Álbróker ellen emeltek vádat Somogyban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy álbróker ellen, a kaposvári férfi az ügyészség szerint háromszázmillió forint kárt okozott – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.


Azt írták: a magát brókernek kiadó férfi 2011 és 2015 között 23 magánszemélytől mintegy 354 millió forintot vett át befektetésként, 15 százalékos hozam ígéretével vagy azzal, hogy a pénzre kölcsönként, likviditási problémái megoldására, illetve cégalapításhoz, vállalkozás indításához van szüksége.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A vádlottnak nem volt engedélye a pénzügyi szolgáltatási tevékenységhez, az átvett összegek egy részét befektette ugyan, de a többi pénzt magára költötte, vállalkozást nem indított. A 354 millió forintból végül csak 53,5 milliót tudott visszafizetni.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység, tizenöt rendbeli csalás és sikkasztás bűntette miatt börtönbüntetés és vagyonelkobzás kiszabását is indítványozta a bíróságnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.