A NAV közölte az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók friss listáját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyilvánosságra hozták a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is.

A NAV honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A lista itt érhető el.

2021. március 11-étől a NAV a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságról szóló kormányrendelet szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is közzéteszi. Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV

  • foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt,
  • a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül,
  • végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.

Ez a lista itt érhető el.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.