A Nemzetközi Büntetőbíróság elutasította Venezuela fellebbezését az emberi jogi visszaélésekkel összefüggő vizsgálatokkal kapcsolatban


A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elutasította pénteken Venezuela fellebbezését az ellen, hogy vizsgálatot folytasson a caracasi kormány tisztségviselői által elkövetett feltételezett emberi jogi visszaélések ügyében – közölte a hágai székhelyű testület.

A Nicolás Maduro elnök vezette kormány ellen 2018-ban indítottak előzetes vizsgálatot amiatt, hogy a dél-amerikai ország rendfenntartó erői 2017-ben vérbe fojtottak több kormányellenes tüntetést, aminek csaknem száz halálos áldozata volt. Az ICC 2021-ben teljes körű nyomozást indított az ügyben, de ezt nem sokkal később felfüggesztette, mert Caracas fellebbezett ellene, és közölte hogy a hazai nyomozó hatóság lefolytatja a vizsgálatot. Az ICC csak akkor indíthat büntetőeljárást, ha az érinett ország nem hajlandó vagy nem képes rá.

Az ICC azonban pénteken úgy döntött, hogy elutasítja a fellebbezést, és folytatja a nyomozást a feltételezett visszaélések ügyében, amelyek emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülhetnek.

A venezuelai kormány az ügyben azzal vádolja politikai ellenfeleit, hogy feljelentéseikben manipulálták az emberi jogok megsértéséről szóló egyes esetek leírását. A venezuelai nyomozó hatóságok közölték, hogy az ICC-től függetlenül elvégzik a nyomozást, és ezúttal is azt állították, hogy nem történtek emberiesség elleni bűncselekmények.

„Venezuela elutasítja az ICC megalapozatlan döntését, amellyel az a szándéka, hogy a nemzetközi büntetőjogi mechanizmusokat feltételezett, de soha meg nem történt, emberiesség elleni bűncselekmények vádjával politikai célokra használja fel” – írta Yvan Gil venezuelai külügyminiszter az X-en.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

OBH-elnökhelyettes: kiváló munkát végeztek a debreceni bíróságok

A debreceni bíróságok kiváló munkát végeztek 2023-ban, a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék tevékenységét az időszerűség, a szakmaiság, a kiegyensúlyozott ítélkezés jellemezte – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese kedden a városban.