A parlament kizárta a feltételes szabadságra bocsátást a legsúlyosabb bűncselekményeknél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A képviselők 165 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá Varga Judit igazságügyi miniszter javaslatát a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelméről. 

Az elfogadott változtatások alapján a bíróság a feltételes szabadságvesztés alól nem kizárt esetekben – például a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekményeknél – is csak kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés után engedheti meg a feltételes szabadságra bocsátást.

A pszichiátriai kezelés elrendelésén is változtattak

Amennyiben a bíróság elrendelte a feltételes szabadságra bocsátást egy súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményben, akkor kötelező pártfogó felügyeletet elrendelnie, valamint – technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett – kötelező távoltartást is megállapítania az áldozatok védelme érdekében.

A hozzátartozók sérelmére elkövetett kevésbé súlyos, de személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén szintén kötelezővé vált a pártfogó felügyelet elrendelése, a távolságtartás pedig csak indokolt esetben mellőzhető.

A módosítások emellett a korábbinál szélesebb körben írnak elő kötelező pszichiátriai gyógykezelést.

Túl enyhe volt a bíróság az erőszakos apával

Varga Judit egy korábbi nyilatkozatában emlékeztetett, az Igazságügyi Minisztérium jelentése megállapította, a bíróság hibázott, amikor túl enyhe büntetésre ítélte és idő előtt kiengedte a börtönből a később a győri kettős gyilkosságot elkövető erőszakos apát.

„Hiába szigorúak a törvények, ha az ilyen erőszakos bűnözőkkel elnéző a bíróság. Szeretnénk, ha soha többet nem lenne emiatt hasonló tragédia, ezért szeretnénk szigorítani a törvényen, a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek szigorításával” – fogalmazott a tárcavezető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.