A neve miatt perelte be a hotelt az együttes


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Beperelte a Hotel Californiát a Hotel Californiáról éneklő Eagles együttes.


Az amerikai Eagles együttes, amelynek Hotel California című száma 1976-ban óriási sláger volt, beperelt egy ezzel azonos nevű mexikói szállodát. 

A zenészek azzal vádolják a szálloda tulajdonosait, hogy azt a látszatot keltik, mintha slágerüket az ő szállodájuk ihlette volna meg. Felszólították őket, hogy változtassák meg a hotel nevét. 
A szálloda már megnyitásától, az 1950-es évektől sokáig ezt a nevet viselte, aztán változtatott, de 2001-ben az új tulajdonosok ismét a régi elnevezést tették ki a cégtáblára. Az Eagles szerint éppen azért, hogy az ő hajdani slágerükből hasznot húzzanak. 

 

„A vendégek, akik ebben a hotelban szállnak meg és vásárolnak, visszatérvén az Egyesült Államokba, azzal büszkélkednek, hogy az Eagles révén híressé vált szállodában jártak” – olvasható az egyik Los Angeles-i bíróságon benyújtott keresetben. (Amiből máris világossá válhat, hogy a valóságos szálloda aligha hasonlít a dalban lévőhöz, hiszen abban arról énekelnek, a hotelből bármikor kijelentkezhetsz, de soha nem távozhatsz – „You can check out any time you like/But you can never leave”).

A rockbanda ügyvédje csatolta a Hotel Californiában vendégeskedett néhány amerikai turista véleményét. 

A szálloda honlapja szerint véletlen egybeesésről van szó, s hamisak azok az állítások, amelyek szerint valaha ez a szálloda az Eagles tagjainak tulajdonában állt, s a zenészek itt kaptak volna ihletet a híres nótához. 

Nem világos egyelőre, hogy a zenészeknek miért éppen most jutott eszükbe perre menni.

(MTI/Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek