A szerb elnök hazugságvizsgálattal bizonyítaná ártatlanságát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aleksandar Vucic rendhagyó módon bizonyítaná, hogy nincs köze szervezett bűnözői csoportokhoz.

Az államfő kedden Belgrádban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy ő és Aleksandar Vulin belügyminiszter is kész úgy vallomást tenni, hogy közben hazugságvizsgálót kötnek rájuk. Mint mondta, elképesztőnek tartja, hogy van egy Montenegróból származó bűnbanda, amelynek tetteit mindenki ismeri, a médiában viszont napok óta az a téma, hogy vezető politikusoknak volt-e közük ezekhez az emberekhez. Ezért eljárást indítanak maguk ellen, hogy kiderüljön az igazság.

Merényletet terveztek az elnök ellen

A sajtótájékoztató előtt jelentették be, hogy az Aleksandar Vucic által vezetett Szerb Haladó Párt egyik alelnöke, Milos Vucevic feljelentést tett a köztársasági elnök és a belügyminiszter ellen, hogy “bizonyítást nyerjen, igazak-e a média állításai, amelyek szerint a két politikus kapcsolatba hozható az egyik ismert bűnöző, Veljko Belivuk klánjával”.

Február 4-én a belgrádi rendőrség tizenhét embert fogott el, akiket szervezett bűnözéssel, gyilkossággal, rablással, zsarolással és drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A rendőrség akkor azt is közölte, a bűnbanda merényletet tervezett az elnök ellen.

A bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói csapatát használta fedőszervezetként. A szervezet vezetője, Velja Belivuk a feltételezések szerint a rivális Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét, Milan Ljepoját is meggyilkolta.

Vucic harcot hirdetett a szervezett bűnözés ellen

Kihallgatásakor Velja Belivuk azt vallotta, hogy kapcsolatban állt az ország vezetésével, és magától az elnöktől is kapott utasításokat, például hogy állítsa le a lelátókon az elnök elleni rigmusokat, lépjen közbe a kormány elleni tüntetéseken, illetve hogy biztosítsa a büszkeségnapi felvonulás békéjét.

Ezzel összefüggésben jelentette be Aleksandar Vucic, hogy feljelenti saját magát az igazság kiderítése érdekében, végül azonban párttársa tett feljelentést.

Aleksandar Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok. A legutóbb tavaly október 20-i beszédében tért ki arra, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. január 25.

66.000 oldalnyi peranyag, 300 tanú és 210 órányi hang- és képfelvétel

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I., a X., a XI., a XV., a XVII., a XVIII., a XIX. és a XX.rendű terheltek vonatkozásában már 2020 júniusában ügydöntő határozatot hoztak. A fent felsorolt vádlottak voltak azok, akik beismerték bűnösségüket és lemondtak a bizonyításról. Velük szemben tehát a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa – a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának másodfokú határozatával – már korábban jogerősen befejezte az eljárást.

2023. január 25.

Internetes csapdára figyelmeztetnek az európai hatóságok

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságokat a fellépésben.

2023. január 24.

Novák Katalin és az elnöki kegyelemem intézménye

Novák Katalin hivatala első 8 hónapjában nemcsak olyan bőkezűen mérte az államfői kegyelmet, mint negyed évszázada senki, de megdöntött egy másik rekordot is: 10 év után először ő határozott speciális, eljárási kegyelmi kérvényről pozitívan, ráadásul rögtön hétszer.