csütörtökön az Országgyűlésben. A volt családokért felelős tárca nélküli miniszter 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség.