A Székesfehérvári Törvényszék kiemelkedően teljesített tavaly az ügyhátralék csökkentésében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Székesfehérvári Törvényszékhez tartozó bíróságok kiemelkedően teljesítettek tavaly az ügyhátralék csökkentésében – hangsúlyozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön, a törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Tóth Áron elmondta, hogy Fejér vármegye kiemelkedett az országos átlagból az ügyhátralék csökkentésében, mert egyrészt a peres ügyeknél a befejezések száma 5,5 százalékkal meghaladta az érkezések számát, másrészt az összes befejezett peres ügy 87,4 százaléka első fokon egy éven, másodfokon 6 hónapon belül befejeződött 2022-ben. Hozzátette, hogy 2020 augusztusa óta a két éven túl folyamatban lévő, elhúzódó ügyek esetében országosan 43 százalékos volt a csökkenés, a Székesfehérvári Törvényszéken azonban jóval magasabb, 58 százalékos.

A kabinetvezető kiemelkedőnek nevezte Fejért a távmeghallgatások széles körű alkalmazásában is: a videós meghallgatások tekintetében az országos élmezőnyben van a vármegye a hasonló méretű törvényszékek között, ami számszerűleg 1422 meghallgatást jelentett tavaly.

Turcsánné Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke közölte, a törvényszék bíróságai 2022-ben összesen 40 114 ügyet fejeztek be, ami az országosan befejezett ügyek 3,5 százaléka. A folyamatban maradt peres ügyek száma jelentősen, 14,5 százalékkal csökkent 2021-hez képest – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a civilisztikai ügyek 93,1 százaléka első fokon jogerőre emelkedett, ami azt jelenti, hogy mindkét peres fél számára elfogadható ítéletek születtek az esetek döntő többségében.

A Székesfehérvári Törvényszék tavaly 84 bírót és 244 igazságügyi alkalmazottat foglalkoztatott, költségvetésük 4,047 milliárd forint volt – tájékoztatott a törvényszék elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.