AB: alkotmányosak a drog mennyiségére vonatkozó Btk.-rendelkezések


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerek mennyiségére vonatkozó, általános jellegű rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában.


Az alkotmánybírósági eljárást egyes, szintetikus cannabinoidokkal kapcsolatos büntetőperekben eljáró bírák kezdeményezték. Szerintük sértik a jogbiztonságot a Btk.-nak azok a rendelkezései melyek e kábítószerek „csekély”, „jelentős”, illetve „különösen jelentős” mennyiségének megállapítására vonatkoznak. A Btk. szerint ezekben az esetekben a kábítószerek mennyiségét úgy lehet meghatározni, hogy a hatóanyag-tartalmat vizsgálva a „hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának” mértékét veszik alapul, míg más kábítószerek esetében a Btk. konkrétan számszerűsíti a figyelembe veendő mennyiséget.

A büntetőbírák indítványa szerint a támadott rendelkezések kizárólag önkényes értelmezést tesznek lehetővé, ezért sértik a jogbiztonságot. (A büntetőügyekben a cselekmény minősítését és a büntetéskiszabást is jelentősen befolyásolhatja a kábítószer megállapított mennyisége.)

Az AB rámutatott: nemzetközi tendencia a könnyen és gyorsan előállítható olyan kábító hatású anyagok terjesztése, amelyek a már büntetőjogilag kábítószernek minősülő anyagok kémiai összetételének bizonyos fokú megváltoztatása miatt elkerülhetik az eredeti drog jogi értékelését, holott nagyon hasonló hatást váltanak ki a fogyasztókban. Így nem eléggé körültekintő szabályozás esetén a drogok előállítói időt nyerhetnek, miközben jogalkotó folyamatos lépéskényszerbe kerül, az egyre újabb és újabb anyagok piacra kerülése miatt kénytelen állandóan kiegészíteni, módosítani a szabályozást.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

 

Az AB megállapította, hogy ahol a törvény konkrétan számszerűsített értékeket használ a kábítószer mennyiségének meghatározásához, ott olyan anyagokra vonatkozik a szabályozás, amelyek régóta ismertek, és összetételük szinte állandónak tekinthető. Az egyéb szerek mennyiségének általánosabb jellegű meghatározásakor pedig az volt a jogalkotó célja, hogy olyan absztrakt mércét alkosson, amellyel az egyre újabb összetételű kábítószerekkel visszaélés is folyamatosan, akadálytalanul elbírálható.

Az AB kiemelte: a jogbiztonságot sokszor nem a részletező, hanem éppen az általánosabb jellegű szabályozás segíti elő. Ebben az ügyben a jogalkotó egy olyan, általánosan használható mércét alkotott, amelynek köszönhetően az újabb, kábítószernek minősített anyagok megjelenésével egyidejűleg nincs szükség a büntető jogszabályok folyamatos módosítására, kiegészítésére. Ugyanakkor ez a mennyiségmeghatározás is objektívnek tekinthető, hiszen a kábítószer konkrét ügyben megállapított mennyisége független a konkrét elkövető személyes tulajdonságaitól és a kábítószer konkrét használati módjától.

Mindezekre tekintettel az AB elutasította a kezdeményezéseket.

A határozathoz a 15 tagú testületből Czine Ágnes fűzött különvéleményt.

Az AB határozatának teljes szövege itt érhető el.

[htmlbox akr]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.