A Kúriához fordult Budaörs


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budaörs pert indított az állam ellen a szolidaritási hozzájárulás intézménye miatt, a másodfokú ítélet után sem adják föl.


A Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel Budaörs önkormányzata abban a perben, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla a magyar állam javára döntött a szolidaritási hozzájárulás intézményét kifogásoló helyhatósággal szemben. 

A polgármesteri hivatal közleményében azt írta, értékelésük szerint a Fővárosi Ítélőtábla nem vizsgálta érdemben a per másodfokú tárgyalásán az érveiket, és azt sem, hogy jogtalanul von-e el az állam évi 2,1 milliárd forintot a várostól. 

Hozzátették: a táblabíróság azzal zárta le a pert, hogy csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki, ha az állam alaptörvény-ellenes vagy az önkormányzati törvénybe ütköző jogszabályt alkotott. 

[htmlbox karteritesi_jog]

 

A polgármesteri hivatal felidézte: a nyáron első fokon részítélet született az ügyben. Ebben a Fővárosi Törvényszék kötelezte az államot arra, hogy a szolidaritási hozzájárulás címén addig elvont több mint hétszázmillió forintot és annak kamatait fizesse vissza az önkormányzatnak. A keddi másodfokú tárgyaláson azonban a Fővárosi Ítélőtábla a részítéletet ítéletnek tekintette és a teljes keresetet elutasította, amivel a közlemény szerint „megakadályozta, hogy az eljárás – a nyári részítélet kihirdetésekor elhangzottak szerint – 2018. januárban folytatódjon”. A kártérítési per így jogerősen lezárult. 

Arról, hogy az önkormányzat a Kúriához fordul jogorvoslatért, Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester beszélt a képviselő-testület 2017. október 11-én tartott rendkívüli ülésén – közölték.

Az Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán, a bírósági döntésről szóló közleményében azt írta: az elmúlt években a hazai önkormányzati rendszer feladatellátásának köre és finanszírozási eszközei is átalakultak, az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében az állam átvette az iskolák fenntartási, működtetési feladatait. A települések közötti szolidaritás jegyében az átlagosnál lényegesen jobb jövedelmi helyzetű és gazdasági teherbíró képességű önkormányzatok a szolidaritási hozzájáruláson keresztül járulnak hozzá ezen közfeladat ellátásához. Budaörs azonban nem értett egyet a szabályozással, így pert indított az állam ellen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.