Bejegyzések Varga Judit címkével


2021. október 5. Napi

Elkezdődött az uniós igazságügyi miniszterek konferenciája Gödöllőn

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia korunk legnagyobb lehetősége, ugyanakkor legnagyobb kihívása is, amely érinti az igazságszolgáltatási rendszereket is – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége keretében tartott igazságügy-miniszteri konferencia előtt.

2021. szeptember 6. Napi

Varga Judit megnyitotta Szolnokon az Áldozatsegítő Központot

Megfelelő jogi, érzelmi és pszichológiai segítségnyújtás nélkül az egyén nehezebben vagy egyáltalán nem tudja feldolgozni az áldozattá válással járó megrázkódtatást és ennek terheit – érvelt az áldozatokat segítő rendszer működtetése mellett Varga Judit igazságügyi miniszter az Áldozatsegítő Központ hétfői ünnepélyes megnyitóján.

Elutasította a magyar kormány keresetét a Sargentini-szavazásról az uniós bíróság
2021. június 4. Napi

Elutasította a magyar kormány keresetét a Sargentini-szavazásról az uniós bíróság

Elutasította az Európai Unió Bírósága a magyar kormány keresetét, amit a 2018 szeptemberi, Sargentini-jelentésről szóló szavazással szemben terjesztett elő. Ez a szavazás indította el Magyarországgal szemben a 7-es cikk szerinti eljárást, és a magyar kormány álláspontja szerint bele kellett volna számolni a kétharmad kiszámításánál a tartózkodókat is.