Novák Katalin átvette a hivatalt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin – derült ki az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti tudósításából.

Áder János leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadta az új köztársasági elnököt, majd ő és Novák Katalin együtt vonult be az államfői rezidenciába. Ezután pedig együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása szombaton lesz, a rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik. A politikus hétfőn mutatta be munkatársait.

Novák Katalin a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás óta. Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.