Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tizenhét és fél éves középmértéknél enyhébb fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség az Ahmed H. ellen folyó megismételt elsőfokú eljárásban szerdán a Szegedi Törvényszéken.
A szabadságvesztés kiszabása mellett Szanka Ferenc indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végleges hatállyal utasítsa ki Magyarországról.
A férfit a röszkei határzárnál kitört tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség.
A Cipruson élő férfit a Szegedi Törvényszék 2016 novemberében bűnösnek találta, és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú eljárás megismétlésére kötelezte a bíróságot.
A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült.
[htmlbox BDT]
A szerdai tárgyaláson módosított vád szerint Ahmed H. a zavargás kezdetétől annak végéig folyamatos résztvevője volt az eseményeknek. A vádlott a kerítésnél tíz- majd ötperces határidőt adott a határ megnyitására, köveket tört, majd azokkal visszament a rendőrsorfal közelébe, ahol többször is – legalább hat alkalommal – köveket dobott az egyenruhások felé.
A vádhatóság szerint Ahmed. H. célja az volt, hogy a rendőri szervek nyissák meg a határt, hogy be tudjon lépni Magyarországra. Ezzel a vádlott elkövette a terrorcselekmény bűntettét, ezt közvetlen bizonyítékok, a többi között kamerafelvételek is alátámasztják.
Az ügyész kifejtette, bár Ahmed H. igyekezett magát békés személyiségnek beállítani, a tőle lefoglalt telefonon több, terrorszervezetekhez köthető felvétel is volt. A ciprusi hatóságok szerint pedig a férfi veszélyes vallási fanatikus. A vádlott az eljárás során folyamatosan ellentmondásokba keveredett, kijelentéseit gyakran objektív bizonyítékok is cáfolták.
A tárgyalást rendkívüli biztonsági intézkedések között tartották, a bíróság folyosóját és a tárgyalótermet is civil ruhás rendőrök felügyelték, a vádlottat lábbilincsben, csuklyát viselő fegyőrök vezették elő, és a komoly biztonsági kockázat miatt a kézbilincsét sem vették le róla.
A tárgyalóteremben volt olyan civil aktivista, aki „Free Ahmed H. now” feliratú kitűzőt viselt.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!