A fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés tilalma az alkotmányba kerül Hollandiában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A holland képviselőház és a szenátus is megszavazta azt a határozati javaslatot, hogy bővítsék ki a holland alkotmány első, az állampolgári egyenlőséggel foglalkozó cikkelyét, amely ezentúl tiltani fogja a szexuális irányultságon, valamint a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetést is – írta az NlTimes hírportál kedden.

Az alkotmány első cikkében jelenleg az áll, hogy Hollandiában „mindenkit egyenlő bánásmódban kell részesíteni egyenlő körülmények között, vallásra, meggyőződésre, politikai véleményre, fajra vagy nemre való tekintet nélkül”. A módosítás révén a felsorolásban a szexuális irányultság és a fogyatékosság is szerepelni fog.

Az LMBTI+ közösséghez tartozók jogérvényesítésével foglalkozó holland civil szervezet, a COC Nederland közleményében úgy foglalt állást, hogy a közösséghez tartozók jogainak alkotmányos rögzítése – amelyet a szervezet már 2004 óta szorgalmaz – „történelmi győzelem a szivárványos közösség számára”. „A módosítás garanciát jelent arra, hogy a jövőben nem csorbulnak a LMBTI+ emberek jogai, (…) míg más országokban azt látjuk, hogy az ellenük táplált gyűlölet erősödik” – mondta Philip Tijsma, a COC Nederland egyik vezetője.

„Történelminek lehet nevezni ezt napot” – nyilatkozott Alexander Hammelburg, a Demokraták 66 párt parlamenti képviselője, a módosítás egyik kezdeményezője is.
Illya Soffer, a fogyatékossággal élők jogérvényesítésével foglalkozó Ieder(in) szervezet igazgatója azt mondta az NlTimes-nak, hogy a módosítás „további feladatot ad a kormánynak a fogyatékossággal élő emberek helyzetének folyamatos javításával kapcsolatban a gyakorlatban és a jogban egyaránt”. Az alkotmány módosítását Sándor Vilmos holland királynak kell még aláírnia, ezt követően pedig a hivatalos közlönyben teszik majd közzé.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 24.

A videós tárgyalás sértheti az esélyegyenlőséget

Az Egyesült Királyság esélyegyenlőségi ellenőrző szerve szerint a koronavírusra tekintettel bevezetett online bírósági tárgyalások akadályozhatják a meghallgatásokat és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.
2022. január 26.

Az állami szervek objektív személyiségi jogi felelősségét relativizáló joggyakorlatról 

Vitaindító írásunk témája az a bírói gyakorlat, amely az állami szerv által okozott személyiségi jogi jogsértés megállapításával kapcsolatos perekben a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésével összefüggésben kialakult joggyakorlatot alkalmazza. Eszerint mérlegelési jogkörben hozott döntés esetén kirívó jogalkalmazási hiba szükséges a hatóság személyiségi jogsértésért való felelősségének megállapításához.
2020. április 22.

Fogyatékkal élők jogainak állami védelme

A nagy létszámú bentlakásos szociális intézményi körülmények alkalmasak lehetnek arra, hogy az érintett fogyatékossággal élő személyek alapvető jogaival, kiemelt védelmük állami kötelezettségével összefüggésben visszásság gyanúját és bekövetkezésének lehetőségét vessék fel – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Dr. Kozma Ákos a fogyatékossággal élő embereket érintő bentlakásos intézményi bántalmazások feltárását szolgáló eljárással kapcsolatban részletes ajánlásokkal fordult az érintett intézmény fenntartójának vezetőjéhez, az igazságügyi miniszterhez, valamint az országos rendőrfőkapitányhoz.