A Parlamentnek is szavaznia kell a Brexitről

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Supreme Court (Legfelsőbb Bíróság) a High Court döntését megerősítve, nyolc a háromhoz arányban úgy döntött, hogy a kormánynak a parlament beleegyezésére van szüksége a Lisszaboni Szerződés 50. Cikke szerinti kilépési tárgyalások megkezdéséhez.

A Bíróság azonban döntésében egyértelműen kinyilvánította, hogy a skót, a walesi és az észak-ír parlament jóváhagyása nem feltétele a tárgyalások megkezdésének. A miniszterelnök tehát nem kezdheti meg a kilépési tárgyalásokat az angol parlament képviselőinek hozzájárulása nélkül, azonban a képviselők várhatóan megszavazzák a Brexitet, a tárgyalások megkezdésére szabott határidő lejártáig.

A Supreme Court előtti tárgyaláson a parlament szavazását támogatók úgy foglaltak állást, hogy a parlament szavazáshoz való jogának elutasítása megakadályozná a demokratikus döntés lehetőségét és a tradicionális alkotmányos alapelvek megsértését eredményezné. Azzal is érveltek, hogy a kilépési tárgyalásokra alkalmazandó Lisszaboni Szerződés 50. Cikke próbára teszi a hatályos nemzeti jogot, a parlament szavazása ezért elengedhetetlen.

[multibox]

Az ellentétes álláspontot képviselő kormány ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a Royal Prerogative (a korona által a kormányra ruházott hatáskörök összefoglaló elnevezése) alapján a kormány a parlament hozzájárulása nélkül is jogosult a kilépési tárgyalásokat megkezdeni és lefolytatni. A kormány szerint a parlament egyértelműen a választókra bízta a döntést, amikor jóváhagyta a Brexitről szóló népszavazás kiírását.

A Bíróság álláspontja

A Supreme Court elnöke kifejtette, hogy a kilépés alapvető változást hoz, mivel az nemzeti jog forrásaiból kikerül az EU joga és az általa biztosított jogosultságok is változnak. Ez egyértelműen megváltoztatja az Egyesült Királyság alkotmányjogi berendezkedését is, amelyre csak a parlamentnek van jogosultsága. A Supreme Court szerint a skót parlamentnek, a walesi és az észak-ír nemzetgyűlésnek is szavaznia kell az 50. Cikkely által kiváltott joghatásról, annak bekövetkezése előtt.

A Bíróság kinyilvánította, hogy az 1972-es törvény, amely alapján az Egyesült Királyság az Európai Közösség részévé vált, úgy rendelkezik, hogy az Egyesült Királyság jogának részét képezi az Európai Unió által alkotott jog, amely azzal az eredménnyel jár, hogy amíg ez a törvény hatályban van, addig az EU joga független és az Egyesült Királyság nemzeti jogával szemben elsőbbséget élvez. Amennyiben a parlament másként nem dönt, ez azt jelenti, hogy az EU-ból való kilépés alapvetően változtatja meg az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedését, mert az EU jogát többé nem kell a nemzeti jog és jogalkalmazás forrásnak tekinteni. Ezért az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedése olyan változtatást igényel, amely kizárólag a parlament hatáskörébe tartozik.

Az EU-ból való kilépés azt is eredményezi, hogy az Egyesült Királyság állampolgárainak bizonyos jogai, – amelyeket a nemzeti jog biztosít- meg fognak szűnni, ezért feltétlenül szükséges a parlament előzetes hozzájárulása az EU-val kötött szerződések megszüntetéséhez.

[htmlbox BDT]

A Supreme Court döntése Észak-Írország vonatkozásában

A Bírósági tárgyalás során Észak-Írország előadta azon álláspontját, hogy Észak-Írország speciális szerepet tölt be az Egyesült Királyság alkotmányos rendszerében az 1998-as Belfast Egyezmény rendelkezései alapján. Észak Írország képviselői úgy érveltek, hogy az állam alkotmányos berendezkedését nem lehet a választópolgárok beleegyezése nélkül megváltoztatni.

A Bíróság azonban döntésében egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy a Belfasti Egyezmény alapján Észak-Írország által átruházott jogok nem befolyásolják az Egyesült Királyság, mint önálló állam kilépését az EU-ból és Észak-Írországnak ezzel kapcsolatosan nincsenek különleges jogosultságai. A Supreme Court álláspontja szerint az észak-írországi választók által meghozott azon alapvető alkotmányos döntés, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság része kíván lenni, nem értelmezhető úgy, hogy ez a döntés kiterjed arra, hogy Észak-Írország az EU tagjává kívánt válni. 

A Kormány álláspontja

Az Attorney General (a kormány legfőbb jogi tanácsadója) a kormány nevében csalódottságát fejezte ki a Supreme Court döntésével kapcsolatosan, ugyanakkor kijelentette, hogy mindent megtesz a Kormány a döntés végrehajtása érdekében.

A miniszterelnök szóvivője úgy fogalmazott, hogy a brit választók a népszavazáson az EU elhagyása mellett döntöttek, amely akaratukat a brit kormány az 50. Cikk alkalmazásával teljesíti, és március végéig megkezdi a kilépési tárgyalásokat, ezen a Bíróság mostani döntése sem változtat. Boris Johnson külügyminiszter is a kilépés folytatását és az 50. Cikk alkalmazását hangsúlyozta.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Összefoglalás

A Supreme Court a kormány fellebbezése ellenére úgy döntött, hogy a parlamentnek szavaznia kell a kilépési tárgyalások megkezdéséről és a Lisszaboni Szerződés 50. Cikkének alkalmazásáról, mivel ez az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedését és jogrendszerét egyaránt érinti. A Kormány nem ért egyet ugyan a Bíróság döntésével, de maradéktalanul végre fogja hajtani azt és intézkedik, hogy a március végi határidőig az angol parlament beleegyezését is megszerezze a kilépési tárgyalások megkezdéséhez.

(BBC)

---